HTML

James Bond

1962-ben egy új akcióhős tűnt fel a vásznon: Bond. James Bond. Hűvös eleganciájú brit tikos ügynök, aki felrázva, nem keverve issza a Vodka-Martinit, Őfelsége különleges engedélyével lelkiismeretfurdalás nélkül végez a gonosztevőkkel, gátlástalanul megdugja az ellene küldött kémnőket... És 44 év után is változatlanul népszerű.

Friss topikok

  • Blake007: Amit művelnek a film vége felé, meg a túl hi-tech cuccok már hülyeségbe mennek át ebbe a filmbe. L... (2012.11.07. 23:49) Halj meg máskor! (2002)
  • Blake007: A keménység hiányzik ebből az alakból az vele a gond, nem úgy mint Conneryben. (2012.11.07. 23:32) Aranyszem (1995)
  • Blake007: Minősíthetetlen lett ez a darab, bár jól indul, de aztán nagyon elromlik benn valami. (2012.11.07. 21:10) Moonraker - Holdkelte (1979)
  • Blake007: Szerintem jó film volt, DE Blofeld miért nem ismeri fel Bondot, ha egyszer már találkoztak korábban? (2012.11.07. 19:47) Őfelsége titkosszolgálatában (1969)
  • Blake007: Csak annak tartják,ez csak amolyan leganda, hogy a legjobb Bond film. Valaki annak kiáltotta ki, ... (2012.11.07. 17:40) Goldfinger (1964)

Linkblog

Archívum

Gyémántok az örökkévalóságnak (1971)

2008.11.09. 21:51 -Szűcs Gyula-

A film
 
A sorban hatodik Bond-film, az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában korántsem bizonyult akkora kasszasikernek, mint ahogyan azt a vágóból lett kísérletező kedvű rendező, Peter Hunt szerette volna. A kritika alapvetően két ponton támadta a filmet: a történet túlságosan brit, George Lazenby viszont egyáltalán nem az. A producerek persze csak egy pillanatig estek kétségbe e vádak hallatán. Mivel továbbra sem tettek le abbéli szándékukról, hogy filmre vigyék az össze Fleming-regényt, azonnal beindult a válságmenedzselés. Az On Her Majesty's Secret Service csúfos kudarcát ráfogták Lazenbyre, majd gyorsan megszabadultak tőle. A Bond-széria amerikanizálása jegyében ezúttal egy olyan történetet kerestek, amelyik nem az egykori gyarmatokon játszódik - a Diamonds Are Forever épp megfelelő volt a Las Vegas-i helyszíneivel. Sokáig úgy volt, hogy a főszerepet egy amerikai sztár, John Gavin játssza majd, ám az utolsó utáni pillanatban sikerült rávenni Sean Conneryt, hogy kilenc évvel az első, és öt évvel az utolsó Bond-filmje után még egyszer és utoljára öltse magára a 007-es hófehér szmokingját, csavarja fel a hangtompítót a Walther PPK-ra, és tömje tele a zsebeit Q kütyüivel.
 
Connery visszatérése nem volt olcsó mulatság, ráadásul a pocakosodó skót kikötötte, hogy ha a forgatás akár egyetlen nappal is túllépi a tervezett tizennyolc hetet, a készítők fájdalomdíjat fizetnek neki. Emellett ígéretet kapott arra is, hogy két filmet is csinálhat majd a United Artist pénzügyi támogatásával, melyekben teljesen szabad kezet kap: rendezhet, főszerepet játszhat, és beleszólhat a forgatókönyvbe. A "vissza a gyökerekhez!" elv jegyében a Diamonds Are Forever-höz sikerült megnyerni az Goldfinger rendezőjét, Guy Hamiltont is - bár utólag kijelenthetjük, hogy munkája során ő is ugyanúgy feszegetni kezdte a műfajhatárokat, mint az előző film rendezője.
 
A Gyémántok az örökkévalóságnak ugyanis inkább hasonlít egy rosszul összerakott kémfilm-paródiára, mint a Goldfinger (vagy a szintén nagysikerű Thunderball) szellemiségét folytató akció-krimire. Hamilton és a forgatókönyvírók (Richard Maibaum és Tom Mankiewicz) úgy okoskodtak, hogy ha a szuperkütyüket szinte teljes mértékben hanyagoló, frissen házasodott 007-es melodrámája megbukott a mozipénztáraknál és a kritikusok előtt, akkor ide ismét a laza erkölcsű, akasztófahumorú Bond kell - és a szerkentyűkkel sem szabad spórolni. Így aztán a gyémántcsempészek nyomában loholva Őfelsége titkosügynöke először egy butácska kaszinótündér (Lana Wood), majd egy butácska ékszertolvaj (Jill St. John) ágyában köt ki, csáklyavető pisztolya segítségével lengedezik Indiana Jones-módjára egy Las Vegas-i toronyház tetején, egy titkos kutatóbázisról ellopott holdjáró kompon száguldozik a nevadai sivatagban - és a film végére megakadályozza, hogy egy pusztító lézersugárral felszerelt műhold, nyakló nélkül robbantgassa fel az amerikai rakétákat, szovjet tengeralattjárókat és a kínai néphadsereget.
 
Utóbbi űrjátékszer egyébként Blofeldé (akit ezúttal Charles Gray alakít, sajnos lényegesen rosszabbul, mint elődei). A SPECTRE örökös ura nem elégszik meg annyival, hogy a dél-afrikai gyémántkereskedelem és a Whyte Techtronics nevezetű magán-kutatólaboratórium is az ő kezében legyen, neki az egész világ kell, lehetőleg azonnal. A laborba csempészett drágakövek segítségével összerakott műholdat Föld körüli pályára állítva, egy távoli olajfúró toronyból (narancssárga gumicsizmás zsoldosokkal körbevéve) fenyegeti a nagyhatalmakat - egészen addig, amíg fel nem bukkan a színen a brit szuperügynök, no meg egy köteléknyi katonai helikopter.
 
Egy ilyen történetváz kiválóan alkalmas lenne egy Dr. No-, vagy Csak kétszer élsz-jellegű, látványos "világzsarolós" Bond-filmhez - Guy Hamilton azonban sorozatban hagyja ki a ziccereket. A film tele van fölösleges és értelmetlen jelenetekkel (pl. verekedés a liftben, funkciótlan autós üldözés a Las Vegas-i rendőrökkel, stb.), ráadásul a főgonosz bérgyilkosai (két igazi klinikai eset) rendszerint érthetetlenül bonyolult (olykor egyenesen idétlen) módszerekkel ölik meg sorra az utolsó jelentéktelen, szürke mellékszereplőt is, akinek köze van a csempészett gyémántokhoz. Rajzfilmekben látható, BANG!-feliratos zászlót kilövő pisztolyokkal hadonásznak, rosszcsont gyerekek módjára skorpiót csúsztatnak ellenfelük inge alá, amíg az nem figyel oda - vagy épp úgy próbálják eltenni láb alól az ájult Bondot, hogy bedugják egy csődarabba egy sivatagi kőolajvezeték építésénél. Szerencsére az Oroszországból szeretettel bérgyilkosához hasonlóan ők sem tudják, milyen bor dukál egy elegáns vacsorához - bár ezt a hibát sajnos csak a film végén követik el, pedig hamarabb is távozhattak volna az élők sorából. Guy Hamilton ezzel a néha morbid, néha teljesen eszement, paródia-jellegű stílussal nem szárnyalta ugyan túl a Goldfingert, de sikeresen megalapozta a későbbi, Roger Moore nevével fémjelzett humoros Bond-epizódok hangulatát.
 
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, a Gyémántok az örökkévalóságnak is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén öt kisfilmre (és néhány alternatív jelenetre) lelhetünk. Az első a liftes verekedés koreográfiáját mutatja be, a második egy 1971-es interjú Sean Conneryvel, de láthatjuk Bloefeld műholdjának vázlatrajzait és próbafelvételét; megtudhatjuk milyen trükköket alkalmaztak a készítők a kínai rakétaállványok felrobbantásakor, valamint végignézhetünk egy alternatív Filmvégi Nagy Leszámolást is (ahol gépágyús helikopterek helyett - a Thunderball sikerén felbuzdulva - szigonypuskás békaemberek indítanak támadást az olajplatform ellen).
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié menüben ezúttal két hosszabb dokumentumfilmet találunk (az egyik a szokásos werkfilm, Így készült a Gyémántok az örökkévalóságnak, míg a második a híres producer páros egyik tagját bemutató Cubby Broccoli: Az ember Bond mögött), valamint hat kivágott jelenetet. A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
90%
 
A film
 
Gyémántok az örökkévalóságnak
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Diamonds Are Forever
Ősbemutató: 1971. december 14.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 114 perc
 
Rendező: Guy Hamilton
Szereplők: Sean Connery, Jill St. John, Charles Gray, Lana Wood, Jimmy Dean, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Tom Mankiewicz
Producer: Harry Saltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Ted Moore
Vágó: Bert Bates, John W. Holmes
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Lesson 007: Close Quater Combat (4:22'), Sean Connery 1971: The BBC Interview (4:59'), Alternative Angle Scenes (12:11'), Satellite Test Reel (1:50), Explosion Tests (1:53), Oil Rig Attack (2:30'); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside Diamonds Are Forever (30:36), Cubby Broccoli - The Man Behind Bond (41:19); kimaradt jelenetek, előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

(2006. december 7.)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://jamesbond.blog.hu/api/trackback/id/tr100759446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.