HTML

James Bond

1962-ben egy új akcióhős tűnt fel a vásznon: Bond. James Bond. Hűvös eleganciájú brit tikos ügynök, aki felrázva, nem keverve issza a Vodka-Martinit, Őfelsége különleges engedélyével lelkiismeretfurdalás nélkül végez a gonosztevőkkel, gátlástalanul megdugja az ellene küldött kémnőket... És 44 év után is változatlanul népszerű.

Friss topikok

  • Blake007: Amit művelnek a film vége felé, meg a túl hi-tech cuccok már hülyeségbe mennek át ebbe a filmbe. L... (2012.11.07. 23:49) Halj meg máskor! (2002)
  • Blake007: A keménység hiányzik ebből az alakból az vele a gond, nem úgy mint Conneryben. (2012.11.07. 23:32) Aranyszem (1995)
  • Blake007: Minősíthetetlen lett ez a darab, bár jól indul, de aztán nagyon elromlik benn valami. (2012.11.07. 21:10) Moonraker - Holdkelte (1979)
  • Blake007: Szerintem jó film volt, DE Blofeld miért nem ismeri fel Bondot, ha egyszer már találkoztak korábban? (2012.11.07. 19:47) Őfelsége titkosszolgálatában (1969)
  • Blake007: Csak annak tartják,ez csak amolyan leganda, hogy a legjobb Bond film. Valaki annak kiáltotta ki, ... (2012.11.07. 17:40) Goldfinger (1964)

Linkblog

Archívum

A Quantum csendje (2008)

2008.11.11. 17:13 -Szűcs Gyula-

A Halj meg máskor!-ban a látványosan ráncosodó Pierce Brosnant betemette a szuperkütyü-halom, ezért a Casino Royale-ban a készítők visszatértek a gyökerekhez, a Sean Connery-féle, nyersmacsó Bondhoz. Az eredmény egy látványos akció-orgia volt, kémfilm-paródia helyett hihető történettel. A rajongói fórumokon mégis sokan hiányolták Moneypenny-t, Q-t, meg a golyóstollba épített tűvetőt.

Ezt még ki lehetett magyarázni azzal, hogy a Casino Royale "a 0. Bond-film", ezért a kezdő 007-es még nem vodka-martinizik, halálosan beleszeret a mellé rendelt MI6-munkatársba, és néha melléugrik az üldözési jelenetekben. Az újraindítást követő második filmnél viszont el kellett döntenie a készítőknek: vagy visszatérnek a korábbi Bond-sztorik paródiába hajló koktélozós-golfozós-világmegmentős idilljéhez, vagy csinálnak egy újabb Bourne-filmet, Matt Damon helyett Daniel Craiggel.

A Quantum csendjében pont az a zseniális, hogy a rendező, Marc Forster Bourne-epizódba illő akciójeleneteket forgatott le, de közben átmentette a régi Bond-filmek hagyományait is. Craig magyar hangja, Stohl András a szinkronizáláskor még arról panaszkodott, hogy az új részben "nincs vodka-martini, nincsenek kütyük, és még azt sem mondja, hogy A nevem Bond, James Bond". Ez igaz, de ha a Casino Royale volt az a film, ami magasról leszarta a négy évtizedes Bond-mítoszt, akkor A Quantum csendje bondosabb, mint az előző öt rész együttvéve. Csak fel kell fedezni benne a rejtett utalásokat.

A Bond-filmeket az 1964-es Goldfinger óta szigorúan leszabályozott forgatókönyv-minta alapján írják. A filmek mindig a 007-es akciózásával nyitnak, mintha az előző rész utolsó jelenetét látnánk. Ezután meztelen csajok vonaglanak a főcímzene alatt, majd Bond megkapja M-től az aktuális feladatot, világkörüli útja során találkozik az ellene küldött bérgyilkosokkal, meg minimum két dögös nővel, és végül elintézi a főgonoszt, aki mindig valami extrém helyen felépített rejtekhelyen bújkál.

A Quantum csendje Timothy Dalton Bond-filmjeivel áll legközelebbi rokonságban. Az 87-es Halálos rémületben a Roger Moore-féle, paródiába hajló Bond-érát váltotta le. Dalton, miután újraolvasta Fleming regényeit, esendőbbnek akarta mutatni a 007-est, olyan embernek, aki ugyan Anglia nevében gyilkol és töri össze a női szíveket, de képes mélyebb érzelmekre is. A hasonlóság a 89-es A magányos ügynök és A Quantum csendje között egyértelmű: Bond 89-ben Felix Leiter CIA-ügynök megölése miatt rendezett egyszemélyes irtóhadjáratot, most meg azokat a gyilkolja módszeresen, akiknek köze lehetett Vesper Lynd halálához. Mindkét filmben elveszíti az MI6 támogatását, és csak M-nek köszönheti, hogy önfejű parancsmegtagadása ellenére életben marad.

A Timothy Dalton-filmekre utalás már a Quantum csendje nyitójelenetében megtörténik: Bond egy kanyargós hegyi úton keveredik autós üldözésbe, ugyanúgy, mint a Halálos rémületben elején. Az autózás meglepő fordulattal és egy cinikus benyögéssel zárul, ilyenek Roger Moore filmjeiben voltak rendszeresen (például amikor a Polipkában a kubai szökése után a minirepülőjével beállt egy benzinkúthoz azzal a dumával, hogy "Teli kérem!"). Az ezután következő főcímzenében meg végre megint vonagló meztelen nők vannak (és nem színes tapéta előtt lövöldöző rajzfilmfigurák, mint a Casino Royale-ban), ami szintén a Bond-filmek kihagyhatatlan eleme.

A főcím és a kötelező londoni eligazítás után Bond Haitin kezdi a nyomozást. Ez újabb tisztelgés a korábbi filmek (Dr. No, Tűzgolyó, Élni és halni hagyni, Halj meg máskor) karib-tengeri helszínei előtt, és a regények felé, amiket Ian Fleming jamaicai nyaralójában, az Aranyszemben írt meg. A 007-esre vadászó bérgyilkosok rendszerint már itt akcióba lépnek, egy újabb látványos üldözési jelenetben. A Quantumban a készítők újra elővették a motorcsónakos hajszát, ami már volt az Élni és halni hagyniban, Az aranypisztolyos férfiban és A világ nem elégben is, csak ez most sokkal tempósabb és látványosabb.

Bondnak mindig kötelező szmokingban is megjelennie, lehetőleg egy kaszinóban. Mivel a Casino Royale végig erről szólt, a készítők a Quantumban inkább operába küldték a 007-est. Ez a motívum is a komolyabbnak szánt Timothy Dalton-filmekre utal, a Halálos rémületbenben a Bondnak egy hangversenyt kellett végigülnie, hogy megfigyelhesse a bérgyilkos csellistalányt. És ha már nők: a 007-esnek általában kétféle Bond-nővel van dolga. Az első az egzotikus helyszíneken dolgozó, naiv, helyi MI6-alkalmazott, aki mindent megtesz, hogy a főhős boldoguljon, mégis meghal. Ilyen volt a Tűzgolyó bikinis ügynöke, Martine Beswick. És ilyen az új filmben Gemma Arterton, aki ráadásul pont úgy végzi, mint Shirley Eaton a Goldfingerben, csak itt arany helyett olajjal öntik le.

A másik tipikus női karakter a Bond-filmekben a Főgonosz szeretője, aki a 007-esel való találkozás (azaz a kötelező szexjelenet) után rájön, hogy eddig a rossz oldalon állt. Sokszor maga is bosszút akar állni a Főgonoszon egy régebbi sérelemért. A Tűzgolyóban Domino (Claudine Auger) volt ilyen, a mostani filmben Olga Kurylenko. Benne egyébként a harmadik Bond-lány típus, a főszereplővel egyenrangú partner is megvan, mivel szintén titkosügynök (ugyanilyen karakter volt Barbara Bach A kém, aki szeretett engemben, Lois Chilles a Moonrakerben, és Halle Berry a Halj meg máskorban).

A Quantum csendjében ismét egy titkos nemzetközi terrorszervezet az igazi ellenség, mint a Sean Connery-időszakban a SPECTRE. Az új filmben nincs macskát simogató, kopasz főgonosz, akinek sohasem látjuk az arcát, de az extrém helyen felépített főhadiszállás stimmel. A Casino Royale előtti filmek mindig túl akarták licitálni a korábbiakat, ezért Bond ellenfelei a vulkánok meg a hegyi erődök után kénytelen voltak az űrben, a tenger alatt, vagy a sarkvidéken felépíteni a támaszpontjukat. A Quantum csendjében a sivatag közepén, egy építész-rémálom luxusszállodában iszogatnak és kurváznak a film igazi konspirátorai, egészen addig, amíg Bond-filmek jól bevált forgatókönyve szerint a 007-es és a dögös segítőtársa rájuk nem gyújtja az épületet (lásd még: Dr. No, Csak kétszer élsz, A kém, aki szeretett engem, Moonraker, Az aranypisztolyos férfi, A holnap markában, Halj meg máskor!).

A Quantum csendje a brutális akciójelenetek, és a hűvös precizitással gyilkoló főhős miatt simán lehetne egy negyedik Bourne-film. A hasonlóság nem véletlen: Marc Forster rendező a Bourne-sorozat akciórendezőjét, Dan Bradleyt szerződtette az új filmhez, amiben a 007-es háztetőkről erkélyre ugrál, konyhákban és csatornákban verekszik. Ezekkel sokkal reálisabb lett a 007-es sztorija, és a Bond-filmek összes kötelező kelléke is köréjük tudott épülni, anélkül, hogy nevetséges paródiába fulladt volna a film. Most már tényleg csak az hiányzik, hogy a 23. James Bondban legyen mérgezett toll meg rugóskéses cipő, és akkor kijelenthetjük: a Broccoli-örökösök 100 százalékosan átmentették a Bond-mítoszt a XXI. századba. Moneypenny már nem is annyira fontos.

13 komment

Halj meg máskor! (2002)

2008.11.09. 22:12 -Szűcs Gyula-

A film
 
A Halj meg máskor! bemutatója előtti évben (2001) a producerek és a forgatókönyvírók komoly dilemma elé néztek: a jubileumi, huszadik Bond-film próbálja meg árnyalni a 007-es karakterét, és vigye el a történetet a realitás irányába - vagy maradjon a jól bevált receptnél, és múlja fölül látványosságban az összes addigi részt? A készítők végül az utóbbi mellett döntöttek: az addigi jól bevált Bond-paneleket nyakon öntötték néhány igazán kitűnő üldözési jelenettel, és némi nosztalgikus iróniával. De semmi több. Éppen ezért csak egyetlen dolog van, ami megmenti a Halj meg máskor!-t a szürke középszerűségtől: hallatlan szellemességgel tiszteleg a korábbi részek előtt, miközben egyetlen percig sem veszi magát túl komolyan.
 
Ebből az elején persze még mit sem sejtünk. A Halj meg máskor! szokatlan jelenetsorral indul: a 007-est az egyik észak-koreai rutinküldetése során felismerik - így jár az az ügynök, aki mindig, mindenhol saját néven mutatkozik be - foglyul ejtik, és hónapokig válogatott kínzásoknak vetik alá (utóbbi érdekessége, hogy a szokásos, női alakos főcím-blokkba építették bele, így végre nem a trambulinon ugráló 007-es, és az őt körülvevő lengeruhás hölgyek sziluettjét kell bámulnunk percekig). Ügynökünket ugyan kiszabadítja az MI6, de gyorsan betegszabadságra is küldi, mivel félő, hogy a szervezetébe jutott mérgek hatása miatt kifecsegett ez-azt. Bond persze sohasem tenne ilyet, de mivel ezt rajta kívül senki sem hiszi el neki, maga kívánja kézre keríteni a brit titkosszolgálat sorai közé befurakodott árulót. Egy ősi meditációs technikának, és a látványosan szerencsétlen személyzetnek köszönhetően sikerrel szökik meg az MI6 kórházhajójáról - hogy régi kapcsolatait és összeköttetéseit felhasználva, világkörüli (nosztalgia)utazásra induljon.
 
Hongkongi luxushotel, kubai tengerpart - a 007-es nyomozati módszerei semmit sem változtak 1963 óta. A havannai strandon ráadásul összeakad későbbi segítőtársával, a csinos és rámenős Jinx-szel (Hale Berry), aki pont olyan fürdőruhát visel (a Bahamák kagylógyűjtői közt rendszeresített késsel az oldalán), mint amilyet Ursula Andressen, a legelső Bond-lányon láthattunk a Dr. No-ban. És a rejtett utalások csak szaporodnak. Bond ornitológusként mutatkozik be a habokból Honey Riderként kiemelkedő hölgynek - Ian Fleming ugyanis A nyugat-indiai szigetvilág madarainak írójától, egy nagy szaktekintélynek számító jamaicai madarásztól kölcsönözte az elegánsan egyszerű James Bond nevet.
 
Londonra váltunk: befut aktuális főgonoszunk, a "Gyémántkirály" Gustave Graves (Toby Stephens) is. Lovaggá ütési ceremóniájára egy brit zászlót formázó ejtőernyővel érkezik - ez A kém, aki szeretett engem nyitójelenetéből lehet ismerős a legelvetemültebb Bond-rajongók számára. Bond is hamarosan megérkezik (az ügynök, akiért cserébe az észak-koreaiak elengedték, felbukkant egy kubai génlaborban is - és épp Graves-gyémántokat hordott a nyakában szuvenírként), hogy a változatosság kedvéért ne lövöldözéssel és robbantásokkal, hanem kosztümös filmeket idéző kardcsörtetős jelenetekben amortizáljon le egy elegáns tiszti vívóklubot.
 
A korábbi filmekben már megszokhattuk, hogy az MI6 a legelképesztőbb helyeken építi ki bázisait. Hongkong partjainál elsüllyedt csatahajó (Az aranypisztolyos férfi), és az egyiptomi piramisok mélyén felépített labor (A kém aki szeretett engem) után egy elhagyott ügynökök számára létesült elhagyott metróállomásra vezet utunk. A forgatókönyvírók leleményessége folytán a brit tikosszolgálat itt tárolja az előző tizenkilenc film szuperkütyüit. Míg Q (John Cleese) a szokás fegyverbemutatóját tartja, Bond a Tűzgolyó hátirakétáját babrálja - de a rutinos néző hamar kiszúrhat a háttérben egyéb relikviákat is: az úszó álkorokodil, és a lószállítóból átalakítható sugárhajtású mini-repülő például a Polipkából lehet ismerős. Bond egy pillanatra elidőz a From Russia With Love híres, fontsterlingekkel és rugóskéssel felszerelt robbanó ügynöktáskája mellet (Rosa Klebb híres penge-cipőjébe pedig még bele is szagol!) majd a régi idők emlékére az új filmek BMW-je helyett ismét egy Aston Martinba ül bele - mely ezúttal nem csak a szokásos rakétákkal és katapultüléssel lett felszerelve, hanem egy láthatatlanná tevő álcázóberendezéssel is.
 
A Gyémántkirály igazi extravagáns főgonosz, titkos rejtekhelyét minden elődjénél extrémebb környezetben építette fel. Izlandi hópalotája, és a mellette felhúzott üvegház a svéd jéghotelek és az amerikai Éden-projekt (nagyszabású kísérlet a növények mesterséges fénnyel való táplálására) forgatókönyvírók által létrehozott látványos elegye. Természetesen az izlandi gyémántbánya csak álca (a köveket Dél-Afrikából csempészik), része egy nagyszabású világpusztító tervnek. Gustav Graves ugyanis innen irányítja azt a műholdat, amelynek fókuszált fénycsóvája képes egész városokat vagy hadseregeket elpusztítani - akárcsak a Gyémántok az örökkévalóságnak hasonló képességekkel rendelkező szerkezete. De más nosztalgikus szuperfegyver is megtalálható ezen a bázison: a megkötözött Jinx-et (aki mint kiderül szintén zenész: titkosügynökként van jelen Graves jeges estjén) például a Goldfingerből kölcsönvett lézerágyúval akarják lefejezni.
 
Az ezután következő autós üldözés alighanem az Őfelsége titkosszolgálatában jégrallyjának újragondolása - de egyben magasabb szintre emelése is. A Bond-filmek akciójelenetei mindig is arról voltak híresek, hogy lehetőség szerint mellőzik a komputergrafigát, és a kaszkadőr-koordinátorok elképesztőbbnél elképesztőbb ötleteit hús-vér szereplőkkel veszik fel. A fegyverekkel dugig tömött Aston Martin és a hasonló műhelyből kigördülő Jaguar kergetőzése a befagyott izlandi tavon pontosan ilyen jelenet - és pontosan ezért okozott gondot a forgatás során, hogy a tó fittyet hányva a forgatási ütemtervre, csak nagysokára volt hajlandó befagyni.
 
Az előző film (A világ nem elég) hagyományt teremtett azzal, hogy egy kis csavart visz a történetbe a főgonosz és/vagy a 007-est segítő alkalmi hölgypartnerek igazi kilétét illetően. Ezúttal nem csak Gravesről, hanem bájos asszisztenséről (Rosamund Pike) is kiderül, hogy nem teljesen az, akinek mondja magát. A Halj meg máskor! egyúttal abban is hasonlít elődjére, hogy a film végi Nagy Leszámolás ezúttal is egy fullasztóan zárt térben zajlik - ott a tengeralattjáró reaktorkamrája, itt pedig a bekapcsolva felejtett szuperlézerbe navigált repülőgép lesz a főgonosz (és hűséges zsoldosainak) végső nyughelye.
 
A Halj meg máskor! látványosan csomagolja újra a régebbi akciójeleneteket, és cinkosan kikacsint a nézőre, vajon az felismeri-e néhány kisebb vagy nagyobb tárgyról, hogy melyik korábbi részből való - de a 007-es előző történetei nélkül aligha lenne több egy átlagos akciófilmnél...
75%
A DVD
Mint ahogyan a sorozat előző tizenkilenc darabjai, a Halj meg máskor! is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemezen pedig a számtalan érdekességet találhatnak a Bond-rajongók. Az MI6 rejtekhelyén három kisfilm található: az első (Just Another Day) az akicójeleneteket felvevő stáb egyik "átlagos napját" mutatja be - ezúttal azt, amikor mindössze öt órájuk van felvenni a londoni királyi palota kertjében Gustav Graves ejtőernyős belépőjét. A második kisfilm (Brit hangulat) a British Airways egyik repülőgépén felvett rövidke jelenetért szükséges adminisztrációs egyeztetések nyűgét és a díszletek megépítésének nehézségét sűríti bele néhány percbe - valamint megtudhatjuk azt is, hogy a gépen rendelt Vodka-Martinit (a nosztalgia jegyében) egy korábbi Bondot játszó színész lánya, Deborah Moore szervírozza (aki valóban nagyon hasonlít az apjára). Végül a látványtervező, Peter Lamont (korábbi korongokról alighanem már ismerős) negyedórás, a forgatás helyszínkeresési stádiumában felvett házivideói zárják a sort.
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdossziéban ezúttal mindössze csak két "aktát" találunk, de ez korántsem akkora baj. A Rázva és keverve a jégen Vic Armstrong second unit rendező tolmácsolásában mutatja be az izlandi tó jegén felvett autós üldözés jó és rossz pillanatait, míg a másik, majdnem egy órás werkfilm (A forgatókönyvtől a képernyőig) alighanem az teljes Bon-sorozat egyik legjobb extrája. Utóbbinál ugyanis valóban bepillantást nyerhetünk a forgatás előkészületeibe - és ezúttal nem csak a producerek, vagy a főszereplők marketing-szagú áradozásait hallhatjuk az éppen aktuális Bond-opuszról, hanem végre a forgatókönyvírók, a storyboard-rajtzolók, és a jelmeztervezők is elmondhatják, mit éreztek akkor, amikor viszontlátták az ötleteiket a vásznon, és mit akkor, amikor a kedvenc ötletüket kivágták, vagy újraforgatták...
 
Az extrák sorát a Propagandaminisztérium menüpont mozielőzetese és a szokásos képgaléria zárja. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
100%
 
A film
 
Halj meg máskor!
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Die Another Day
Ősbemutató: 2002. november 18.
Hazai bemutató: 2002. december 19.
Játékidő: 127 perc
 
Rendező: Lee Tamahori
Szereplők: Pierce Brosnan, Hale Berry, Toby Stephens, Rosamund Pike, John Cleese, Judi Dench
Forgatókönyvíró: Neal Purvis, Robert Wade
Producer: Barbara Broccoli, Michael G. Wilson
Operatőr: David Tattersal
Vágó: Christian Wagner
Zene: David Arnold
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Just Another Day (22:35), A British Touch (3:31), Location Scouting with Peter Lamont (13:51); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Shaken and Sterred On Ice (23:32), From Script To Screen (51:36), képgaléria, audiókommentár

3 komment

A világ nem elég (1999)

2008.11.09. 22:10 -Szűcs Gyula-

 A film

Michael Apted rendezőnek 1999-ben sikerült elérnie azt, amire Roger Spottiswoode képtelen volt A Holnap markában-nal: nem csak felzárkóztatta a 007-es ügynököt a '90-es évek második felének rohanó világához, de egy ügyes sávváltással elegánsan megelőzte a konkurenciát is. Hála neki Őfelsége titkosügynöke az egyik legnépszerűbb akcióhősként várhatta az ezredfordulót.
 
A The World Is Not Enough ízig-vérig brit film, és ezt a készítők is igyekeznek érzékeltetni velünk: Bond a főcím előtti, látványos akció-szekcióban ezúttal nem sítalpas géppuskások elől menekül a svájci hegyekben, hanem egy motorcsónakos bérgyilkosnőt kerget végig a Temze Velencét idéző kanyargós lagúnáin, Q legújabb csodajárgányában ülve - miközben a háttérben lerobbant raktárnegyedek, vagy épp London leghíresebb nevezetességei suhannak el. A főcím után rögtön egy skóciai temetés kellős közepébe csöppenünk (az elhunyt a kezdőjelenetben merénylet áldozatává vált olajmilliárdos, Robert King), és az MI6 új főhadiszállásának berendezett felföldi várkastély is felülreprezentált a szoknyás biztonsági őrök, régi uralkodó-portrék és arisztokratikus külsőségek tekintetében (drága szőnyegek, masszív tölgyfa bútorok, hatalmas házikönyvtár, minimum tízméteres belmagasság a legutolsó cselédszobában is, stb.).
 
Pierce Brosnan láthatóan belerázódott a 007-es szerepébe. Az Aranyszem-nél tapasztalt bizonytalanságnak itt már nyoma sincs - és erre ráéreztek az alkotók is, mivel ebben a történetben már komolyabb feladatokat is kértek a jóvágású ír színésztől, mint hogy macsón mosolyogjon a kamerába, ha alulöltözött lányok vonulnak el előtte, vagy vágjon elégedett képet, miután belekortyolt kedvenc Vodka-Martinijába. Borsnan el tudja hitetni velünk, azt, amit Timothy Daltonnak annakidején nem sikerült: ennek a szuperkémnek van szíve is, nem csak stílusa. És elődjétől eltérően ő nem hibázza el, ha hidegvérrel keresztül kell lőnie egy csinos nőt (lásd a Dalton-Bond esetét a mesterlövésznek felcsapott csellóslánnyal) - még akkor sem, ha az történetesen a legutóbbi szeretője...
 
De ne rohanjunk ennyire előre a történetben! A Robert King elleni merénylet (azon túl, hogy jókora lyukat robbantott az MI6-főhadiszállás oldalába) veszélybe sodorta az olajmágnás lányát, Elektrát is - ezért M (Judi Dench) haladéktalanul Azerbajdzsánba küldi a 007-est, hogy árnyékként védelmezze a kaukázusi olajmezők szemrevaló örökösét (Sophie Marceau). Természetesen Bond-filmről lévén szó, nem telik bele sok idő, hogy Electra árnyéka ne előtte és ne is mögötte, hanem (M frappáns megfogalmazásában) rajta legyen, és a merénylők sem várnak az utolsó felvonásig azzal, hogy az alkalmi szeretők életére törjenek. Utóbbiak módszere ezúttal is a hófödte lejtőkön kergetőzés - pedig tudhatnák, hogy az efféle mulatságnak már az Őfelsége titkosszolgálatában és A kém aki szeretett engem síelős jelenetei esetében sem volt sok eredménye... Szerencsére a '90-es évek utolsó Bond-filmje nem csak egyszerűen feleleveníti a régi hagyományokat, emeli is a tétet. A 007-es rosszakarói itt már nem érik be holmi sílécekkel és géppisztolyokkal, ők már ejtőernyővel felszerelt motoros szánok ikergéppuskáival szaggatják fel Bond mögött a hegyoldalt. Természetesen hiába.
 
A nosztalgiázás jegyében egy másik nagy klasszikus, a kaszinójelenet is előkerül - itt hangzik el (igaz, kissé szájbarágósan) a film egyik kulcsmondata is, Elektra részéről. Az események pedig felpörögnek. Bond atomtudósnak kiadva magát bejut egy volt szovjet támaszpontra (már valahol a kazahsztáni sivatag kellős közepén járunk), ahol gőzerővel folyik a nukleáris rakéták leszerelése - a Dr. No-tól kölcsönvett sugárzásvédelmi ruha alatt Tomb Raider-szerkót hordó Dr. Christmas Jones (Denise Richards) vezetésével. Míg a 007-es "a szép karácsony reményében", a film főgonosza, Renard (Robert Carlyle) néhány használt plutóniumtöltet miatt segédkezik a titkos földalatti bunkerekben szorgoskodó maroknyi atomtudósnak. Az egykori KGB-s (akit egyrészt gyér hajviselete, másrészt a koponyájába ékelődött töltény miatt nyugodtan hívhatnánk akár "Golyófejű"-nek is) dolga végeztével sietve távozik - a 007-es inkább látványosan. (Hogy a felrobbanó folyosóból az utolsó pillanatban kimenekülő főhőst, és az utána kapó lángnyelveket már láthattuk egy csillagközi fémlabda második elpusztításkor, az most teljesen lényegtelen, itt is, ott is szuper jelenet.)
 
Az, hogy Renard az ellopott plutóniummal egy orosz atom-tengeralattjáró reaktorát kívánja leolvasztani a Boszporusz vidékén (jó eséllyel örökre eltűntetve a környékről nem csak Isztambult, de az egész Fekete-tengert) valószínűleg nem lep meg senkit tizennyolc James Bond-film után. Az viszont talán igen, hogy ez a kis világpusztítás a film szende Bond-tündérének, Elektrának a szíve vágya - így ugyanis Azerbajdzsán fekete aranyát egyedül csak az ő családi csővezetékein lehet nyugatra exportálni. Nem egy Agatha Christie-krimibe illő fordulat ez (a 007-es se kemény nyomozómunkával jön rá, hanem egy véletlen elszólásból: Renard ugyanazt a mondatot idézi, amit a kaszinóban Elektra), de mindenképpen érdekes csavar az eddigi "hagyományos" Bond-forgatókönyvekhez képest. És nem mellesleg divatot is teremt: a következő filmben (Halj meg máskor!) ismét egy olyan nő lesz a Főgonosz jobb keze, akit Őfelsége titkosügynöke épp az ártatlan őzikeszemei miatt hív meg pezsgőzni a lakosztályába.
 
Ami még hátra van, az a szokásos átvezető lövöldözés és humorizálás a filmvégi Nagy Leszámolásig, ahol győz a szuperügynök és elbukik az aktuális gonosztevő. És már meg sem lepődünk, ha azt látjuk: mindez olyannyira lefárasztja a 007-est, hogy azonnal önkényesen szabadságolja magát, és valami népszerű üdülőhelyen ölelgeti dekoratív alkalmi segítőtársát - újra és újra kényelmetlen helyzetbe hozva a személyesen vagy műholdas kapcsolás útján köszönetet nyilvánítani szándékozó MI6-felsővezetést. Bár a film közepétől akár mi magunk is összerakhatnánk a jól ismert Bond-panelek alapján a hátralévő egy órát, Michael Apted rendező (és teljes a Bond-stáb) nagy érdeme, hogy a látványos akciójelenetek és a jól megírt párbeszédek miatt eszünkbe sem jut ilyesmivel múlatni az időt.
 
80%
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, A világ nem elég is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemezen pedig a számtalan érdekességet találhatnak a Bond-rajongók. Az MI6 rejtekhelyén ezúttal egy igen különleges dokumentumfilmet nézhetünk meg először: a James Bond Down River-ben Vic Armstrong és Simon Crane kaszkadőrből lett second unit rendezők mutatják be huszonöt percben a film lélegzetelállító nyitányát, a londoni motorcsónakos üldözést. A következő kisfilm (Creating an Icon) a The World Is Not Enough a pisztolyt tartó lányt és Bondot is felvonultató, lángnyelves trailerének előkészületeibe enged egy rövid bepillantást. Megtalálhatjuk ugyanitt Pierce Brosnan hongkongi sajtótájékoztatójának anyagát, valamint egy sor kivágott jelenetet és alternatív kamera beállítást is.
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdossziéban megtaláljuk a Garbage The World Is Not Enough videoklipjét (melynek mindenképpen ott a helye a legjobb főcímdalok között!), a többi extra korongon már megszokott fél- vagy háromnegyedórás werkfilm (The Making of The World Is Not Enough) ezúttal sajnos csak 15 perces. Cserébe a készítők kárpótoltak bennünket egy másik, nagyjából ugyanilyen hosszúságú kisfilmmel (The Bond Cocktail), amely a Bond-filmek sikerreceptjét kutatja. Végül megnézhetünk egy szépen kivitelezett, nem túl hosszú összeállítást a 86 éves korában, 1999-ben elhunyt Desmond Llewelyn-ről, aki Q-ként tizenhét epizódon keresztül szállította rendületlenül legújabb szuperkütyüket - melyeknek többségét a 007-es sohasem vitte vissza épségben.
 
Az extrák sorát a Propagandaminisztérium menüpont mozielőzetese és a szokásos képgaléria zárja. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
90%
 
A film
 
A világ nem elég
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: The World Is Not Enough
Ősbemutató: 1999. november 8.
Hazai bemutató: 1999. november 25.
Játékidő: 121 perc
 
Rendező: Michael Apted
Szereplők: Pierce Brosnan, Spohie Marceau, Denise Richards, Robert Carlyle, Judi Dench
Forgatókönyvíró: Neal Purvis, Robert Wade, Bruce Feirstein
Producer: Barbara Broccoli, Michael G. Wilson
Operatőr: Adrian Biddle
Vágó: Jim Clark
Zene: David Arnold
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kimaradt jelenetek a rendező bevezetőjével, alternatív kamera-beállítások, kisfilmek: James Bond Down River (25:01), Creating an Icon: Making the Taser Trailer (4:24), Hong Kong Press Conference (9:46); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: The Making of The World Is Not Enough (15:05), Bond Cocktail (22:44) Tribute To Desmond Llewelyn (3:10), a címadó Garbage-videóklip, előzetes, képgaléria, audiókommentár

5 komment

A Holnap markában (1997)

2008.11.09. 22:09 -Szűcs Gyula-

A film
 
Martin Campbell rendező után Roger Spottiswoode-on volt a sor, hogy megpróbálja átmenteni az új évezredbe Őfelsége immáron ötvenen (bár ha csak a filmes diadalútját vesszük figyelembe, negyvenen) túli tikosügynökét - a régi értékek elvesztése nélkül. Próbálkozása felemásan sikerült: A Holnap markában egyaránt bővelkedik impozáns akciójelenetekben és humorban, de a főszereplők kiválasztása enyhén szólva nem sikerült tökéletesre. Michelle Yeoh, valljuk be, nem az a fajta szépség, aki komoly esélyekkel indulhatna "a legdögösebb Bond-lány" címért folyó versenyben. Ugyanakkor Teri Hatcher, (akit sikeres tévésorozata, a Superman legújabb kalandjai miatt jogosan tartottak a '90-es évek szex-szimbólumának) nevetségesen rövid szerephez jut, pedig már csak a hagyománytisztelet is úgy diktálná, hogy a film végén ne az alkalmi női segítőtárs, hanem a Főgonosztól elcsábított Bond-lány legyen a 007-esé...
 
Számtalan ehhez hasonló aránytévesztéssel szembesülhetünk a filmben - mintha a készítők maguk sem tudnák eldönteni, hogy akkor most "hagyományőrző" Bond-sztorit forgatnak a régi, jól bevált klisék önironikus újramelegítésével, vagy a saját határozott elképzeléseik szerint zárkóztatják fel Bondot a dobhártyaszaggató Mission Impossible adrenalin-függőség és bizonyítási vágy tekintetében igencsak túlteljesítő Eathan Hunt-jához. Roger Spottiswoode ugyanis hiába hozta össze a sorozat egyik leglátványosabb főcím előtti mini-történetét (Bondnak egy terroristák által üzemeltetett, kaukázusi használtcikk-piacon kell megakadályoznia, hogy a brit hadihajókról odalőtt rakéták felrobbantsanak egy ellopott atomtöltetet), hiába nyerte meg a produkciónak a brit színészek élvonalába tartozó Jonathan Pryce-t főgonosznak, az ő karaktere köré felépített történet erősen ingatag lábakon áll - azaz inkább úszik.
 
A forgatókönyvíró előtt alighanem a Csak kétszer élsz (1966) és A kém, aki szeretett engem (1976) jó étvágyú elnyelőszerkezetei lebeghettek, mikor a szuperhatalmak űrhajóit, illetve tengeralattjáróit bekebelező monstrumok mintájára megalkotta a Tomorrow Never Dies főgonoszának radarok számára érzékelhetetlen, hatalmas belső terekkel rendelkező óceánjáróját. Eliot Carver médiacézár ennek az ultramodern vízi járműnek a segítségével kívánja (elődei mintájára) egymásnak ugrasztani a nagyhatalmakat - a bipoláris világ felbomlása utáni békülékeny időszakra való tekintettel az amerikaiak és az oroszok helyett Anglia és Kína között kirobbantva a harmadik világháborút. A médiamogul, akinek egyetlen tévéadásától kormányok buknak meg, saját lapjában, a Holnap Híreiben elsőként tudósít a világ különböző pontjain történő erőszakos eseményekről - melyeknek java részét ő maga idézi elő, volt KGB-sekből verbuvált zsoldoscsapata élén. A kínaiak azonban nem adnak adásjogot Carver hírcsatornájának, amely az új műholdakkal immáron az egész Földön fogható, ezért pusztulniuk kell. Gyorsan és viszonylag fájdalommentesen - manipulált brit rakéták által...
 
Kevés ennél bugyutább Bond-forgatókönyvvel találkozhattunk az elmúlt tizenhét epizód során, hiszen a készítők korábban nagyon is tudatában voltak annak, mit is akarnak. Öniróniától sem mentes kém- és kalandfilm-paródiát, mint amilyen a Polipka volt? Óriásléptékű világmegmentős sztorit a második világháború idején nagy népszerűségnek örvendő Flash Gordon- és Buck Rogers-képregények mintájára, valami egészen elborult világpusztító szerkezettel (Blofeld egy vulkán mélyéről ugrasztja egymásnak a nagyhatalmakat, lásd Csak kétszer élsz; az aranypisztolyos Scaramanga nem rest eladni szigetméretű reaktorral üzemelő, óriási fényágyúját annak, aki a legtöbbet kínálja érte)? Esetleg a hagyományokkal szakító, reálisabb vonásokkal ábrázolt, bosszúvágytól fűtött 007-es ügynök elkeseredett harcát a szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem ellen, mint ahogyan azt Magányos ügynök-ben láthattuk? A Holnap markában nem képes felmutatni egy egységes rendező elvet, és a történet kifutása sem rajzol ki egy A pontból B pont felé haladó ívet. Inkább tűnik úgy, hogy Bruce Feirstein forgatókönyvíró összelopkodott a korábbi Bond-filmekből néhány klasszikus elemet a harmadik világháborúval fenyegető főgonoszokról, nyakon öntötte mindazzal, amit hallott az MGM stúdió folyosóin az információs társadalomról és médiavezérelt világról - és közben abban reménykedett, hogy a Roger Spottiswoode által levezényelt látványos akciójelenetek majd kellőképpen elfedik a film hiányosságokat.
 
Akad persze egyéb dolog is a Tomorrow Never Dies-ban, ami miatt joggal háboroghatnak a rajongók. Pédául az, hogy a jó öreg Aston Martin DB-5 immáron nem több londoni szolgálati autónál: a 007-es ezzel jár be az MI6 főhadiszállásra, ha a kötelesség elszólítja őt aktuális partnernője ágyából. Az új BNW 750-esnél persze szériatartozék a rakéta, a műholdas nyomkövető és a fedélzeti számítógép, ráadásul távirányítható is egy mobiltelefonnal. Mégis joggal vetődik fel a gyanú: nem lehet, hogy Őfelsége titkosügynöke pusztán csak azért kényszerült kocsit váltani, mert a patinás BMW-gyár (kihasználva, hogy a United Artists az MGM, és a Broccoli-porontyok rendre görcsösebben spórolnak a forgatási költségeken, mint a skót viccek főszereplői) bőkezűbben támogatta a sorban tizennyolcadik Bond-filmet, mint az Aston Martin?
 
Hiába győzedelmeskedik tehát a kínai ügynöknő és a 007-es együttes erővel, látványos külsőségek között a gonosz médiacézár fölött, az ember inkább megnézi sokadszorra is Pierce Brosnan A Holnap markában-t megelőző, és a sorban ez után következő Bond-filmjeit. És közben csöndben reménykedik abban, hogy a brit filmgyártás talán végre lekanyarodik a Hollywoodba vezető útról, és nem azzal próbál spórolni, hogy a szigetország legkreatívabb díszletesei, forgatókönyvírói és rendezői helyett másodvonalbeli filmeseket szerződtet egy jól bejáratott brand életben tartására.
 
60%
 
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, az Aranyszem is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemezen pedig a korábbiaknál jóval masszívabb érdekességet találhatnak a Bond-rajongók. Az MI6 rejtekhelyén ezúttal számtalan kimaradt jelenetek találhatunk a rendező bevezetőjével, egy igen szellemes, egyórás tévéműsorban pedig maga Q (Desmond Llewelyn) mutatja be nekünk a 007-es különös világát.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié első darabja egy háromnegyedórás tévéműsor, az első James Bond film (Dr. No, 1963) születésének 35. évfordulója alkalmából elkészített The Secrets of 007. Ezt követi egy rövid interjú David Arnold zeneszerzővel, egy kisfilm a trükkfelvételekről (Special FX Reel), egy interaktív forgatókönyv (ahol az adott jelenet sarkában láthatjuk a storyboard-vázlatokat), végül egy rövid ismertető a Tomorrow Never Dies szuperkütyüiről. Innen érhetjük el a filmmel egy időben készült Moby- és Sheryl Crow videóklippeket is.
 
Az extrák sorát a Propagandaminisztérium menüpont tévé- és mozielőzetesei és a szokásos képgaléria zárja. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
100%
 
 
A film
 
A holnap markában
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Tomorrow Never Dies
Ősbemutató: 1997. december 12.
Hazai bemutató: 1997. december 18.
Játékidő: 124 perc
 
Rendező: Roger Spottiswoode
Szereplők: Pierce Brosnan, Jonathan Pryce, Michelle Yeoh, Teri Hatcher, Judi Dench
Forgatókönyvíró: Bruce Feirstein
Producer: Barbara Broccoli, Michael G. Wilson
Operatőr: Robert Elswit
Vágó: Dominique Fortin, Michael Arcand
Zene: David Arnold
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kimaradt jelenetek a rendező bevezetőjével, kisfilm: Highly Classified: The World of 007 (57:25); interaktív forgatókönyv, jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: The Secrets of 007 (43:31), Interview with composer David Arnold (2:32), Special FX Reel (2:51); Tomorrow Never Dies-videóklipek (előadók: Sheryl Crow ill. Moby), interaktív forgatókönyv, előzetesek, tévészpotok, képgaléria, audiókommentár

1 komment

Aranyszem (1995)

2008.11.09. 22:08 -Szűcs Gyula-

A film
 
A magányos ügynök 1989-es bemutatója után hat évet kellett várni az új Bond-filmre, ami példátlanul hosszú idő a sorozat történetében - hiszen korábban hozzászokhattak a rajongók, hogy kedvenc brit tikosügynökük kétévente kap új küldetést az MI6-tól. A kényszerszünetnek prózai okai voltak: a Timothy Dalton főszereplésével elkészített két film korántsem bizonyult akkora kasszasikernek, mint ahogyan azt a készítők előzetesen gondolták - ráadásul a sorozat atyjának, Albert Broccoli producernek egy szívinfarktust követően a '90-es évek elejére fokozatosan leromlott az egészségi állapota (a két dolog sajnos alighanem összefüggött). Broccoli a Licence To Kill után, 1996-ban bekövetkezett haláláig már egyáltalán nem vállalt semmilyen produceri feladatot - a stafétabotot átvevő családtagok (a lánya, Barbara Broccoli és a nevelt fia, Michael G. Wilson) viszont nem akarták egy újabb vegyes fogadtatású Bond-történettel tovább rombolni a 007-es mítoszát.
 
A '90-es évek politikai változásai és az egyre gyorsabb ütemben fejlődő technológia láttán azonban joggal tették fel maguknak a kérdést: vajon az alapvetően a hidegháború hőseként induló, ötven évvel korábban kitalált brit ügynök megállná-e helyét ebben a napról napra modernebbé váló világban? A régi, jól összeszokott Bond-stábot váltó új generáció válasza láttán azt kell mondanunk: igen. Jeffrey Caine, Bruce Feirstein és Michael France forgatókönyve sikeresen ötvözte a régi Bond-filmek hangulatát és jellegzetes díszleteit a modernkori technikával és a fiatalabb korosztályból kikerülő rajongók elvárásaival - így a végeredmény a sorozat talán első olyan története lett, amely láttán a néző nem tartja nevetségesnek, ha a hős ügynök és a megátalkodott főgonosz egy világtól távol eső helyen elrejtett, gigantikus rádióteleszkóp tányérján pofozkodik, hatszáz méter magasan. Ez azonban csak az egyik összetevője az Aranyszem sikerének, legalább ugyanilyen fontos volt a megfelelő főszereplő kiválasztása.
 
Pierce Brosnan neve már az utolsó Roger Moore-os Bond-film, az 1985-ös Halálvágta után felmerült, mint esélyes pályázó a 007-es szerepére. Albert Broccoli a Szigorúan bizalmas forgatásakor ismerte meg őt (Brosnan akkori felesége, Cassandra Harris szerepet kapott a filmben, így mindketten sok időt töltöttek a producer társaságában), ám az ír színész akkor még túlságosan fiatalos megjelenése, és a Remington Stelee sorozat gyártóival kötött szigorú szerződése miatt nem lehetett a '80-as évek elsőszámú brit titkos ügynöke. Tíz évvel később viszont már eljött az ő ideje. Fiatalos sármjából mit sem veszítve, tucatnyi (zömmel akció-) filmmel a háta mögött ideális választás volt arra, hogy egy addig jobbára közepes alkotásairól ismer új-zélandi rendező, Martin Campbell (Menekülés Absolonból, 1994) irányításával feltámadjon a halottnak hitt sorozat.
 
Az Aranyszem sztorija igazi Fleming-féle kémtörténet - mai korra hangszerelve. Néhány évvel vagyunk a Szovjetunió felbomlása után. A vezetés új (miniszter elvtárs helyett miniszter úr a hivatalos megszólítás), a nóta azonban a régi. Egy renegát tábornok, bizonyos Ouronov (Gottfried John) a "Janus-brigád" egyik vezetője szemet vet a hidegháborús időkben kifejlesztett szovjet műholdra, az Aranyszemre. Az űrben keringő (Ian Fleming egykori jamaicai nyaralójának nevét viselő) ketyere igen veszedelmes fegyver: egy bizonyos hatósugáron belül képes összezavarni minden elektromos berendezést, legyen az kenyérpirító, vagy ballisztikus rakétairányító rendszer. Hogy Ouronov a különutas orosz főtisztek hagyományos harmadik világháborús terveit kívánja-e valóra váltani az Aranyszemmel, vagy valami egészen mást forgat a fejében, teljesen lényegtelen. A kincset érő katonai műszert ugyanis a "Janus-brigád" igazi ura, egy sértett büszkeségű egykori brit kémelhárító (Sean Bean, a kezdő képsorok 006-os ügynöke) kívánja felhasználni arra, hogy az irányítható elektromágneses impulzusokkal megzavarja a bankhálózatok, értéktőzsdék, kormányhivatalok, bűnügyi nyilvántartások számítógépes rendszerét - világméretű káoszt okozva ezzel.
 
A történet messzemenőkig tisztelettudó a korábbi Bond-filmekkel: az írók a folyamatosság érzékeltetése érdekében éppúgy beleszőtték a Polipka és a Halálos rémületben filmek tipikusan gonosz, feletteseikkel szembeszegülő orosz tábornokait, mint a Gyémántok az örökkévalóságnak pusztító erejű műholdját - vagy hogy a 007-es ellátogat a Karib-térségbe, mint a korai Bon-történetekből elmaradhatatlan egzotikus helyszínek egyikére. Még a Goldfingerben debütáló, legendás Aston Martin DB5 is felbukkan egy jelenet erejéig (igaz, Bond szinte azonnal lecseréli egy acélkék BMW kupéra), és ki más látná el szuperkütyükkel (csáklyavetős-lézersugaras pisztollyal, kötélövvel, robbanótollal, és az elmaradhatatlan karórával) a 007-est, mint a jó öreg Q (Desmond Llewelyn).
 
A hagyományokhoz hűen Bond most is egyszerre két nővel szűri össze a levet. Az Aranyszem titkát ismerő (és emiatt égen-földön keresett) törékeny programozónő, Natalja Szmejonova (Izabella Scorupco) valódi érzéseket táplál iránta, az ex-KGB-s szuperzsoldos (Famke Janssen), aki ugyanúgy odavan a sportkocsikért, a fegyverekért és a lángoló helikopterekből kiugrálásért, mint a 007-es, viszont pusztán játszadozni akar (nem csak pókerasztalnál...) kedvenc brit szuperügynökünkkel - mielőtt elvágná a torkát.
 
Martin Campbell és a forgatókönyvírók kiváló arányérzékkel vegyítették a klasszikus Bon-elemeket a '90-es évek akciófilmjeinek stílusával és a modernkori technikával. Az új 007-es bemutatkozó jelenete a gigantikus duzzasztógáton, vagy a szakadékba zuhanó repülő után ugrás (motorral ráadásul!) akár a sorozat legjobb, főcím előtti nyitó képsora is lehetne - ha A kém aki szeretett engem "semmibe síelését" (az utolsó utáni pillanatban kinyíló brit-zászlós ejtőernyővel) felül lehetne múlni. Az Aranyszem-ben azért szép számmal akadnak egyéb látványos akciójelenetek is - nekünk, magyaroknak alighanem a kocka-Ladákkal kergetőző tank marad meg leginkább az emlékezetünkben (és hogy Brosnan milyen elegánsan csempészi vissza a sorozatba Roger Moore humorát: a harckocsi lőtornyában ülő Bondot jobban érdekli, hogy áll a nyakkendője, mint az, hogy hányan üldözik).
 
85%
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, az Aranyszem is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemezen pedig a korábbiaknál jóval több érdekességet találhatnak a Bond-rajongók. Az MI6 rejtekhelye ezúttal igazi kincsesbánya, hiszen bő másfél órányi dokumentumfilmet "rejtettek el" ide a készítők. Külön kisfilmekben mesél a forgatásról Remy Julienne autós kaszkadőr (Anatomy of a Car Chase), Ian Sharp second unit director (Anatomy of a Stunt), Peter Lamont látványtervező (Location Scouting), Derek Meddings modellező (Making Small In Pictures) és maga a rendező, Martin Campbell is (Directing Bond: The Martin Chronicles). Megtalálható még ugyanitt egy fél órás dokumentumfilm (Goldeneye: The Secret Files) és két tízperces is (a The Secret Files - The Cast a szereplőket mutatja be, míg a Building a Better Bond az új Bond-film forgatásához felépített gigantikus stúdióba kalauzolja a nézőt), valamint Pierce Brosnan első olyan sajtótájékoztatója, ahol már James Bondként mutatkozott be (The Return of Bond)
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdossziéban egy háromnegyedórás tévéműsort találunk (a World of 007 házigazdája Elizabeth Hurley), ezen kívül egy forgatási videónaplót, egy tévéknek szánt kedvcsináló "így készült"-összeállítást, és Tina Turner Goldeneye-videoklipjét (mely utóbbi a Bond-széria egyik legjobb főcímdala).
 
Az extrák sorát a Propagandaminisztérium menüpont tévé- és mozielőzetesei és a szokásos képgaléria zárja. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
100%
 
A film
 
Aranyszem
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Goldeneye
Ősbemutató: 1995. november 24.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 124 perc
 
Rendező: Martin Campbell
Szereplők: Pierce Brosnan, Sean Bean, Izabella Scorupco, Famke Janssen, Judi Dench
Forgatókönyvíró: Jeffrey Caine, Bruce Feirstein, Michael France
Producer: Barbara Broccoli, Michael G. Wilson
Operatőr: Phil Meheux
Vágó: Terry Rawlings
Zene: Eric Serra
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kimaradt jelenetek a rendező bevezetőjével, kisfilmek: Anatomy of a Caer Chase (2:55), Anatomy of a Stunt (6:07), Building a Better Bond (9:01), Goldeney: The Secret Files (28:09), Goldeneye: The Secret Files - The Cast (12:17), Location Scouting (12:30), Making Small In Pictures (2:35), The Return of Bond (5:35), Directing Bond: The Martin Chronicles (10:16); interaktív forgatókönyv, jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: World of 007 (41:42), The Goldeneye Video Journal (14:15), Promotional Featurette (5:06); a Goldeneye videóklipje Tina Turnerrel, előzetesek, tévészpotok, képgaléria, audiókommentár

3 komment

A magányos ügynök (1989)

2008.11.09. 22:07 -Szűcs Gyula-

A film
 
John Glen 1989-ban ötödik alkalommal irányította a Bond-produkciók jól összeszokott stábját. Sajnos az idő előre haladtával a vágóból lett rendező kísérletező kedve egyre elképesztőbb blődségekbe hajszolta bele a 007-est. Az 1981-es Szigorúan bizalmas régimódi kémfilmeket idéző, puritán stílusát alighanem közelebb érezhette magához, mint az 1983-as, kalandfilmként is kiválóan helytálló Polipkát - így egy többmilliós kitérő után (Halálvágta, 1985) visszatért az esendőbb, sebezhetőbb, érzőbb szívű ügynök archetípusához. Az eredmény a sorozat két olyan ellentmondásos darabjához vezetett, melyeknél csak George Lazenby Bond-ként való ámokfutását utálják jobban a rajongók. Igaz, a Halálos rémületben még előszeretettel vonultatta fel a Bond-filmek elmaradhatatlan jeleneteit (látványos mini-történet a főcímdal előtt, sítalpas üldözés a hófödte hegycsúcsok oldalán, kettős ügynökök, renegát szovjet tábornokok, harmadik világháború rémképe, stb.) - a Licence To Kill viszont már nyomokban sem tartalmaz efféléket...
 
A magányos ügynök bosszúja. Leginkább ez a cím illene a sorban tizenhatodik James Bond történethez - amelynek sajnos annyi köze van a korábbi Bond-filmekhez, mint az igazi 007-esnek a tartós párkapcsolatokhoz... Timothy Dalton változatlanul hisz abban, hogy képes megreformálni James Bond jól ismert karakterét. Színészi képességeit tekintve ez megoldható lenne - csak kérdés, kell-e egyáltalán ez a markáns hős-újraértelmezés? Albert Broccoli szerint igen, és mivel ő a film producere, a forgatókönyvírók (Richard Maibaum, és Michael G. Wilson) parancsba kapják: igenis szükségesek a változtatások. A veterán író és Broccoli mostohafia újból nekiesik a történetvázlatnak - és jó iparosként sikeresen összehozzák a brit filmtörténet egyik legsablonosabb akciófilmjét. A magányos ügynök tulajdonképpen a '90-es évek videópolcaira szánt, két órás hollywoodi adrenalin-bombák előfutára: vég nélküli gépfegyverropogással, kamionok és repülőgépek látványos felrobbantásával, drogbárókkal, bikinis lányokkal. A produkcióba persze belekerült egy kaszinó-jelenet és egy pohár Vodka-Martini is, de bizonyára csak azért, nehogy a nézők visszaköveteljék a mozipénztáraknál a jegy árát, mondván: ők James Bond-filmre jöttek, nem a Miami Vice-sorozat szélesvásznú verziójára...
 
A Licence To Kill sztorija egyszerű, mint a faék. A 007-es állandó tengerentúli segítőjét, a CIA-nál dolgozó Felix Leitert (akit ugyanaz a David Hedison alakít, aki az 1973-as Élni és halni hagyni-ban is szerepelt amerikai ügynökként) az esküvője után néhány nappal megtámadja egy gengsztervezér, akit korábban ő maga csukatott le egy látványos repülőgépes üldözés záróakkordjaként. Sanchez (Robert Davi) azonban a floridai kábítószermaffia feje, így nem kellett hozzá sok idő, hogy néhány megvesztegetett rendőr és betört orr árán kiszabaduljon. Első útja Leiter házához vezet: emberei az ifjú feleséget szó nélkül agyonlövik, a derék CIA-ügynököt pedig egy raktár medencéjében úszkáló cápának szánják eleségül. Mikor Angliában a 007-es mindennek hírét veszi, olyat tesz, amit róla gondoltunk volna utoljára: semmibe veszi felettese, M utasításait, egy meggondolatlan akcióval kirúgatja magát az MI6-tól - hogy aztán a film hátralévő részére Rambo módjára egyszemélyes megtorlóhadjáratba kezdjen.
 
Teszi mindezt annak jegyében, hogy a nézőknek alkalma legyen jobban megismerni őt, hogy megmutassa a jól öltözött, szoborarcú, parancsra gyilkoló ügynök maszkja alatti, igazi érzelmekre is képes embert - az olykor haragos, máskor ijedt, és állandóan frusztrált Bondot. És valóban, kapunk is néhány közeli képet Timothy Dalton-ról, melyeken csak úgy süt róla a bosszúvágy: lángol a tekintete, megremeg az orrcimpája, idegesen ugrál a bozontos szemöldöke. Ez azonban kevés - a bosszúvágytól fűtött főszereplő tetteit mozgató motivációkat alighanem a legrosszabb Chuck Norris-féle konzerv-pofozkodás forgatókönyvírói is hihetőbben mutatnák be ennél. Másrészről viszont kész szerencse, hogy a Licence To Kill alkotói nem a videókorszak gyöngyszemeit használták elsődleges ihletforrásnak - hanem helyette Sergio Leone halhatatlan western-trilógiájának középső darabját (Pár dollárral többért).
 
"Egy belülről, egy kívülről." - ez Clint Eastwood magányos cowboyának jelmondata, mikor összeáll az ezredessel. Bond is hasonlóképpen tesz évtizedekkel később: sikeresen beépül a drogbáró emberei közé, módszeresen gyilkolja le a Sanchez alvilági birodalmát irányító, megkérdőjelezhető hűségű alvezéreket, és a tervéhez nagyszerű segítőtársra talál Pam Bouiver (Carey Lowell) személyében. A hölgy amellett, hogy katonaviselt, meglehetősen csinos is - fürdőruhában vagy estélyiben kiválóan el tudja terelni "külsősként" a marcona rosszfiúk figyelmét. Kezdetben egy korábbi csúnya ügyből származó nézeteltérése miatt segít Bondnak (egy homályban maradó sérelemért bosszút akar állni a fiatal Benicio Del Toro által életre keltett gengszteren), később már a két szép szeméért is követné a jó vágású britet a világ végére. A heves érzelmek természetesen kölcsönösek - ez persze nem akadályozza meg a 007-est abban, hogy némi plusz információ reményében elcsábítsa Sanchez jobb sorsa érdemes szeretőjét.
 
A végén persze győz a jó és elhullik a gonosz (helyesebben: felrobban, lezuhan, bedarálja a kábítószerüzem gépsora - a film igen széles skálán mozgó halálnemeket kínál). A hagyományos James Bond-érzést a 007-esért aggódó Miss Moneypenny (akit az előző Timothy Dalton-film óta Luis Maxwell helyett Caroline Bliss alakít) és a váratlanul felbukkanó Q (Desmond Llewelyn) hivatottak visszacsempészni a filmbe - mérsékelt sikerrel. Q játékszerei abszolút fölöslegesek (hiszen a Terminátor-üzemmódra kapcsolt Bond nagyszerűen boldogulna a kamerából kialakított, egyedi mesterlövész-puska nélkül is), ráadásul annál a jelenetnél, ahol az MI6 sok epizódot megért, derék technikusa felcsap sofőrnek és londínernek, a jóérzésű James Bond-rajongók minden bizonnyal sírva fakadnak (nem a gyönyörűségtől). Kárpótlásul láthatjuk a sorozat egyik legcsinosabb Bond-lányát, és hallhatjuk az egyik legjobb főcímdalt, persze a film temérdek dramaturgiai hibája és stílusbeli hiányossága miatt ez elég sovány vigasz...
 
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, A magányos ügynök is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemezen azonban a korábbiaknál némileg kevesebb érdekességet találhatnak a Bond-rajongók. Az MI6 rejtekhelyén Peter Lamont látványtervező mesél a filmben felbukkanó helyszínekről (Location Scouting with Peter Lamont), majd John Glen rendező és Corkey Fornof légijelenet-koordinátor osztják meg velünk sajátkisfilmjeikben forgatási élményeiket. A sort végül egy negyedórás interjú-összeállítás (Bond '89), és egy kimaradt jelenet zárja.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdossziéban ezúttal is megtaláljuk a szokásos félórás werkfilmet (Inside Licence to Kill), egy rövid tévéműsor (Behind The Scenes) egy tízperces kamionos kaszkadőröket bemutató kisfilm, a Gladys Knight és Patti Labelle videóklippjei társaságában (Licence To Kill" Music Video, "If You Asked Me" Music Video).
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
85%
 
A film
 
A magányos ügynök
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Licence To Kill
Ősbemutató: 1989. június 13.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 126 perc
 
Rendező: John Glen
Szereplők: Timothy Dalton, Carey Lovel, Robert Davi, Talisa Soto, Benicio Del Toro, Desmond Llewelyn
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Michael G. Wilson
Producer: Albert. R. Broccoli, Michael G. Wilson
Operatőr: Alec Mills
Vágó: John Grover
Zene: Michael Kamen
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kimaradt jelenetek a rendező bevezetőjével, kisfilmek: Location Scouting with Peter Lamont (5:19), On Set with John Glen (9:24), Ground Check with Corkey Fornof (4:45), Bond '89 (11:42); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside Licence to Kill (30:36), Behind The Scenes (4:45), Kenworth Truck Stunt (9:21), "Licence To Kill" Music Video (4:25), "If You Asked Me" Music Video (3:57), kimaradt jelenetek, előzetesek, képgaléria, audiókommentár

2 komment

Halálos rémületben (1987)

2008.11.09. 22:04 -Szűcs Gyula-

A film
 
Roger Moore 1985-ben, hét Bond-filmmel a háta mögött úgy döntött, itt az ideje másnak átadnia (hogy stílszerűek legyünk) a Walther PPK-t. Barázdált homlokkal, jóval ötven fölött nem tartotta túl jó ötletnek, hogy 007-esként ismét hidak és teherautók tetején verekedjen, majd az aznapra jutó ellenkémekre és orgyilkosokra lövöldözés után olyan Bond-lányokkal bújjon ágyba, akiknek az apja lehetne... Albert Broccoli elfogadta Moore érveit, és annak ellenére, hogy a sorozat épp a legnépszerűbb korszakában volt, alkotótársaival új főszereplőt keresett. Elsőként Pierce Brosnan neve merült fel, akit Broccoli a Szigorúan bizalmas forgatásakor ismert meg, ám az ír színész túlságosan fiatalos megjelenése, és a Remington Stelee sorozat gyártóival kötött szigorú szerződése miatt a '80-as évek végén még nem lehetett Őfelsége titkos ügynöke.
 
Sam Neil is szóba került, mint 007-es, hiszen neki már volt rutinja az öltönyös kémtörténetekben: egy Bondhoz hasonló figurát játszott az Ace of Spies-ban. A producerek választása végül mégis egy sikeres drámai színészre, Timothy Daltonra esett. Dalton olyan filmekben játszott korábban, mint Az oroszlán télen vagy az Üvöltő szelek - és már 1968-ban, az Őfelsége titkosszolgálatában előkészületeikor is lehetett volna belőle James Bond, ám ő fiatal korára hivatkozva (olvasmány- és filmélményei alapján Bondot 35-40 éves férfinak gondolta) akkor elutasította a felkérést. 1987-ben viszont már örömmel mondott igent.
 
Míg Sean Connery Bondja a nyers modort, a határozottságot és a robbanékonyságot ötvözte az öltönyös ügynök hideg profizmusával, Roger Moore a szarkasztikus humort adta hozzá a karakterhez. Timothy Dalton is megpróbálta a maga képére átformálni a szerepet: esendőbbnek akarta mutatni a 007-est, olyan embernek, aki attól, hogy az angol korona nevében gyilkol és töri össze a női szíveket, még képes lehet mélyebb érzelmekre. A meghallgatások idején újraolvasta Fleming regényeit, és arra a megállapításra jutott, hogy James Bond sokkal összetettebb egyéniség annál a laza erkölcsű, elegáns világmegváltónál, amilyennek az addigi filmek mutatták. Dalton sokat beszélgetett a Halálos rémületben két forgatókönyvírójával, Richard Maibaum-mal, Michael G. Wilson-nal, akik készséggel szabták át a történetet az új Bond-színész elképzelései szerint. Sokakat meglepett az is, hogy Dalton maga kívánt megcsinálni egy sor olyan jelenetet, ahol elődeit biztosan kaszkadőrök helyettesítették volna. Merész döntésével kis híján az őrületbe kergette a produkció zavartalan menetéért felelős szakembereket, de az akciójeleneteket felvevő második stáb nagyon elégedett volt a színésszel - és egyáltalán nem illendőségből értékelték nagyra a bátorságát.
 
A sorban tizenötödik Bond-film főcím előtti, elmaradhatatlan mini-kaland során sok beállításon látszik, hogy maga Timothy Dalton kapaszkodik a szakadék szélén robogó katonai teherautóba, és nem egy bábút vagy egy kaszkadőrt filmeztek le messziről, nehogy kiderüljön a csalás. Az új James Bond ennél hatásosabb belépőt nem is választhatott volna. Míg a korábbi filmek esetében a második-harmadik jelenetsorból derült ki, hogy az addig csak hátulról, vagy nyaktól lefelé mutatott 007-est új színész játssza. Itt rögtön az elején kiderül, hogy a Dalton-féle Bond sem ismeri a félelmet, gond nélkül leugrik hatszáz méteres magasságból, hogy aztán egy gibraltári rutingyakorlat során ne csak a szerencsétlenül járt ügynöktársai holttestére bukkanjon rá, hanem egy világraszóló összeesküvésnek a Vasfüggönyön túlra vezető szálaira is.
 
"Halál az ügynökökre!" - áll azon az apró papírfecnin, amit Bond a halott ügynöktársánál talál, és az ominózus üzenet még nem egyszer előkerül. A 00-ás szekció módszeres kiirtásának terve néhány keményvonalas szovjet vezérkari tiszt fejéből pattant ki. Ismerik már annyira Őfelsége titkosszolgálatának tagjait, hogy tudják: egy meggyilkolt hírszerző haláláért a brit elitügynökök ha kell, feletteseik tudta nélkül állnak bosszút. Így Koskov tábornok kényelmesen hátradőlve nézheti végig, ahogyan az MI6 és a KGB ügynökei csöndben végeznek egymással - majd mikor már sem az ellenfél, sem a saját belső ellenzéke nem tudja megakadályozni, kirobbantja a harmadik világháborút.
 
A készítők persze lépten-nyomon igyekeznek felhívni a néző figyelmét arra, hogy Koskov tábornok (Jeroen Krabbé) nem igazi szovjet tábornok, hanem egy gonosz őrült, aki ópiummal és fegyverekkel üzletel, megszervezi a saját külföldre szöktetését - és végig el próbálja hitetni a védtelen csellistalánnyal (Maryam d'Abo), hogy még mindig szereti. Az új Bondot az utóbbi bosszantja a leginkább, alighanem első látásra (egy mesterlövész puska célkeresztjén át) beleszeretett a bájos cseh leányzóba. Így aztán a Halálos rémületben bővelkedik jól-rosszul megkomponált romantikus jelenetekben: a 007-es szinte már több időt tölt kettesben szíve hölgyével az operában, az előkelő bécsi kastélyszállókban, vagy egy leoltott lámpájú vidámparki óriáskerékben, mint amennyit az őt üldöző gyilkosok előli menekülésre szán. Kicsit meredek váltás ez ahhoz képest, hogy az előző (főleg a Roger Moore nevével fémjelzett) filmekben Bond és aktuális partnernője rögtön az első korty pezsgő után bevonultak a hálószobába.
 
Szerencsére a Bond-filmekre jellemző világutazás egzotikus helyszínein (Marokkóban és Afganisztánban) történik elég izgalmas esemény ahhoz, hogy a néző előtt elfedje az igazságot: ez a Bond, bármennyire is szeretné Timothy Dalton, hogy színesebb legyen, még mindig ugyanolyan fekete-fehér, mint a szokványos akcióhősök. Persze Lazenby szürke Bond-jához képest ez már komplett színkavalkád...
 
70%
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, a Halálos rémületben is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, és az extra lemezen ezúttal is számtalan érdekességet találhatnak a Bond-rajongók. Az MI6 rejtekhelye a 007-es születésének 25. évfordulója alkalmából tele van meglepetésekkel: a kimaradt jelenetek és főszereplőkkel készített interjúk (Dalton and D'Abo Interviews) után megtekinthetünk egy háromnegyed órás dokumentumfilmet is a regényhősből mozilegendává vált szuperkémről (Happy Anniversary 007)
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Halálos rémületben Küldetésdossziéja ezúttal jóval több "aktát" tartalmaz, mint a korábbi filmeké. A szokásos félórás werkfilm (Inside The Living Daylights) után megnézhetünk egy háromnegyedórás életrajzi filmet Ian Flemingről (Ian Fleming: 007's Creator), és itt kapott helyet a Living Daylights főcímdalát éneklő A-HA videoklipje , valamint a '80-as években nagy népszerűségnek örvendő popcsapat klipforgatását bemutató kisfilm (The Making of the Living Daylights Music Video) is.
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
100%
 
A film
 
Halálos rémületben
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: The Living Dayligts
Ősbemutató:
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 130 perc
 
Rendező: John Glen
Szereplők: Timothy Dalton, Maryam d'Abo, Jeroen Krabbé, Joe Don Baker, John Rhys-Davies
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Michael G. Wilson
Producer: Albert. R. Broccoli, Michael G. Wilson
Operatőr: Alec Mills
Vágó: Peter Davies, John Grover
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kimaradt jelenetek a rendező bevezetőjével, kisfilmek: Timothy Dalton: The New James Bond (4:33), Dalton and D'Abo Interviews (5:33), Timothy Dalton On Acting (6:23), Happy Anniversary 007 (47:49') Silver Anniversary Featurettes (kb. 5:35); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside The Living Daylights (33:09), Ian Fleming: 007's Creator (42:56), The Making of the Living Daylights Music Video (3:53); A-HA videoklipp a film főcímzenéjéhez, előzetes, képgaléria, audiókommentár

1 komment

Halálvágta (1985)

2008.11.09. 22:02 -Szűcs Gyula-

A film
 
A '70-es évek filmkritikusai előszeretettel beszéltek a James Bond filmek egyre romló színvonaláról, és magukban már temetni kezdték a sorozatot. Volt némi igazság a szavaikban, a Gyémántok az örökkévalóságnak (1971) vagy Az aranypisztolyos férfi (1974) a korábban népszerű sorozat mélypontját jelentette. Szerencsére az új 007-es, Roger Moore hamar beletanult a szerepébe - sőt, sok rajongó szerint az A kém, aki szeretett engem és a Polipka fanyar humorú főhőse hasonlít leginkább az eredeti Fleming-regények elegáns, stílusos, de legfőképpen angol titkos ügynökére.
Míg a Vodka-Martinizó, nőcsábász James Bondon a stresszes munkakör ellenére sem fog az idő, az őt játszó színészeken nagyon is: Roger Moore első 007-esként való bemutatkozása (Élni és halni hagyni, 1973) és a kirobbanó sikert arató Polipka (1983) között pontosan tíz év telt el. A kiváló brit színész joggal érezhette úgy, hogy barázdált homlokkal, jóval ötven fölött néha már nevetségesnek tűnhet, ha helikopterekről ugrál, cirkuszi vonatok és toronyházak tetején kergetőzik, hogy végül aztán az éppen ügyeletes főgonoszt hidegre téve nála jóval fiatalabb Bond-lányokkal pezsgőfürdőzzön... Így fájó szívvel ugyan, de úgy írta alá az MGM-mel és Albert Broccolival kötött szerződését 1985-ben, hogy a Halálvágta lesz az utolsó Bond-film, amiben főszerepet vállal. Éppen emiatt megérdemelt volna annyit, hogy a forgatókönyvírók egy minden addiginál jobb történettel búcsúztassák a színészt.
 
Sajnos nem ez történt. A Halálvágta sítalpas-snowboardos üldözése (mint a Bond-történetekben már megszokott nyitójelenet) persze látványos, csakúgy, mint a film végén a szilíciumbánya felrobbantása és a Nagy Leszámolás a San Francisco-i Golden Gate híd tetejénél veszteglő léghajón - a két esemény közé eső másfél óra azonban erősen felejthető... Maga az alaptörténet persze ötletes: egy őrült zseni, bizonyos Max Zorin, a disszidált KGB-ügynökből lett komputerbáró (Chrisopher Walken) semmitől sem riad vissza, hogy ő legyen a feltörekvő új iparág, a számítástechnika egyedüli mikrochip-beszállítója. Ehhez persze meg kell szabadulnia a konkurenciától, a kaliforniai Szilikon-völgyben virágzó high-tech vállalatbirodalomtól, de - rutinos Főgonoszként - már erre is réges-rég kidolgozta a maga tervét. A mamutcége birtokában lévő olajvezetékein át annyi tengervizet pumpál át a Szilíciumvölgy mélyén húzódó tektonikus törésvonalba, hogy az általa előidézett földrengések sokkal erősebbek lesznek, mint ami a kaliforniaiak életében jóformán mindennapos - olyannyira, hogy az így keletkezett sziklahasadékokon át beömlő tengervíz egyetlen pillanat alatt eltünteti az informatika '80-as évekbeli fellegvárát.
 
Impozáns terv, a 007-es mindig is szívesen hiúsította meg az ilyesmit (most ráadásul személyes bosszú is hajtja: 003-as ügynök pont egy Zorin-mikrochip miatt kellett hogy meghaljon Szibériában). Bond tehát ismét kutatni kezd - rá jellemző módon leginkább egy KGB-ügynöknő (Fiona Fullerton) szállodai szobájában, és egy szemrevaló geológus (Tanya Roberts) bányamunkás overállja alatt. Lelkiismeretes nyomozómunkáját persze ezúttal is hátráltatja a főgonosz jobb keze, egy párductestű amazon (Grace Jones), aki szabadidejében énekeslányokat gyilkol, és embereket emelget látványosan a feje fölé (bizonyára azért, hogy ők is gyönyörködhessenek a kilátásban egy toronyház tetején). És még akkor sem kap szívrohamot, ha a 007-es sarokba szorítja az Eiffel-torony legtetején - ő az a fajta nő, aki gond nélkül a mélybe veti magát inkább, bízva abban, hogy jól hajtogatta össze az ejtőernyőjét két gyilkosság között.
 
A film izgalomfaktora tehát ezúttal is a maximumon áll. Téli extrémsport-bemutató, látványos autós üldözés, hajmeresztő ejtőernyős ugrás az Eiffel-toronyból, óriás-zeppelin a Golden Gate hídnál... A forgatókönyvírók, a kaszkadőr-koordinátorok és a speciális effektusok felelősei igazán kitettek magukért. Ezért érthetetlen, hogy mit keres a film közepén az a majdnem háromnegyed órás üresjárat, amelyben Bond (és az egész MI6 felső vezetése) frakkban-cilinderben az Ascoty Derbyn figyeli a nagy lóverseny-rajongó hírében álló Zorint. Ráadásul pár jelenettel később Őfelsége titkosügynöke is felcsap zsokénak. A különféle szerkentyűkkel mindig a 007-es felbukkanásakor manipulálható akadálypálya a sorozat legendás '60-as évekbeli hőskorában is joggal pályázhatott volna a Bond-filmek legidétlenebb gyilkossági módszerének díjára - az, hogy egy ilyen ötlet a papírkosár helyett végül a Roger Moore-t búcsúztató Bond-film forgatókönyvében kötött ki, különösen szánalmas.
 
A dolog persze rögtön érthető, ha tudjuk: Albert Broccoli szenvedélyes lóverseny-rajongó, és az ő nyomására kerültek bele ezek a jelenetek a filmbe. A máskor mindig kiváló döntéseket hozó producer ezúttal elveszítette arányérzékét - az eredmény Roger Moore legrosszabb Bond-filmje lett.
 
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, a Halálvágta is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemezen azonban a korábbiaknál némileg kevesebb érdekességet találhatnak a Bond-rajongók. Az MI6 rejtekhelye valószínűleg "az intézményi karcsúsítás áldozata lett", mert mindössze két kisfilm árválkodik itt: a lepkés éttermi jelenet próbafelvétele, valamint egy archív BBC riportfilm 1985-ből.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié-ban ezúttal a szokásos háromnegyed órás werkfilm (Inside A View to a Kill) mellett láthatunk egy húszperces összeállítást a Bond-filmek zenéjéről, és jókat mosolyoghatunk a főcímdalt éneklő Duran Duran '80-as években még ötletesnek számító, toplistavezető, Golden Globe-díjra esélyes videóklipjén.
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
80%
 
A film
 
Halálvágta
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: A View to a Kill
Ősbemutató: 1985. június 12.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 125 perc
 
Rendező: John Glen
Szereplők: Roger Moore, Christopher Walken
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Michael G. Wilson
Producer: Albert R. Broccoli, Michael G. Wilson
Operatőr: Alan Hume
Vágó: Perer Davies
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Butterfly Test Footage (1:31), Film '85 BBC Report (7:23); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside A View to a Kill (37:21), The Bond Sound - The Music of James Bond (21:33), A View to a Kill Music Video, performed by Duran Duran (4:31); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

1 komment

Polipka (1983)

2008.11.09. 22:00 -Szűcs Gyula-

A film
 
A 007-es ügynök színvonalas kalandjaiért felelő producer, Albert Broccoli sohasem tartotta magát igazán babonásnak - de a sorban tizenharmadik Bond-filmnél bőven volt miért izgulnia. Nyílt titok volt, hogy az 1983-as évben egyszerre két Bond-film fog versengeni a nézők kegyeiért. Kevin McClory ugyanis élt az eredeti Thunderball-regény rá eső szerzői jogaival, és Irvin Kershner rendezővel karöltve leforgatta a Tűzgolyó remake-jét - ráadásul az "ős-Bonddal", Sean Conneryvel a főszerepben (Connery korábban többször is azt nyilatkozta, hogy többé nem ölti magára a 007-es méregdrága öltönyeit, ezért filmje nem kis iróniával a Soha ne mondd, hogy soha címmel futott a mozikban).
 
Broccoli és az MGM vezetése nem tudott (vagy inkább a McClory-val való korábbi együttműködésük alapján nem akart) jogi lépéseket tenni, bele nyugodtak inkább a versenybe. Mivel úgy értesültek, hogy a Thunderball egykori írója és producere nem kíván különösebben szakítani a Bond-történetek hagyományos felépítésével, szíves örömest megtették ezt ők az Octopussy-val. Bár Ian Fleming regényei ízig-vérig hidegháborús történetek voltak, az elkészült filmváltozatok sohasem ábrázolták a szovjet vezetést úgy, mint Dr.No, Blofeld vagy Scaramanga világuralmi terveihez titokban asszisztáló nagyhatalmat - e szerepkör (a korai filmekben legalábbis) hagyományosan a kínaiakat illette. Az Polipkával elérkezett az idő, hogy ténylegesen egy orosz tábornok a főkolompos - igaz, a készítők nem győzték hangsúlyozni, hogy ő csupán egy hatalommániás renegát, aki felettesei tudta nélkül, nemzetközi bűnözőkkel szövetkezve próbálja elérni önző és kicsinyes céljait. Mégis, az ok, ami miatt az Octopussy-ban nem a kínaiak, vagy a két politikai tábortól független szuperbűnözők törnek világuralomra, elsősorban a '80-as évek "levegőben lógó", napi közéleti eseményeire vezethetők vissza.
 
1982-ben, mikor a Polipka előkészületei zajlanak, forrong a nemzetközi politikai színtér. A két nagyhatalom kemény alkudozásokat folytat annak elérése érdekében, hogy a másik fél haladéktalanul kezdje meg atomcsapásra alkalmas fegyverei leszerelését, miközben nyílt titok, hogy mind az amerikai, mind a szovjet fél ballisztikus rakétákat telepít a stratégiailag fontos helyekre, a nyugati nagyvárosokban pedig egymást érik a legkülönfélébb béke- és alternatív mozgalmak atomfegyver-ellenes tüntetései. Amerikai oldalon elindul a "csillagháborús" rakétavédelmi program - ezzel szemben az elemzők meg vannak győződve arról, hogy szárazföldi csapatok tekintetében a Varsói Szerződés van fölényben. A fokozódó nemzetközi helyzet kiváló táptalaja a harmadik világháború rémképét előre vetítő ponyvairodalomnak, de természetesen nem hagyhatja ki a témában rejlő lehetőségeket a filmipar sem.
 
Az Octopussy forgatókönyvírói (George MacDonald Fraser, Richard Maibaum és Albert Broccoli nevelt fia, Michael G. Wilson) egy olyan szovjet tábornokra osztják az aktuális Főgonosz szerepét, aki igazi kémfilmbe illő módon igyekszik kirobbantani a harmadik világháborút. Orlov vezérkari tiszt (Steven Berkoff), saját hatáskörben eljárva az NDK-ból nyugatnémet területre akar átcsempészni egy atomtöltetet, hogy ott aztán balesetnek álcázva fölrobbantsa - így a felháborodott nyugati média, és a már amúgy is hangos nemzetközi békeharcosok nyomására a NATO alighanem kénytelen lesz kivonni a térségbe telepített összes atomrakétáját. Mivel a szovjetek szárazföldi csapataikat tekintve létszámbeli fölényben vannak Európában (maga Orlov tábornok gondoskodott erről), tankjaikkal ezután már játszva lerohanhatják Párizst, Brüsszelt, Bonnt, és végül Londont.
 
A terv legkényesebb pontja természetesen az időzített atomtöltet keletről nyugatra csempészése. A forgatókönyvírók azonban mesteri módon gondoskodnak erről: Orlov tábornok már korábban is előszeretettel együttműködött egy nemzetközi műkincs-csempész hálózattal, ha éppen volt némi felesleges, cári időkből megmaradt, milliókat érő csecsebecséje. Tervei szerint a bombát a világszerte híres Polipka cirkuszi társulat fogja átcsempészni a határon. A társulat egykori vezetőjének lánya, Miss Octopussy (Maud Adams) persze nincs beavatva a nagyszabású nemzetközi akcióba, ő végig úgy tudja, hogy a szeretője, Kamal, aki foglalkozását tekintve műkincshamisító és elűzött afgán herceg (Louis Jourdan kiváló alakítása) a nagy értékű Romanov-ékszerekért, és néhány színarany tojásért cserébe tesz néhány szívességet a szovjeteknek.
 
A tizenharmadik Bond-történet már az eddigiek alapján is hallatlanul izgalmas lenne, ám a készítők biztosak akarnak lenni abban, hogy a mozipénztáraknál legyőzik McClory Never Say Never Again-jét, és csavarnak még egyet a történeten. Arra számítanak, hogy a Thunderball remake-je a szokásos vízalatti felvételekkel operál majd, és készítői ragaszkodni fognak Blofeldhez, a macskasimogató, őrült kopaszhoz, mint főgonoszhoz (ha már McClory a jogi hercehurcák során elnyerte magának a SPECTRE eredeti ötletgazdájának címét...) - ezért az Octopussy-ban kiemelt szerepet szántak az egzotikus helyeken, elsősorban Indiában játszódó jeleneteknek. Ezzel a lépéssel persze nem titkoltan annak a divathullámnak akartak megfelelni, amelynek hatására a '80-as években felülreprezentáltak voltak "a brit korona ékkövét" középpontba állító filmtervek. Ide tartozott például a Gandhi (1982), az Út Indiába (1984), és a készülő Indiana Jones és a Végzet Temploma (1984) - utóbbi Lucasfilm-produkció és a Polipka stílusa között egyébként meglepően sok a hasonlóság...
 
Persze ez nem feltétlenül baj. Maga Spielberg is számtalanszor nyilatkozott már arról, hogy Indiana Jones tulajdonképpen az ő különbejáratú James Bondja - egyfajta gúnyos rendezői válasz arra, amiért a United Artist vezetői még a Cápa sikere után sem engedték az ifjú mozimágusnak, hogy Bond-filmet rendezzen (nem is tehették volna: ha a színészek tekintetében nem is, a stábtagok esetében ragaszkodtak ahhoz, hogy a brit ügynök kalandjait brit rendezők vezényeljék le). Nehéz igazából eldönteni, hogy az Octopussy (és a többi Bond-film) hatott-e jobban az Inidiana Jones-filmekre, vagy fordítva - és valószínűleg nem is érdemes ezen gondolkodni, hiszen mindkét produkció ugyanabból a forrásból, a szombat délutáni fekete-fehér kalandfilmek világából építkezett. Az mindenesetre megmosolyogtató - és alighanem szándékos - hogy három évvel Indiana Jones első kalandja után a Polipka egyik nagyjelenetében Bond ugyanúgy ugrik át a lova hátáról egy repülőgépre, mint ahogyan azt a derék Indy tette, mikor a frigyládát szállító náci teherautó mellé lovagolt; vagy hogy az Octopussy Circus különvonatának tetején való ugrálás és verekedés később egy az egyben felbukkan az 1989-es Utolsó kereszteslovag nyitójelenetében is...
 
Míg az 1973-as Élni és halni hagyni-ban nem sültek el túl jól a forgatókönyvbe kalapált tipikus kalandfilmes elemek, a Polipka alighanem a 007-es Tarzan-módjára lengedezős, kígyók elől menekülős, maharadzsa-palotába belopódzós egzotikus kalandoknak köszönheti átütő sikerét. 1983-as premierjét követően nem csak a konkurens Never Say Never Again-re vert köröket, rekordbevételt elkönyvelve, de sok rajongó esetében azonnal letaszította a trónról az addig legnépszerűbbnek számító két Bond-filmet, a Goldfingert és a The Spy Who Loved Me-t.
 
100%
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, a Polipka is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemezen pedig számtalan érdekességet találhatnak a Bond-rajongók. Az MI6 rejtekhelyén menü első dokumentumfilmje igazi ínyencfalat: fél órába sűríti bele mindazt az érdekességet, amit a stáb az indiai forgatás alatt látott és halott. Ugyanitt megnézhetünk néhány próbafelvételt James Brolin-nal, aki egy ideig komoly esélyes volt az Octopussy főszerepére, végül a sort egy olyan rövidfilm zárja, melyet egy igazi filmrajongó, egy NDK-s határőrt alakító 16 éves srác készített 8 mm-es kamerájával az angliai forgatás alatt.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié-ban ezúttal is számos érdekesség lapul. A szokásos félórás werkfilm (Inside Octopussy) mellett egy húszperces összeállítást is láthatunk Peter Lamont, a kései Bond-produkciók látványtervezőjének munkásságáról, valamint felkerült még a korongra a film főcímzenéjének videoklipje, és két akciójelenet (a riksás menekülés és a repülőgép tetején lezajlott verekedés) képes forgatókönyv-vázlata is.
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
100%
 
A film
 
Polipka
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Octopussy
Ősbemutató: 1983. június 6.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 125 perc
 
Rendező: John Glen
Szereplők: Roger Moore, Maud Adams, Louis Jourdan, Kabir Bedi, Steven Berkoff
Forgatókönyvíró: George MacDonald Fraser, Richard Maibaum, Michael G. Wilson
Producer: Albert R. Broccoli
Operatőr: Alan Hume
Vágó: John Grover, Peter Davies
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: James Bond in India (28:09'), James Brolin and Maud Adams Screentest (2:48'), James Brolin Intro (4:06'), James Brolin Intro: Vijay (1:40'), Ken Burns On Set Movies (6:40'); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside Octopussy (33:02'), Designing Bond: Peter Lamont (20:55'), "All Time High" Music Video (2:59') Storyboard Sequence: The Taxi Chase (3:31'), Bond Rescues Ctopussy (3:21'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

2 komment

Szigorúan bizalmas (1981)

2008.11.09. 21:59 -Szűcs Gyula-

A film
 
Az 1976-os A kém aki szeretett engem-mel és az 1979-es Moonraker-rel a Bond-filmek alkotói egy saját maguk által generált kényszerpályára tévedtek: jogos elvárás volt a nézőktől, hogy a mindenkori új film egzotikus tájak, látványosság, és humor tekintetében lekörözze az előzőt. Mivel a 007-es látványos külsőségek között megfordult már a világ minden táján, járt az óceán mélyén és lövöldözött az űrben is, nem igazán maradt a jó öreg Földön (és közvetlen vonzáskörzetében) olyan hely, ahová egy épeszű főgonosz (már ha létezik egyáltalán ilyen a James Bond-filmek esetében...) felépíthette volna a titkos búvóhelyét holmi világuralom reményében, anélkül, hogy Őfelsége titkosügynöke ne robbantotta volna előbb vagy utóbb atomjaira.
 
Albert Broccoli és csapata jól érzékelte a Moonraker bemutatója után, hogy gátat kell szabni a forgatókönyvírók fantáziájának, mielőtt a sorozat önmaga kínos paródiájaként végzi. A népszerű ügynök-sorozat életében időről időre eddig is szükség volt a sorok újrarendezésére: legutoljára a minden szempontból gyengén teljesítő Az aranypisztolyos férfi után kellett újragondolni, mitől is lesz Bond-film egy Bond film - az eredmény a nagy közönségkedvenc, A kém aki szeretett engem lett. Ez az út azonban a Moonraker után járhatatlanná vált, így az alkotók a titkos laboratóriumos, világot megmentős, Dr. No-szellemiségben készült történetváz helyett a másik "ősforráshoz" nyúltak vissza, és felidézték az Oroszországból szeretettel által képviselt régimódi kémfilmek világát.
 
Az 1981-es Szigorúan bizalmas lassabb tempót diktál, és összetettebb karaktereket mozgat, mint a korábbi James Bond-filmek. Sietségre semmi ok, hiszen nincs semmiféle szupergonosz, aki ultimátumot adna a nagyhatalmak vezetőinek, hogy ha nem teljesítik a követelését, gyilkos vírust szabadít el, vagy felhasználja az ellopott atomtölteteket. A 007-est (akinek Roger Moore ötödik alkalommal bújik az öltönyébe) most "csak" azért állítják csatasorba, mert a görög partok mentén elsüllyedt egy brit cirkáló, és az Admiralitás attól tart, hogy a kapitánynak már nem volt ideje bekapcsolnia a szigorúan titkos minősítésű, új rakétacélzó berendezés önmegsemmisítőjét - így az könnyen rossz kezekbe kerülhet. Egy görög maffiózó, akinek szűkebb szakterülete a különböző földközi-tengeri csempészútvonalak ellenőrzése, máris kutatni kezdett az elsüllyedt hajó után. A brit felderítés úgy értesült, hogy a roncsok keresésével megbízott búvárrégész, Havelock életét vesztette, így a helyszínre küldik Őfelsége elsőszámú titkosügynökét - hiszen ő már amúgy is profinak számít a víz alatti küldetésekben...
 
Bondnak azonban még akad egy kis dolga addig: a főcímzene előtti mini-történetben ugyanis egy kopasz, tolószékes figura (valószínűleg néhány korábbi rész ügyeletes csirkefogója, Blofeld az) átvette az irányítást az ügynököknek kijáró magánhelikopter felett. Így a derék 007-esnek először úrrá kell lennie a megbokrosodott masina fölött, aztán bele kell hajítania egy gyárkéménybe ismeretlen rosszakaróját, és majd csak utána jelentkezhet az új küldetésre. Bár az A.T.A.C. rakétairányító rendszer megtalálása az elsődleges feladat, Bondnak először azt kell kiderítenie, kik és miért végeztek Dr. Havelockkal.
 
A 007-es ezúttal nem kap semmiféle ketyerét Q-tól. Albert Broccoli producernek a Holdkelte után egy időre elege lett a csillogó-villogó, berregő, robbanó szuperkacatokból, és ebben egyet értett vele John Glen, a vágóból lett rendező (ez afféle hagyomány lehet a Bond-stáb körében, hiszen Peter Hunt ugyanígy kezdte) is. A modellváltás jegyében Bond már a nyomozás első helyszínén, Spanyolországban elveszíti szuperjárgányát: a minden bizonnyal tengeralattjáróvá is átalakítható Lotus Espritben beindul az önmegsemmisítő, mikor egy óvatlan tucat-bérgyilkos megpróbálja felfeszíteni az ajtaját. A Bond-rajongók persze megnyugodhatnak, nem marad el az autós üldözés. Egy dekoratív hölgy, aki bájos arca ellenére leginkább azzal hívta fel magára Bond figyelmét, hogy egy nyílpuskával keresztüllőtte azt a gengsztert, akit a 007-es éppen kifaggatott volna, fájdalomdíjként Őfelsége titkosügynökének rendelkezésére bocsátja apró, sárga Citroen-jét. A bérgyilkosoknak szögletes benzinbatárjaikkal igencsak (ló)erőfölényben vannak, így a menekülők kénytelen kihasználni a vidéki táj adottságait - a Bond-filmek egyik legötletesebb üldözési jelenetével ajándékozva meg a nevetgélő nézőt.
 
A dekoratív nyílpuskás hölgyről (Carole Bouquet) közben kiderül, hogy a meggyilkolt búvárrégész, Havelock lánya, és éppen egyszemélyes bosszúhadjáratát teljesíti. A 007-es hamar meggyőzi, hogy érdemes egyesíteni erőiket (bár ahogyan ő szeretné, arra egészen a film végéig várnia kell...), így közösen próbálják felgöngyölíteni a szövevényes ügy szálait. A film nagy erőssége, hogy a főszereplőkhöz hasonlóan sokáig a néző sem tudja eldönteni: az egymással vetélkedő, nagymenő balkáni gengszterfejedelmek (Topol és Julien Glover kiváló alakítása) közül melyik akarja eladni az oroszoknak a brit hajóból kiemelt (leginkább egy '80-as évekbeli közért pénztárgépére hasonlító) ATAC rakétairányítót. De addig is, amíg ez kiderül a "hagyományőrzés jegyében" láthatunk sítalpas üldözést, kaszinójelenetet... És gyönyörű víz alatti felvételeket, korinthoszi oszlopmaradványok között köröző cápákkal, nehézkesen verekedő mélytengeri búvárokkal és a Bond-filmekből mégiscsak elmaradhatatlan (ezúttal kizárólag kutató- és nem harci feladatokat ellátó) mini-tengeralattjárókkal.
 
A készítők szándékos minimalizmusa végül jól sült el: a rajongók a Szigorúan bizalmast - talán éppen a korábbiaknál jóval hihetőbb története miatt - a legjobb Bond-filmek között tartják számon.
 
90%
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, a Szigorúan bizalmas is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető - sajnos az extra lemez ezúttal korántsem tartalmaz annyi érdekességet a Bond-rajongók számára, mint a többi film esetében. Az MI6 rejtekhelyén most sajnos csak a forgatási helyszínekről (Görögország, Cortina), és a víz alatti forgatásról láthatunk néhány nyúlfarknyi videót.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié-ban ezúttal csak egyetlen félórás werkfilmet találunk (Inside For Your Eyes Only) - a Sheena Easton videoklip és a két storyboard-vázlat nem túl nagy kárpótlás a korábbi részekben megszokott egyéb extrák hiányáért...
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
80%
 
A film
 
Szigorúan bizalmas
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: For Your Eyes Only
Ősbemutató: 1981. június 24.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 121 perc
 
Rendező: John Glen
Szereplők: Roger Moore, Carole Bouquet, Julian Glover, Topol, Lynn-Holly Johnson, Desmond Llewelyn
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Michael G. Wilson
Producer: Albert R. Broccoli
Operatőr: Alan Hume
Vágó: John Grover
Zene: Bill Conti
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Bond In Greece (5:47'), Bond In Cortina (4:14'), Neptune's Journey (3:30'), John Glen Intro - Death of Locque (1:02'); jelenetek tematikus elérése, werkfilm: Inside For Your Eyes Only (28:32'), storyboard-vázlatok, Sheena Easton-videoklip, előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

 

5 komment

Moonraker - Holdkelte (1979)

2008.11.09. 21:57 -Szűcs Gyula-

A film
 
Bár az 1976-os A kém aki szeretett engem stáblistájának végén ott díszelgett a felirat: "James Bond visszatér a Szigorúan bizalmas című filmben!", három évvel később mégsem a For Your Eyes Only mellett döntött az immár egyedül maradt producer, "Cubby" Broccoli. Ian Fleming harmadik regénye, a Moonraker egy második világháborút túlélt őrült náciról szólt, aki űrrakétáival Londont akarja bosszú gyanánt eltörölni a Föld színéről. Az erőteljes science-fiction beütésű történetet fenntartásokkal kezelték a filmjogok tulajdonosai, ám az 1977-es Csillagok háborújának váratlan sikere után Broccoli úgy döntött, kihasználva a tomboló sci-fi őrületet nemcsak hogy leporolja Fleming elfeledett hidegháborús regényét, és felküldi Bondot az űrbe - de lézerpisztolyt is ad a kezébe, a jó öreg Walther PPK helyett.
 
Az előző Bond-film, A kém aki szeretett engem telitalálatnak bizonyult, és igen magasra állította a mércét - így az alkotók egy saját maguk által generált kényszerpályára kerültek, hiszen a sorozat kezdete óta követelmény volt, hogy az új filmek egzotikus tájak, látványosság, és humor tekintetében lekörözzék az előzőt. Tíz Bond-film alatt lassacskán rájöttek a Szupergonoszok is, hogy ha a karibi szigetvilágban, a svájci hegyekben, egy vulkán kráterében vagy az óceán mélyén építik fel a világuralmi terveikhez elengedhetetlen titkos bázisukat, akkor azt Őfelsége elsőszámú titkosügynöke előbb vagy utóbb darabokra robbantja - logikus lépés tehát "semleges terepen", az űrben létesíteni egy főhadiszállást.
 
A Holdkelte főgonosza, Hugo Drax (Michael Lonsdale) így is tesz. Civilben amerikai milliárdos, az űrkutatás megszállottja - valójában azonban egy őrült zseni, és akárcsak hasonszőrű kollégái (Dr. No, Blofeld, Karl Stromberg, és társai), ő is el akarja pusztítani a világot. Míg az eredeti regényben Hugo Drax egy túlélő náci, aki bosszúért lihegve irányítja rakétáit Angliára, addig a filmváltozatban már körmönfontabb tervet eszel ki (mely változatlanul visszanyúl azért a fasizmus és a fajelmélet tanaihoz). A brazíliai őserdők mélyéről irányított hatalmas űrállomására részint a NASA-tól lopott, részint saját fejlesztésű űrsiklókon modernkori Noé módjára életerős, szép szerelmespárokat visz fel - a bolygón maradt "alsóbbrendű népeket" pedig elintézi néhány bombával, melyeket telerakott a saját fejlesztésű, különleges trópusi orchideákból kotyvasztott idegmérgével. Így később már csak annyi lenne a dolga, hogy kiválasztott népét néhány űrbázis-Föld fordulóval visszafuvarozza a felszínre, ahol boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
 
Hugo Drax tanult a Nürnbergben halálra ítélt egykori kollégáitól: nem az alsóbbrendű népeket kívánja táborokba terelni, hanem a felsőbbrendű fajnak tákol össze egy biztonságos bolygóközi karantént, ahol a kiválasztottak meghúzhatják magukat az emberiség kiirtásának röpke idejére. Ráadásul a sci-fi rajongó főgonosznak annyival szerencsésebb a helyzete, hogy mindezt (a The Syp Who Loved Me tenger alatti világot építgető Strombergjével ellentétben) le tudja vezényelni a legnagyobb titokban, egy harmadik világháború kirobbantása nélkül is. Ám a brit elhárítás váratlanul tudomást szerez a magánakcióiról, és mozgósítja Őfelsége elsőszámú titkosügynökét.
 
Bondnak (Roger Moore) azonban sosincs könnyű dolga, ha világmegmentésről van szó. Már rögtön a főcím előtti jelenetben ejtőernyő nélkül dobják ki egy repülőből, így kénytelen a korábban angolosan távozott pilótáról lerángatni az egyetlen eszközt, amellyel elkerülheti a betonba passzírozódást. A korábbi epizódból a rajongói levelek ezrei miatt átmentett bivalyerős bérgyilkosnak, Vasfognak (Richard Kiel) viszont nem is kell ilyenek miatt aggódnia: gond nélkül túléli azt is, ha több ezer méter magasságból csapódik be egy cirkuszi sátor kellős közepébe (így múlik el a világ dicsősége, avagy hogyan purgáljuk ki a maradék realitást is a Bond-filmekből). Néhány jelenettel később átharapja a sífelvonó karnyi vastag kábeleit is, abban a reményben, hogy az Bonddal együtt leszakad, de a 007-es ezúttal is megmenekül. Vasfog és bérgyilkos cimborái ezért minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a lehető legkülönfélébb (és legkörülményesebb) halálnemekkel veszejtsék el Őfelsége titkosügynökét. Motorcsónakkal üldözik Velencében és az Amazonas-menti őserdők zuhatagos folyamain, lenge ruhás szépségekkel csalogatják be egy őserdei sziklatemplomba, hogy ott egy mérges kígyókkal teli medencébe lökjék (úgy látszik a főgonoszok ugyanabból a lakberendezési katalógusból rendelnek, hiszen az ilyesmi szinte minden Bond-filmben felbukkan). Múzeumi körsétája során egy szamuráj is megtámadja a 007-est - verekedésük úgy vonult be a mozivilág Guiness-rekordjai közé, mint az egy jelenet alatt legtöbb műüveget összetörő kaszkadőrmutatvány. De minden hiába. James Bond legyőzhetetlen - bár ebben most jelentős szerepe van alkalmi segítőtársának, Dr. Holly Goodhead-nek (Lois Chilles) is.
 
Miss Goodhead foglalkozását tekintve kémnő a CIA-nál, bár ezt a The Spy Who Loved Me Amaszova őrnagyával ellentétben sokáig titokban tudja tartani. Első osztályú kiképzésben részesült: a csábításban ugyanúgy profi, mint űrhajóvezetésben (és erről nem is rest meggyőzni a 007-est). Szuperkütyük terén is sokkal jobban ellátták, mint Bondot (aki ezúttal csak egy bombával felszerelt órát, egy fényképezőgépet és egy darts-készlettel kombinált cigarettatárcát kapott Q-tól). A "standard CIA-felszerelés" a következőkből áll: parfümbe rejtett lángszóró (Bond szarkasztikusan meg is jegyzi, hogy nem túlságosan kedveli az ennyire erős illatot), retikülbe rejtett adóvevő, nyílvetővel ellátott Titkos Napló, és egy méreggel preparált toll (utóbbi annyira megtetszik Bondnak, hogy egyszerűen zsebre teszi - és milyen szerencse, hiszen csak ezzel tudja legyőzni az óriáskígyót a sziklatemplom medencéjében).
 
A Moonraker stábja mindent megtett, hogy a Bond-sorozat előző részeit még látványosabb díszletekkel és még grandiózusabb csatajelenetekkel múlják felül - sajnos azonban az űrben játszódó utolsó fél órával (ahol szigonypuskás búvárhadsereg helyett lézerpisztolyos űrhajós-alakulatok csapnak össze egymással) átestek a ló túlsó oldalára. Ken Adam űrbázisa tényleg látványos (kár, hogy néhány jelenetben úgy mozog az oldala, mint egy hajszárítóval fújt papírlap...), de a néző már alig várja, hogy Bond az űrsiklójából kilőtt protontorpedókkal szétrobbantsa az egészet, vagy valami hasonlóan eredeti ötlettel vessen véget ennek az egész űr-ámokfutásnak.
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, az Holdkelte is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén mint ahogy a korábbi filmek esetében, most is találhatunk egy Ken Adam látványtervező archív felvételeiből összeválogatott kisfilmet, ezt követi egy pár perces ejtőernyős bemutató, majd néhány archív interjú Albert Broccoli producerrel, Lewis Gilbert rendezővel, Roger Moore-ral és Lois Chilles-szel (Bond '79), egy animált filmképregény, végül ismét az ejtőernyősök zárják a sort a főcím előtti szabadesés-jelenet próbafelvételeivel.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié-ban ezúttal is két "akta" található: a szokásos háromnegyedórás werkfilm (Így készült a Moonraker), és egy húszperces összeállítás a Bond-széria hihetetlenül látványos speciális effektusairól (The Men Behind The Mayhem).
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
90%
 
A film
 
Holdkelte
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Moonraker
Ősbemutató: 1979. június 26.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 121 perc
 
Rendező: Lewis Gilbert
Szereplők: Roger Moore, Lois Chilles, Michael Lonsdale, Richard Kiel, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Christopher Wood
Producer: Albert R. Broccoli
Operatőr: Jean Tournier
Vágó: John Glen
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Ken Adam's Production Films: Moonraker (11:39'), Circus Footage (1:10'), Bond '79 (11:49'), Sky Diving Test Footage (3:56'); storyboard, jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside Moonraker (41:05'), The Men Behind The Mayhem (18:09'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár
 
(2006. december 7.)

3 komment

A kém, aki szeretett engem (1977)

2008.11.09. 21:55 -Szűcs Gyula-

A film
 
A The Spy Who Loved Me nem véletlenül vált a rajongók kedvencévé, minden összetevő megvan benne, hogy a legjobb Bond-filmként emlegessük. Ami valóságos csoda, tekintve a forgatási nehézségek hosszú sorát... Albert R. Broccoli producerre hatalmas nyomás nehezedett, ez volt ugyanis az első Bond-film, amelyet korábbi állandó tettestársa, Harry Saltzman nélkül volt kénytelen menedzselni. Saltzman mindig is szeretett a 007-eshez hasonlóan nagy lábon élni, pezsgőre, kaviárra, állófogadásokra és szerencsejátékra rendszerint a többszörösét költötte, mint amennyit egy-egy filmjével megkeresett. Ráadásul azok a vállalkozások, amelyekben meg kívánta forgatni a pénzét sorra csődöt mondtak - így a '70-es évek közepére hatalmas adósságokat halmozott fel. Mikor kiderült, hogy mindennek a tetejében még a felesége is gyógyíthatatlan betegségben szenved, összeroppant. Kénytelen volt eladni a Fleming-regények megfilmesítési jogának rá eső részét Broccoliéknak.
 
Az immáron magára maradt producer nem érezte elég erősnek az eredeti A kém aki szeretett engem regényt, és a forgatókönyvírók (Christopher Wood, és a Bond-veterán Richard Maibaum) csak néhány elemet vettek át belőle. Fleming eredetileg hidegháborús környezetbe helyezte hősét, így alighanem elcsodálkozott volna, ha még megéli a sorban tizedik Bond-filmet. Itt ugyanis a 007-es (Roger Moore) elcsábít egy szovjet kémnőt - ám ahelyett, hogy búcsút venne tőle, (miután megtudott minden KGB-titkot, amit az MI6 akart) az egész film alatt együttműködik vele. Nem is akárhogyan: Ánya Amaszova őrnagy (Barbara Bach) legalább olyan jó titkosügynök, mint brit kollégája - alighanem örökre száműzve ezzel a Bond-filmekből az idegesítően butácska, könnyen ágybavihető kémnők kliséjét. A 007-es és a Tripla X-es ügynök közötti mintaszerű együttműködés részben a '70-es évekre megerősödött nőmozgalmak hatására került a forgatókönyv középpontjába, részben pedig a hidegháború enyhülésének, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között éledező kereskedelmi, és technológiai együttműködésnek köszönhetően (amely az 1975-ös, közös Szojuz-Apollo űrprogrammal érte el csúcspontját).
 
A The Spy Who Loved Me előkészületei idején más világpolitikai esemény is borzolta a kedélyeket: egy szovjet és egy amerikai tengeralattjáró összeütközése Kamcsatka félszigeténél. Az amerikaiak még vissza tudták vinni a súlyosan sérült merülőhajót guami támaszpontjukra - de az esemény túlságosan sokáig tartotta lázban a közvéleményt ahhoz, hogy az élelmes forgatókönyvírók szó nélkül elmenjenek egy olyan kiváló lehetőség mellett, mint az eltűnő, majd újra felbukkanó, egymásra lövöldöző atomtengeralattjárók szerepeltetése a legújabb Bond-történetben. A 007-es így ismét alámerül a nagy kékségbe, hogy ellopott katonai járművek után kutasson, mint ahogyan tette azt a Tűzgolyóban - a hasonlóság feltűnt Kevin McClory-nak is (mint ismeretes, ő segített Felmingnek, mikor a Thunderball még filmforgatókönyvnek íródott, így ő is rendelkezik a szerzői jogokkal) aki jó szokásához híven egy újabb plágiumpert indított az ügyben. A hónapokig tartó jogi hercehurca teljesen elvette Guy Hamilton kedvét a készülő Bond-filmben való közreműködéstől. Még leforgatta Kanadában az egyik kedvenc jelenetét (amikor a 007-es a főcím előtti mini-epizódban az őt üldöző sítalpas bérgyilkosok elől a mélybe veti magát egy hófödte sziklaoromról, majd az utolsó pillanatban kinyitja a brit lobogó színeiben pompázó ejtőernyőjét) - majd átadta a rendezői széket Lewis Gilbertnek.
 
Lewis Gilbert természetesen szintén veterán Bond-rendezőnek számított, hiszen ő vezényelte le tíz évvel korábban a Csak kétszer élsz-t, ahol a 007-es már sikeresen együtt dolgozott egy másik nemzetiség (akkor még csak a japánok) titkosszolgálatával. Lewis Gilbert rendezőnek való megnyerése kimondottan jót tett a produkciónak, hiszen ő korábban sem akarta újító szellemiségben megreformálni a sorozatot. Sokkal inkább értett ahhoz, hogy a hagyományos Bond-történetvázat először a végletekig lecsupaszítsa, majd az alapoktól kezdve építse újra, szigorúan a jól bevált klisépanelekből, ám hallatlan kreatív kivitelezésben. A The Spy Who Loved Me-ben minden benne van, ami egy jó James Bond-mozihoz kell: sármos ügynök, csinos ügynöknő, eltűnt tengeralattjárók, őrült főgonosz (víz alatti titkos támaszponttal és bikanyakú segéderővel), valamint egy új szuperjárgány: a víz alatti utazásra is kiválóan alkalmas Lotus Esprit.
 
A kém aki szeretett engem dramaturgiája a későbbi Bond-filmekre is nagy hatással volt. Korábban ugyanis még sohasem utazott a 007-es egymástól ennyire távol eső helyszínekre ilyen rövid idő alatt. A kezdő képsorok sítalpas üldözése után irány az MI6 tengeri támaszpontja: az Admiralitás egy eltűnt atomtengeralattjáró előkerítését bízza Bondra - a dolog pikantériája, hogy a szovjetek is elveszítettek egyet. A különös eseményekről csak egyvalaki tud érdemi információt, egy kairói elit klub tulajdonosa. Vele azonban nem csak a brit és a szovjet hírszerzésnek lenne fontos találkozni, hanem a Főgonosz pribékjeinek is. Vasfogú (a Bond-mitológia legnépszerűbb hórihorgas gyilkosa) hamarabb találkozik az informátorral, és csillogó cápafogsorával (amolyan vámpír-karikatúra módjára) átharapja a nyakát - no és bizonyítva, hogy ő több, mint holmi ostoba pengekalapos kínai, nem felejti el magával vinni az ügynökök által hőn áhított mikrofilmet sem. A szovjet és a brit kém összetalálkoznak. Mindent tudnak egymásról, amit tudni kell (Amaszova őrnagynak a Bacardi a kedvenc itala, míg Bondnak a Vodka-Martini), és hamar kiderül, hogy nem csak az ágyban jók együtt, hanem a nyomozásban is. Romantikus kalandfilmekbe illő helyszíneken fordulnak meg így kettesben: naplemente a végtelen homokdűnék felett (ebben a jelenetben még az Arábiai Lawrence jól ismert dallamai is felcsendülnek), vitorlázás a Níluson, luxus vonatút az Oroszországból szeretettel előtti tisztelgésként...
 
A korzikai kikötőben Q (Desmond Llewelyn) új autóval lepi meg Bond-ot: a régi Aston Martin DB5-öt ezúttal egy kétéltű Lotus Esprit váltja fel - amely kitűnő szolgálatot tesz a víz alatti felderítőút során. A The Spy Who Loved Me gonosza ugyanis igazi nagypályás csirkefogó. Ha még létezne, a Bond főellenfeleit tömörítő nemzetközi terrorszervezet, a SPECTRE bizonyára örömmel fogadná sorai közé: Karl Stromberg (Kurt Jürgens) terve ugyanis nem más, mint a korrupt és környezetszennyező világ helyett egy békés víz alatti civilizáció létrehozása - azon maroknyi ember számára, akik túlélik az ellopott amerikai és szovjet tengeralattjárók miatt egymás torkának ugró nagyhatalmak harmadik világháborúját. Briliáns terv, és még a kínaiak sem kellenek hozzá! Ken Adams látványtervező ismét elemében érezhette magát: egy tengeralattjárókat is elnyelni képes, óriási tankerhajó megálmodása után egy futurisztikus, csupa boltíves víz alatti birodalom megépítésére is lehetőséget kapott (mivel a nagyszabású díszlet-tervek nem fértek el a Pinewood akkori stúdióiban Albert Broccoli nem sajnálta a pénzt egy minden addiginál hatalmasabb műterem, a Stage 007 felépítésére). Alighanem ő sajnálta a legjobban, mikor mindez - vagy legalábbis a makettje - Bondnak és Amaszova őrnagynak köszönhetően a film végén a levegőbe repült.
 
Albert Broccoli producer fellélegezhetett: a profi forgatókönyv, a veterán rendező utolsó pillanatban jött segítsége, a lenyűgöző látványvilág, a gyönyörű nők és Roger Moore cinikus Bondja a sorozat egyik (sokak szerint "a") legjobb darabjává tette a The Spy Who Loved Me-t.
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, az A kém, aki szeretett engem is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén ezúttal is találhatunk egy Ken Adam látványtervező archív felvételeiből összeválogatott kisfilmet, ezen kívül egy animált forgatókönyvet (ez az Atlantisról való menekülés egyik korábbi változata), egy rövid Roger Moore-interjút, és két rövid életképet a tengeralattjárós és az egyiptomi jelenetek forgatási napjairól.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié-ban most mindössze két "akta" lapul: a szokásos háromnegyedórás werkfilm (Így készült A kém, aki szeretett engem), és egy húszperces összeállítás a Bond-széria egyik legtehetségesebb - és egyik legszimpatikusabb - alkotóművészéről, Ken Adam látványtervező eddigi munkásságáról.
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
90%
 
A film
 
A kém, aki szeretett engem
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: The Spy Who Loved Me
Ősbemutató: 1977. július 7.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 118 perc
 
Rendező: Lewis Gilbert
Szereplők: Roger Moore, Barbara Bach, Kurt Jürgens, Richard Kiel, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Christopher Wood, Richard Maibaum
Producer: Albert R. Broccoli
Operatőr: Claude Renoir
Vágó: John Glen
Zene: Marvin Hamlisch
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Ken Adam's Production Films: The Spy Who Loved Me (5:31'), Escape From Atlantis: Storyboard Sequence (2:02'); 007 Stage Dedication (1:07'), Roger Moore - My Word Is My Bond (4:30'), 007 In Egypt (6:10'), jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside The Spy Who Loved Me (40:37'), Ken Adam: Designing Bond (21:39'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

(2006. december 6.)

2 komment

Az aranypisztolyos férfi (1974)

2008.11.09. 21:54 -Szűcs Gyula-

A film
 
Ian Fleming utolsó regénye Az aranypisztolyos férfi egy évvel a halála után, 1965-ben jelent meg. A népes olvasótábor ezt tartja a leggyengébb Bond-történetnek, mivel Fleming sajnos már nem tudta befejezni a kéziratot. Eredetileg az író kedvenc karibi szigetén, Jamaicán játszódik (akárcsak az Élni és halni hagyni), Guy Hamilton rendező azonban egzotikusabb tájakat akart bemutatni, mikor 1974-ben elkezdődött a forgatás. Iránt és Libanont hamar elvetették (a Közel-Kelet nem volt ekkortájt népszerű hely az olajválság miatt), Vietnam pedig az ott dúló háború borzalmai miatt maradt ki, mint lehetséges forgatási helyszín. A rendező és a forgatókönyvírók (Ted Moore és Oswald Morris) végül Thaiföld apró sziklaszigeteit és Hongkong hatalmas, úszó piacát látva látványos távol-keleti díszletek közé álmodták meg a 007-es legújabb kalandját.
 
A sorban kilencedik Bond-film megosztja a rajongókat. Az egyik tábor rossznak - a másik a sorozat legrosszabb darabjának tartja. Részben igazuk van, részben nem: mivel az eredeti regény a szerző halála miatt befejezetlen maradt, a Bond-filmek stábja vagy látványos üldözési jelenetekkel, vagy humorral próbálták kitölteni a történetben tátongó lyukakat. Előbbi jól, utóbbi túlságosan is jól sikerült - a Man With The Golden Gun-t a korabeli brit sajtó azért marasztalta el leginkább, mert jobban illett a népszerű Folytassa... paródiafilmek közé, mint a Bond-sorozatba. Való igaz, a filmben jóval több dolgon lehet nevetni, mint izgulni vagy meglepődni, a készítők talán így próbálták leplezni ötlettelenségüket.
 
Maga a címszereplő aranypisztolyos férfi, Scaramanga (Christopher Lee) még aránylag eredeti figura. Az apja kubai zsonglőr, az anyja kigyóbűvölő, ő maga tíz évesen sikeres illuzionista, tizenöt évesen még sikeresebb Rio de Janeiro-i bűnöző. Felfigyel rá a KGB, és hosszas munkával mesterlövész-ügynöknek képezi ki - a szokásos kémallűröket (erős vonzalom a csinos nőkhöz, drága italokhoz és elegáns luxuslakosztályokhoz) azonban már a brit gyarmatokon (Jamaica, Hongkong) fejleszti tökélyre. Idővel függetleníti magát, és saját vállalkozásba kezd: egy eldugott csendes-óceáni szigeten óriási napelemekkel működtetett erőművet épít, melynek járulékos tartozékát (egy pusztító erejű napágyút) szíves örömest átenged alkalmi használatra a Bond-filmek állandóan rosszban sántikáló népének, a kínaiaknak. Igazi kilétét senki sem ismeri, még a brit hírszerzés is csak két dolgot tud róla: egy házi készítésű aranypisztollyal öl (Q is megirigyelhetné: egy tollból, egy öngyújtóból és egy szivartartóból néhány pillanat alatt összerakható), és egyel több mellbimbója van a kelleténél... Sacramanga ékes példája annak, hogyan lehet egyetlen idétlen ötlettel tönkre tenni egy sablonokból jól felépített főellenfelet. Szegény Christopher Lee iparkodik ugyan, hogy a szélesebb közönség ne Drakulaként, hanem Bond-gonoszként azonosítsa majd - a Man With The Golden Gun bukása biztosan nem rajta múlt.
 
A gondok ott kezdődnek, hogy a főcím előtt most sem a 007-est látjuk akció közben, hanem azt, ahogyan Scaramanga és segítőtársa, egy gonosz kis törpe (Herve Villechaize) a tengerparti luxuserődítményük mélyén felépített tükörlabirintusban játszanak fogócskát egy kalapos gengszterrel. A groteszknek szánt elvarázsolt kastély látványa nem túl érdekes és nem is igazán látványos (úgy tűnik, ahhoz, hogy egy történetben hátborzongató díszletté váljanak a cirkuszi és vidámparki látványosságok, olyan alkotók kellenek, mint David Lynch, Tim Burton, vagy egynémely Batman-képregény rajzolója), de ezt még megbocsátja a néző, hátha később változik a helyzet. Nem változik. Az elvarázsolt kastély a film végén is inkább tűnik kihalt panoptikumnak, mint a Gonosz veszedelmes és titokzatos főhadiszállásának. Sehol egy neonszínű gumicsizmás, géppisztolyos őrjárat, a napágyút egyedül a gyilkos hajlamú, izgága törpe, és egy megtermett szerelő hivatott védeni. No és persze maga Scaramanga, aki, ha a forgatókönyvírók kicsit is jobban odafigyelnek rá, akár tényleg lehetett volna James Bond egyfajta (nem feltétlenül) gonosz "ikertestvére", hiszen a közös ebéd-jelenetnél is erről folyik a társalgás: mindketten hidegvérű gyilkosok, csak míg a munkája elismeréseképp az aranypisztolyos férfi hatszámjegyű összegeket vághat zsebre, Bondnak legfeljebb csak a nyugdíjalapja hízik, és még jelentésírással is vesződnie kell.
 
Scaramanga színes élete tele van ötlettel, és nem kevésbé ötletes a halála is (a 007-es, mikor már csak egyetlen tölténye maradt, gyorsan helyet cserél az elvarázsolt kastély mélyén kiállított viaszbábú-Bonddal) - nagy kár, hogy a film többi részére már nem szántak ennyi energiát a forgatókönyvírók. A két Bond-lány még az átlagosnál is szürkébb (Britt Ekland butácska MI6-segéderő Hongkongban, Maud Adams a Főgonosz szeretője, aki meghal, mielőtt átállhatna a jó oldalra), Q pedig csak az aranypisztollyal kapcsolatban fejtegeti az okosságait a hajóroncsból kialakított kémfőhadiszálláson, ahelyett, hogy valami használható szuperkütyüt nyomna a 007-es kezébe. Guy Hamilton alighanem maga is érzékelhette, hogy ezúttal valami nem tökéletes a Bond-legendárium háza táján, ezért egy látványos motorcsónakos üldözéssel, némi vicces koreográfiájú kung-fuval, és a Live And Let Die-ból ismerős nagyhangú, arrogáns sheriff (Clifton Jones) buta turistaként való szerepeltetésével próbált meg javítani az összképen... Nagy kár, hogy nem sikerült neki.
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, az Aranypisztolyos férfi is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén ezúttal "kincsesláda" helyett csak némi aprópénz hever: egy tévéshow, ahol Roger Mooret válaszolgat illedelmesen (a kérdéseket sajnos kivágták); egy rövid bemutató arról a hongkongi szórakozóhelyről, ahol a film kaszinójelenetét forgatták (és ami azóta a rajongók zarándokhelye); ezt követi néhány percnyi harcművészeti bemutató, végül az Az aranypisztolyos férfi-ben látható orsóforgással világhírnevet szerzett autós kaszkadőrök bemutatkozó kisfilmje zárja a sort.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié-ban most mindössze két "akta" lapul: a szokásos félórás werkfilm (Így készült Az aranypisztolyos férfi), és egy szintén félórás összeállítás a Bond-filmek kaszkadőreiről (az itt bemutatott látványos esések, ugrások, karambolok és verekedések szerencsére bőven kárpótolnak bennünket a gyűjtemény többi darabjához képest szegényesebb extra-kínálatért).
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
90%
 
A film
 
Az aranypisztolyos férfi
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: The Man with the Golden Gun
Ősbemutató: 1974. december 18.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 119 perc
 
Rendező: Guy Hamilton
Szereplők: Roger Moore, Christopher Lee, Britt Ekland, Maud Adams, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Tom Mainkiewicz
Producer: Harry Saltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Ted Moore, Oswald Morris
Vágó: Raymond Poulton, John Shirley
Zene: John Barry, Don Black
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: The Russel Harty Show (2:45'), On Location With The Man With The Golden Gun (1:24'), Girls Fighting (3:26'), American Thrill Show - Stunt Film (5:02'); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside The Man With The Golden Gun (30:55), Double-O Stuntmen (28:34'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár
 
(2006. december 6.)

Szólj hozzá!

Élni és halni hagyni (1973)

2008.11.09. 21:53 -Szűcs Gyula-

A film
 
A Gyémántok az örökkévalóságnak után az addigi James Bond, Sean Connery végérvényesen úgy döntött, szögre akasztja a 007-es elegáns öltönyét és megbízható Walther PPK-ját. (Tíz évvel későbbi visszatérése a Never Say Never Again-nel csupán Kevin McClory ügyes sáfárkodása a Fleming regények szerzői jogával - az 1983-as év "hivatalos Bond-filmje" majd az Octopussy lesz.) Connery egy interjújában elmondta: minden vágya az volt, hogy saját golfpályája és saját bankja legyen. Mivel a '70-es évek elejére már mindkettővel rendelkezett, teljesen fölöslegesnek érezte Bond-filmek forgatásával múlatni az időt. A készítők így kénytelen voltak új 007-es után nézni.
 
A keresés nem tartott túl sokáig, mivel már a Dr. No előkészületei idején felfigyeltek egy fiatal angol színészre - aki időközben hihetetlen népszerűségre tett szert Az Angyal (The Saint) című tévésorozattal. Simon Templar egyfajta modernkori Robin Hood volt, azzal a különbséggel, hogy a meglopott gazdagok javaiból a szegényeknek nem adott semmit. A szereplőre jellemző kifinomult humor és elegáns megjelenés ideális 007-es ügynökké tette Roger Moore-t, jóllehet, neki és a Bond-stábnak igyekeznie kellett, nehogy a jellegzetes szemöldökfelvonás és a hihetetlen kalandok láttán a néző úgy érezze, Az Angyal egyik epizódját nézi éppen a moziban. Ráadásul arra is kínosan ügyelni kellett, hogy a Moore-féle Bond ne a korábbi Connery-Bond utánzata legyen, "angyalibb arccal" - és határozottan kevesebb testszőrzettel. A különbségek kihangsúlyozása miatt az alkotók elhagyták a Sean Connery-hez köthető, jellegzetes ügynök-allűröket (például a Live And Let Die-ban Bond egyszer sem kér vodka-martinit), ám eme "szentségtörések" ellenére az új színészt meglepően hamar elfogadta a közönség. Olyannyira, hogy sokaknak Roger Moore finom humora sokkal szimpatikusabb Bond-vonássá vált, mint a korábbi színész nyers skótsága. (A sokadik Roger Moore-film után már megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy ha mondjuk Bond egy csinos kémnővel kerül szembe, aki egy apró pisztolyt fog rá, akkor a jelenet a két színész esetében kétféleképp folytatható. Moore Bondként elsüt valami szellemességet, majd megcsókolja a nőt - míg Connery alighanem szó nélkül felpofozza, mielőtt ágyba vinné...)
 
Az 1973-as Live And Let Die nem spórol az eredeti Fleming-regények egyik legfontosabb elemével, a Karib-tengeri szigetvilág izgalmainak bemutatásával. Táncoló jamaicaiak színes forgataga, misztikus woodoo-szertartások, cápák, aligátorok, mérgeskígyók, trópusi drogok, motorcsónakos üldözés... Minden együtt van egy kiváló filmhez - sajnos azonban az eredmény inkább hasonlít azokra a népszerű, régi kalandfilmekre, amelyekből Spielberg és Lucas is merítettek az Indiana Jones-filmek készítésekor. Ráadásul az Élni és halni hagyni-ból sok olyan elem hiányzik, ami a kötelező jamaicai helyszínen túl Bond-történetté tesz egy Bond-történetet - pedig Guy Hamilton rendezőnek (különösen egy Goldfinger és egy Diamonds Are Forever levezénylése után) elvileg kisujjból kéne kiráznia az ilyesmit.
 
Mivel indít egy "tipikus" Bond-film? Mini-történettel, ahol a derék 007-est láthatjuk, amint felrobbant valamit, vagy leszámol valakivel - mintha csak egy régivágású kalandfilm-sorozat előző részének végét csíptük volna el. Ez az Élni és halni hagyni-ból teljességgel hiányzik, helyette kapunk egy ENSZ-közgyűlést (magyar felszólalóval és nevetségesen bárgyú gyilkossággal); egy New Orleans-i jazz-temetést (amely szó szerint gyilkos humorával - "Ki a megboldogult?" "Maga..." - már előrevetíti az egész film könnyed hangvételét), és egy félelmetes emberáldozós jelenetet San Monique szigetén, a már említett kalandfilmes stílusban. A szokásos, formás női idomokra vetített betűkkel operáló főcím után Bond általában az MI6 londoni főhadiszállásán kapja meg az eligazítást. Itt M (Bernard Lee) és Miss Moneypenny (Luis Maxwell) egyenesen Bond házába csörtetnek, hogy kiadják az ukázt: három ügynök meghalt, Bond azonnal csomagoljon, irány a Bahamák. Útravalóul mindössze egy Rolex órát kap (beépített mágnessel és körfűrésszel, ahogyan azt megszokhattuk) - de nem a jó öreg Q-tól. Tom Mainkiewicz tehát újabb Bond-forgatókönyvírókra vonatkozó szabályt szegett meg (Desmond Llewelyn nem is szerepel ebben a filmben).
 
A küldetés és a szuperkütyü már megvan, itt az ideje, hogy a 007-es elkezdje a nyomozást - jó szokásához híven Londontól több ezer kilométerre. Bond természetesen nem Sherlock Holmes-módjára (kemény agytornával, racionális bizonyíték-elemzéssel, stb.) következteti ki, hogy kik a rosszfiúk és hol a búvóhelyük, éppen ellenkezőleg. A Főgonosz válogatott bérgyilkosokat küld a 007-es nyakára, akik sokszor a lehető legelképesztőbb módon próbálják elveszejteni hősünket - ahelyett, hogy egy alkalmas időpontban hidegvérrel golyót röpítenének a fejébe. E tekintetben az Élni és halni hagyni sem lóg ki a sorból, sőt, a jelenet, amelyben Bondot egy aligátoroktól hemzsegő tó kellős közepén hagyják egy apró szigeten, kifejezetten ötletes kivégzés (lenne, ha a 007-es nem ugrálna végig olimpikonokat megszégyenítő eleganciával a krokodilok hátán, egészen a partig).
 
Idővel természetesen felbukkannak a Bond-lányok is. Az első, egy ügyetlen kettős ügynök, Rosie Calver (Gloria Hendry). Ő segít Bondnak eljutni a Főgonsz rejtekhelyéig (aki ezúttal egy politikus, sötét bőrrel és még sötétebb gondolatokkal, ráadásul kábítószercsempész mellékállással), de csúnya halált hal, mikor a gazfickóknak már nincs rá szükségük. Természetesen felbukkan egy másik nő is: a hamvas szépségű Solitaire (akit az Onedin család ártatlan tekintetű üdvöskéje, Jane Seymour alakít), aki kénytelen-kelletlen udvari jósnőként segíti Kanangát - egészen addig, amíg Bond meg nem fosztja a... fogalmazzunk úgy, rabláncától.
 
A 007-es kiszabadítja Solitaire-t Kananga fogságából, de a biztonságot jelentő CIA főhadiszállást már nem érik el: a Főgonosz zsoldosai páratlan üldözési jelenetekben nehezítik meg a menekülők dolgát. Nyaktörő kergetőzést láthatunk a sportrepülőtéren, majd ezt követi egy még látványosabb: a motorcsónakos menekülés New Orleans mocsaras holtágaiban igazi csemege a műfaj szerelmeseinek, mely nem nélkülözi a humort sem (a bérgyilkosok félszigeteken átugrató csónakjai kerti úszómedencékben, vagy épp egy esküvői sokadalom ünnepi tortájának közepén végzik). Nem maradhat el a Főgonsz magánhadseregéből testi erejével vagy különös adottságaival kilógó Bikanyakú Martalóc sem, akinek ősképe hagyományosan Odd Job, a Goldfinger pengekalapos kínaija. A Élni és halni hagyni-ban egy hórihorgas, kampókezű néger tölti be ezt a szerepet, aki a rá szegezett pisztoly csövét is vigyorogva hajlítja el (és Bond is csak úgy tud fölébe kerekedni, hogy kihajítja egy száguldó vonatból).
 
A hagyományos Bond-forgatókönyv egy ponton azonban átvált kalandfilm-stílusba: Solitaire-t elrabolják Bondtól, és San Monique szigetére viszik, hogy ott egy póznához kötözve, nagyszabású woodoo szertartás keretében áldozzák fel. A sziget tele van trükkös szerkezetekkel: póznára tűzött koponyákba rejtett mozgásérzékelővel, vagy a Halál Hercegét a hívők közé repítő, sírgödörbe épített lifttel. Bond és a vadak fogságából frissen kimentett, tüneményes védence teljesen véletlenül talál rá az utóbbira - mely minő véletlen, épp a Főgonosz földalatti titkos rejtekhelyére vezet. Itt már ismét egy olyan jelenet következik, amely a Bond-filmek elmaradhatatlan epizódja: az ellenfél, aki immáron biztos a győzelmében, körbevezeti a 007-est rejtett birodalmában, és elmondja neki a Nagy Tervet. Őfelsége titkosügynöke ilyenkor általában két dolgot tesz. Vagy a "körséta" alkalmával piszkál hozzá valamihez, amivel egy csapásra tönkreteheti a Főgonosz mesterkedéseit; vagy fogságba kerül, ahonnan rövid úton kiszabadul, és immár egyedül kóborolva a Titkos Objektumban, kíséret nélkül találja meg annak leggyengébb pontját.
 
A Live And Let Die sajnos itt, az utolsó felvonásban is felemásan teljesít. Kanangának ugyanis nincsenek világuralmi ambíciói, nem lopott el atom-tengeralattjárót vagy kódfejtőt egyik nagyhatalomtól sem, és még csak egy nyavalyás lézerágyúval felszerelt műholdja sincsen. Ő egyszerűen csak kábítószert termeszt egy szigeten, amit woodoo papokkal és gyilkos csapdákkal véd a kíváncsiskodóktól. Bond így tulajdonképpen egy egyszerű, hétköznapi bűnözőt tesz el láb alól (tegyük hozzá, igen nevetséges módon: sűrített levegővel töltött patron nyom le Kananga torkán, amitől az felfújódik és szétrobban...), ami valljuk be, nem túl elegáns cselekedet egy felsőligás szuperkém részéről. Pedig a misztikus környezet szinte adja magát a világraszóló összeesküvésekhez: a woodoo-babákkal irányított ENSZ-politikusok csillagászati összegeket szavaznak meg a közgyűlésen Kananga karibi drogparadicsomának, a Nagy Fekete Ember pedig átkokkal és rontásokkal végez a kábítószerüzletben érdekelt rivális bandák vezetőivel, hogy egymaga irányíthassa az összes nemzetközi bűnszervezetet...
 
Az Élni és halni hagyni-ból azonban egész egyszerűen hiányzik az a bizonyos Nagy Tét, ami indokolná egy duplanullás ügynök bevetését - így a végeredmény szórakoztató kalandfilmnek kiváló, Bond-történetként azonban korántsem állja meg a helyét.
 
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, az Élni és halni hagyni is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén ezúttal igen érdekes dolgokat találunk: egy húszperces archív dokumentumfilmet a Live And Let Die forgatásáról, egy összeállítást a moziplakát születéséről (Live And Let Die Conceptual Art), és egy fergeteges kabarérészletet egy 1964-es Szeszélyes évszakok-jellegű tévéműsorból, ahol a szemtelenül fiatal Roger Moore a szabadságát töltő James Bondként űz gúnyt a kémek világából.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié menüben még egy fél órás werkfilmet találunk (szerencsére nem ugyanazokat a kulisszatitkokat árulja el, mint az MI6 rejtekhelyén őrzött párja), valamint itt kapott helyet egy másfél perces jelenet a jazz-temetésről, és egy kisfilm, melyben Roger Moore-t láthatjuk a sárkányrepülős jelenet próbáján és éles felvételén.
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
95%
 
A film
 
Élni és halni hagyni
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Live And Let Die
Ősbemutató: 1973. július 6.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 116 perc
 
Rendező: Guy Hamilton
Szereplők: Roger Moore, Jane Seymour, Yaphett Kotto, Gloria Hendry, Geoffrey Holder, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Tom Mainkiewicz
Producer: Harry Saltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Ted Moore
Vágó: Bert Bates, Raymond Poulton, John Shirley
Zene: George Martin
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Bond 1973: The Lost Documentary(20:44'), Live And Let Die Conceptual Art (1:38'), Roger Moore as James Bond, Circa 1964 (7:43'); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside Live And Let Die (29:45'), On Set With Roger Moore: The Funeral Parade (1:36'), On Set With Roger Moore: Hang Gliding Lessons (3:47'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár
 
(2006. december 5.)

3 komment

Gyémántok az örökkévalóságnak (1971)

2008.11.09. 21:51 -Szűcs Gyula-

A film
 
A sorban hatodik Bond-film, az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában korántsem bizonyult akkora kasszasikernek, mint ahogyan azt a vágóból lett kísérletező kedvű rendező, Peter Hunt szerette volna. A kritika alapvetően két ponton támadta a filmet: a történet túlságosan brit, George Lazenby viszont egyáltalán nem az. A producerek persze csak egy pillanatig estek kétségbe e vádak hallatán. Mivel továbbra sem tettek le abbéli szándékukról, hogy filmre vigyék az össze Fleming-regényt, azonnal beindult a válságmenedzselés. Az On Her Majesty's Secret Service csúfos kudarcát ráfogták Lazenbyre, majd gyorsan megszabadultak tőle. A Bond-széria amerikanizálása jegyében ezúttal egy olyan történetet kerestek, amelyik nem az egykori gyarmatokon játszódik - a Diamonds Are Forever épp megfelelő volt a Las Vegas-i helyszíneivel. Sokáig úgy volt, hogy a főszerepet egy amerikai sztár, John Gavin játssza majd, ám az utolsó utáni pillanatban sikerült rávenni Sean Conneryt, hogy kilenc évvel az első, és öt évvel az utolsó Bond-filmje után még egyszer és utoljára öltse magára a 007-es hófehér szmokingját, csavarja fel a hangtompítót a Walther PPK-ra, és tömje tele a zsebeit Q kütyüivel.
 
Connery visszatérése nem volt olcsó mulatság, ráadásul a pocakosodó skót kikötötte, hogy ha a forgatás akár egyetlen nappal is túllépi a tervezett tizennyolc hetet, a készítők fájdalomdíjat fizetnek neki. Emellett ígéretet kapott arra is, hogy két filmet is csinálhat majd a United Artist pénzügyi támogatásával, melyekben teljesen szabad kezet kap: rendezhet, főszerepet játszhat, és beleszólhat a forgatókönyvbe. A "vissza a gyökerekhez!" elv jegyében a Diamonds Are Forever-höz sikerült megnyerni az Goldfinger rendezőjét, Guy Hamiltont is - bár utólag kijelenthetjük, hogy munkája során ő is ugyanúgy feszegetni kezdte a műfajhatárokat, mint az előző film rendezője.
 
A Gyémántok az örökkévalóságnak ugyanis inkább hasonlít egy rosszul összerakott kémfilm-paródiára, mint a Goldfinger (vagy a szintén nagysikerű Thunderball) szellemiségét folytató akció-krimire. Hamilton és a forgatókönyvírók (Richard Maibaum és Tom Mankiewicz) úgy okoskodtak, hogy ha a szuperkütyüket szinte teljes mértékben hanyagoló, frissen házasodott 007-es melodrámája megbukott a mozipénztáraknál és a kritikusok előtt, akkor ide ismét a laza erkölcsű, akasztófahumorú Bond kell - és a szerkentyűkkel sem szabad spórolni. Így aztán a gyémántcsempészek nyomában loholva Őfelsége titkosügynöke először egy butácska kaszinótündér (Lana Wood), majd egy butácska ékszertolvaj (Jill St. John) ágyában köt ki, csáklyavető pisztolya segítségével lengedezik Indiana Jones-módjára egy Las Vegas-i toronyház tetején, egy titkos kutatóbázisról ellopott holdjáró kompon száguldozik a nevadai sivatagban - és a film végére megakadályozza, hogy egy pusztító lézersugárral felszerelt műhold, nyakló nélkül robbantgassa fel az amerikai rakétákat, szovjet tengeralattjárókat és a kínai néphadsereget.
 
Utóbbi űrjátékszer egyébként Blofeldé (akit ezúttal Charles Gray alakít, sajnos lényegesen rosszabbul, mint elődei). A SPECTRE örökös ura nem elégszik meg annyival, hogy a dél-afrikai gyémántkereskedelem és a Whyte Techtronics nevezetű magán-kutatólaboratórium is az ő kezében legyen, neki az egész világ kell, lehetőleg azonnal. A laborba csempészett drágakövek segítségével összerakott műholdat Föld körüli pályára állítva, egy távoli olajfúró toronyból (narancssárga gumicsizmás zsoldosokkal körbevéve) fenyegeti a nagyhatalmakat - egészen addig, amíg fel nem bukkan a színen a brit szuperügynök, no meg egy köteléknyi katonai helikopter.
 
Egy ilyen történetváz kiválóan alkalmas lenne egy Dr. No-, vagy Csak kétszer élsz-jellegű, látványos "világzsarolós" Bond-filmhez - Guy Hamilton azonban sorozatban hagyja ki a ziccereket. A film tele van fölösleges és értelmetlen jelenetekkel (pl. verekedés a liftben, funkciótlan autós üldözés a Las Vegas-i rendőrökkel, stb.), ráadásul a főgonosz bérgyilkosai (két igazi klinikai eset) rendszerint érthetetlenül bonyolult (olykor egyenesen idétlen) módszerekkel ölik meg sorra az utolsó jelentéktelen, szürke mellékszereplőt is, akinek köze van a csempészett gyémántokhoz. Rajzfilmekben látható, BANG!-feliratos zászlót kilövő pisztolyokkal hadonásznak, rosszcsont gyerekek módjára skorpiót csúsztatnak ellenfelük inge alá, amíg az nem figyel oda - vagy épp úgy próbálják eltenni láb alól az ájult Bondot, hogy bedugják egy csődarabba egy sivatagi kőolajvezeték építésénél. Szerencsére az Oroszországból szeretettel bérgyilkosához hasonlóan ők sem tudják, milyen bor dukál egy elegáns vacsorához - bár ezt a hibát sajnos csak a film végén követik el, pedig hamarabb is távozhattak volna az élők sorából. Guy Hamilton ezzel a néha morbid, néha teljesen eszement, paródia-jellegű stílussal nem szárnyalta ugyan túl a Goldfingert, de sikeresen megalapozta a későbbi, Roger Moore nevével fémjelzett humoros Bond-epizódok hangulatát.
 
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző darabjai, a Gyémántok az örökkévalóságnak is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén öt kisfilmre (és néhány alternatív jelenetre) lelhetünk. Az első a liftes verekedés koreográfiáját mutatja be, a második egy 1971-es interjú Sean Conneryvel, de láthatjuk Bloefeld műholdjának vázlatrajzait és próbafelvételét; megtudhatjuk milyen trükköket alkalmaztak a készítők a kínai rakétaállványok felrobbantásakor, valamint végignézhetünk egy alternatív Filmvégi Nagy Leszámolást is (ahol gépágyús helikopterek helyett - a Thunderball sikerén felbuzdulva - szigonypuskás békaemberek indítanak támadást az olajplatform ellen).
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié menüben ezúttal két hosszabb dokumentumfilmet találunk (az egyik a szokásos werkfilm, Így készült a Gyémántok az örökkévalóságnak, míg a második a híres producer páros egyik tagját bemutató Cubby Broccoli: Az ember Bond mögött), valamint hat kivágott jelenetet. A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
90%
 
A film
 
Gyémántok az örökkévalóságnak
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Diamonds Are Forever
Ősbemutató: 1971. december 14.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 114 perc
 
Rendező: Guy Hamilton
Szereplők: Sean Connery, Jill St. John, Charles Gray, Lana Wood, Jimmy Dean, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Tom Mankiewicz
Producer: Harry Saltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Ted Moore
Vágó: Bert Bates, John W. Holmes
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Lesson 007: Close Quater Combat (4:22'), Sean Connery 1971: The BBC Interview (4:59'), Alternative Angle Scenes (12:11'), Satellite Test Reel (1:50), Explosion Tests (1:53), Oil Rig Attack (2:30'); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside Diamonds Are Forever (30:36), Cubby Broccoli - The Man Behind Bond (41:19); kimaradt jelenetek, előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

(2006. december 7.)

1 komment

Őfelsége titkosszolgálatában (1969)

2008.11.09. 21:49 -Szűcs Gyula-

A film
 
Az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában sok szempontból kilóg a James Bond-filmek sorából. A legszembetűnőbb különbség természetesen az, hogy a 007-est - először a sorozat történetében - nem Sean Conerry játssza, hanem egy addig jóformán ismeretlen férfimodell, George Lazenby. (Aki ráadásul nem is brit, hanem ausztrál születésű - és ez már önmagában kivívta a konzervatív rajongók és kritikusok nemtetszését...) A film előkészítési szakaszában a korai James Bond filmek két állandó producere, Albert Broccoli és Harry Saltzman már legalább száz jelentkezőt meghallgattak, mikor végül a Big Fry csokoládéreklámban ládákat cipelő ausztrál mellett döntöttek. George Lazenby fiatal volt, atlétikus alkatú, és viszonylag jóképű is - ám meglehetősen arrogáns, és híján jóformán minden színészi képességnek... Hogy ezen utóbbi ellenére miért épp őt választották ki a 007-es szerepére, arra talán három név (Sean Connery, Peter Hunt, Jurij Borjenko) szolgál magyarázatul.
 
Conerry már a Csak kétszer élsz forgatása előtt is tett olyan kijelentéseket, hogy a filmipar beskatulyázta őt egy sármos akcióhősnek, aki a kasszarobbantó, könnyed műfajon kívül már nem képes bizonyítani, és hogy a következő James Bond filmje lesz az utolsó. Hiába próbált meg filmbéli alteregójától gyökeresen különböző életstílust felvenni (például kínosan ügyelt arra, hogy nyilvános helyeken drága pezsgők helyett sört igyon - és soha nem kért Vodka-Martinit, sem felrázva, sem keverve), az interjút készítő újságírók rendszeresen Mr. Bondnak szólították - sőt, egy ízben maga a brit királynő is... "Torkig vagyok ezzel a figurával, soha többé nem vállalom el Bond szerepét!" - nyilatkozta nem egyszer. "Minden résznél ezt mondja." - nyugtázta a skót színész kirohanásait Harry Zaltzman producer, és magában már annak örült, hogy az efféle nyilatkozatok milyen jó reklámot jelentenek a készülő filmnek. Ám a You only live twice 1966-os bemutatója után kiderült: Sean Connery ezúttal tényleg komolyan gondolja távozását.
 
Míg a producereknek sok fejtörést, és még több álmatlan éjszakát okozott az új főszereplő kiválasztása, Peter Hunt rendező egyáltalán nem volt elkeseredve - éppen ellenkezőleg! A korábbi Bond-filmek vágójaként alaposan kiismerte a Fleming-regények hőse köré felépített világot, így elég elszántnak érezte magát ahhoz, hogy az új filmben felrúgja szinte az összes addigi szabályt. Elég volt a csillogó-villogó szuperkütyükből, és az egy filmre jutó lengeruhás nők egyre magasabb számából! Így eshetett meg, hogy kémfelszerelésből George Lazenbynek csupán kettő (egy bőröndméretű széftörő-fénymásoló és egy mikro-fényképezőgép), Bond-lányból pedig csak egy jutott - ráadásul az utóbbit, egy portugál keresztapa egy szem gyermekét még feleségül is kellett vennie. A rendező azzal indokolta ezeket a változtatásokat, hogy hűnek kell lenni az eredeti regényekhez (szerinte az előző Bond-film, a Csak kétszer élsz mindössze a címében mutatott hasonlóságot Ian Fleming könyvével). Meg kell mutatni a nézőknek, hogy a 007-es több egy italok és nők terén jó ízléssel megáldott, mindig kínosan elegáns, hidegvérű gyilkosnál; és a látványos külsőségek helyett a karakterek kidolgozottságára és a színészi játékra kell helyezni a hangsúlyt.
 
Ennek persze némileg ellentmondani látszik a tény, hogy Lazenby nem a színészi képességeivel nyerte meg a producerek bizalmát, sokkal inkább azzal, hogy a próbafelvételén egy nagyon is fájdalmas jobbegyenessel küldte padlóra Jurij Borjenkót, a kaszkadőr-jeleneteket felügyelni hivatott szovjet birkózót...
 
Peter Hunt tehát nagy fába vágta a fejszéjét, mikor úgy döntött, filmre viszi az Őfelsége titkosszolgálatában-t, Ian Fleming 1963-as regénye ugyanis eleve eltért a korábbiaktól. A Jamaikán megtelepedett egykori brit elhárító tiszt bevallottan kedvtelésből írt, így egyáltalán nem törődött azzal, hogy ha legújabb könyvében Bond feleségül veszi aktuális partnernőjét, akkor a később megfilmesített folytatásokban igen rosszul venné ki magát, ahogy immár házas emberként más és más nőkkel bújik ágyba. Peter Hunt a maga újító szellemiségével bátran bevállalta ezt a fordulatot - a Bond-filmek rajongói pedig valószínűleg soha nem bocsátják meg neki az erdei sétalovaglást, a túlságosan is romantikusra sikerült tengerparti andalgást, és a leginkább egy dél-amerikai virágkarneválra emlékeztető esküvőt...
 
Más szempontból viszont az On Her Majesty's Secret Service ízig-vérig Bond-film, hiszen a 007-es ezúttal is a legjobb sportkocsikon száguldozik és a legszebb nőket öleli - miközben mintegy mellékesen a korábbi részekből jól ismert főgonosz, Blofeld legújabb világuralmi tervét is meghiúsítja. A szuperbűnözőt ezúttal mindenki kedvenc nyalókát szopogató zsaruja, Telly Savalas alakítja (aki sokkal jobb választás, mint Donald Pleasence a Csak kétszer élsz-ben). Terve, miként azt már az eddigi filmekben is megszokhattuk, egyszerre zseniális és bárgyú: a svájci Alpok egyik megközelíthetetlen hegycsúcsán felépített magánklinikája mélyén ahelyett, hogy valami hasznos orvosi kutatást folytatna, halálos vírusokat tenyészt. Nem kevésbé halálos a korábbiak helyébe állt hűséges segítőtársa sem - aki ezúttal nem egy pengekalapos ázsiai, hanem leginkább egy Rosa Klebb (a From Russia With Love gonosz szovjet ügynöknője) és Frankenstein törvénytelen házasságából született, bozontos szemöldökű tudósnőre emlékeztet (Ilse Steppat).
 
A szanatóriumnak álcázott titkos bázis hölgyvendégei valóban nem kapnak olyan hangsúlyos szerepet, mint a korábbi Bond-lányok - olyannyira nem, hogy csak találgatni tudja a néző: vajon miért hívják őket A Halál Angyalainak (és hogy vajon azért nem kapott-e többé Bond-szerepet Lazenby, mert a filmben két hölgyhöz is átlopózott éjszaka, elkapni valami csúnya vírust...). Diana Rigg, az ünnepet színpadi színésznő (akinek kulturális érdemei elismeréseként az angol királyi udvar női lovagi címet adományozott) kitűnő választás a széltől is óvott maffiózó-csemete, Tracy Divicenso szerepére - más kérdés, hogy az eleve dramaturgiai képtelenségnek számító esküvői jelenetben azért nyújt olyan vérszegény alakítást, mert egyáltalán nem jött be neki George Lazenby arrogáns, fontoskodó, és folyton hölgykollégái fenekére csapó stílusa...
 
Peter Hunt úgy szakított bizonyos Bond-hagyományokkal, hogy egyben új Bond-mítoszt is teremtett. Az Őfelsége titkosszolgálatában volt ugyanis az első olyan film, ahol a 007-es ügynök, miután lerótta a műfaj kötelező tiszteletköreit egy kaszinóban, és egy (egyértelműen Ian Fleming karib-tengeri aranyéletét idéző) trópusi paradicsomban, hűvösebb vidékekre kénytelen utazni. A gyengén teljesítő főszereplő és az elbaltázott forgatókönyv ellenére a sorban hatodik James Bond-film kifejezetten jól sikerült látványvilággal rendelkezik. Mind a hajmeresztő jég-rally, mind a népszerű téli sportokkal megbolondított üldözési jelenetek felbukkannak színesítő elemként a későbbi filmekben - sőt, a sítalpakon való menekülés a géppuskás üldözők elől szinte állandó kellékévé vált a 007-es későbbi, főcímzenék előtti "mini-kalandjainak". (A havas tájak lélegzetelállító képsorait két profi kaszkadőr-operatőr munkája: Willy Bogner, az egykori sí-olimpikon hátrafelé síelve vette fel a közelieket, Johnny Jordan pedig a levegőből való filmezésnek volt mestere - egészen a helikopteres balesetben bekövetkezett tragikus haláláig.)
 
A DVD
 
Mint a James Bond Ultimate Edition sorozat többi darabja, az Őfelsége titkosszolgálatában is átesett a kockáról-kockára történő digitalizáláson, és az 5.1-es hangújrakeverésen. A film a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig ezúttal is számtalan érdekességet tartalmaz. Az MI6 rejtekhelyén őrzött kisfilmekből megtudhatjuk, miért pont George Lazenbyre jutott a választás a főszereplő-válogatáson, valamint bepillantást nyerhetünk a portugáliai és a svájci forgatás mindennapjaiba is.
 
A 007-es küldetés opcióban a korábbi lemezeken megszokott módon tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit, eredeti nyelven. A Küldetésdosszié nyitódarabja ezúttal egy 40 perces dokumentumfilm (Inside on Her Majesty's Secret Service), melyet a Q-t alakító Desmond Llewelynről készült 10 perces kisfilm követ (Inside Q's Lab) - utóbbi furcsasága, hogy egy olyan film extrái között kapott helyet, amelyben csak elvétve bukkannak fel a közkedvelt szuperkütyük... Az ötperces Above It All a forgatás során elhunyt operatőrnek, Johnny Jordan-nek állít emléket.
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető)
 
90%
 
A film
 
Őfelsége titkosszolgálatában
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: On Her Majesty's Secret Service
Ősbemutató: 1969. december 12.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 135 perc
 
Rendező: Peter Hunt
Szereplők: George Lazenby, Diana Rigg, Telly Savalas, Ilse Steppat, Gabriele Ferzetti
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum
Producer: Harry Zaltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Michael Reed
Vágó: John Glen
Zene: John Barry, Hal David
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Casting on Her Majesty's Secret Service (1:30), George Lazenby: In His Words (9:30), Press day in Portugal (1:30), Shot on Ice (9:20), Swiss Movement (7:13) ; jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside on Her Majesty's Secret Service (41:40), Inside Q's Lab (10:30), Above It All (5:20), előzetes, tévé- és rádióreklám, képgaléria
 
(2006. december 3.)

2 komment

Csak kétszer élsz (1967)

2008.11.09. 21:47 -Szűcs Gyula-

A film
 
Az 1967-ban bemutatott Csak kétszer élsz tökéletes folytatása a Tűzgolyónak, hiszen a dramaturgia és a felvonultatott trükkök tekintetében nemcsak kiválóan követi, de néhol túl is szárnyalja a negyedik, búvárhadsereges-cápaakváriumos Bond-film "szélesvásznú kalandregény" stílusát. A recept tehát a régi, csak a rendező új: Lewis Gilbert azonban kollégáival ellentétben nem akarja saját szája íze szerint megreformálni a sorozatot, bőven megelégszik annyival, hogy tartja az előző részek színvonalát. Kiváló arányérzékének köszönhetően a Csak kétszer élszben benne van minden, amit a közönség szeretett a Dr. No-ban és a Tűzgolyóban: szikrázóan kék tenger, fürdőruhás Bond-lány, trükkös kémfelszerelés, nyaktörő üldözéses jelenetek, szupertitkos földalatti támaszpont a világ végén - és végre itt van személyesen a Főgonosz, Blofeld is, akit eddig legfeljebb csak macskát simogatni láttunk.
 
Az egyetlen dolog, amiben Lewis Gilbert mégis eltér elődeitől, a főcím előtti mini-történet. Ezúttal nem bukkan fel Bond, amint felrobbant egy titkos fegyverraktárt, vagy leszámol egy hosszú ideje keresett nemzetközi bűnözővel - most "csak" egy aerodinamikus űrhajó úszik be a vászonra, hogy elnyeljen egy amerikai űrkompot (később persze egy szovjetet is), hatalmas káoszt és rémületet okozva ezzel a földi irányító központban. Az adott kor elvileg legmodernebbnek számító csillagközi járműveit játszi könnyedséggel bekebelező, majd a Földre még ugyanazzal a lendülettel visszatérő acélmonstrum természetesen Blofeld (Donald Pleasence) játékszere.
 
A SPECTRE nevű bűnszervezet elsőszámú gonosztevője titkos támaszpontját ezúttal egy vulkán belsejében építette ki, valahol a csendes-óceáni szigetvilág eldugott szegletében. Belső építésze igazi zseni lehetett (mellesleg a valóságban is az volt: Ken Adam, a Bond-filmek állandó látványtervezője), a rejtett rakétakilövő bázis enteriőre ugyanis bővelkedik a szellemes berendezési tárgyakban: saját használatú egysínű vasút (az ehhez járó retrósan futurisztikus szállító-alkalmatosságokkal); piranhákkal teli medence, takaros kis függőhíddal a tetején, melynek közepe gombnyomásra nyitható-csukható - az efféle búvóhely a könnyed kalandfilmek és szuperhőstörténetek Főgonoszainál azóta is klasszikusnak számít.
 
Bond titkosügynök-státusza viszont alighanem megkopott az utóbbi időben, hiszen felettesei kénytelenek eljátszatni a 007-essel a saját halálát (innen a hangzatos cím is), hogy tényleg a legnagyobb titokban küldhessék a Távol-Keletre nyomozni. Mert a nagyhatalmak eltűnt űrhajóinak ügye mögött természetesen most is a kínaiak (a korai Bond-filmek állandó hunyói), állnak. Blofeld a közülük toborzott, passzosruhás magánhadsereggel figyeli nevetve, ahogyan az Egyesült Államok és a Szovjetunió egymást gyanúsítja az űrkomp-rablással - a kopasz terroristavezér reményei szerint kirobbantva ezzel a harmadik világháborút. Sajnos Blofeldnek ezúttal sincs szerencséje. A 007-es jön, lát és győz (közben persze kitanulja keleti kollégái jakuza- és szamuráj-módszereit, valamint a látszat kedvéért megházasodik). Teszi ezt olyan eleganciával és tűzerővel, hogy az eredmény láttán a legmegátalkodottabb ellen-Bond-rajongó is alighanem elégedetten nyugtázza: nem véletlenül ez fickó a nyugati világ hírszerzőinek legjobbika.
 
A Csak kétszer élsz egyetlen fájó pontja az addig háttérben meghúzódó Blofeld nem kellő odafigyeléssel megkomponált felbukkanása (Alexander Walker brit filmkritikus egyenesen úgy fogalmaz: "a várva várt, rettegett főgonosz egy székben ücsörögve monologizál, miközben úgy néz ki, mint egy tojás, amelynek a héja megrepedt főzés közben..." Való igaz, Donald Pleasence Blofeldjét mai szemmel nézve már akaratlanul is Dr. Genya jut eszünkbe Mike Myers kémfilmparódiáiból). Ezért a kis bakiért persze fölösleges kárhoztatni a filmet, hiszen bőven kárpótol bennünket a japánok szamurájiskolát járt hírszerző főnökének fegyverbemutatója (robbanótöltetes cigaretta, rakétapisztoly, zárnyitó bomba), és Q "ajándéka", a néhány aktatáskányi alkatrészből összerakható, "Little Nelly" névre hallgató girokopter - amely valóban létező repülő masina, és amelynek a Bond-széria egyik legemlékezetesebb légi párbaját köszönhetik a rajongók.
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző négy darabja, a Csak kétszer élsz is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén ezúttal is igazi kincsek lapulnak. Az első rögtön egy archív filmfelvétel a forgatásokról, amely a Bond-filmek állandó díszlettervezőjének (Ken Adam) magángyűjteményéből került elő. Ugyanitt megnézhetünk egy Alan Whicker-tévéshowt (Whicker a '60-as évek egyik legnépszerűbb tévés újságírója, akinek ráadásul szabad bejárása volt a Bond-filmek forgatására), és egy háromnegyed órás, vicces tévéfilmet, amely a sorozatban addig szereplő Bond-lányokat mutatja be (Welcome To Japan, Mr. Bond).
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié menüben található a szokásos "így készült" werkfilm (Inside You Only Live Twice). Itt kapott helyet a Bond-filmek jellegzetes főcímeit jegyző Maurice Binder életét és munkásságát bemutató kisfilm, és egy animált storyboard is.
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
100%
 
A film
 
Csak kétszer élsz
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: You Only Live Twice
Ősbemutató: 1967. június 12.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 112 perc
 
Rendező: Lewis Gilbert
Szereplők: Sean Connery, Akiko Wakabayashi, Tetsuro Tamba, Mie Hama, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Roald Dahl
Producer: Harry Saltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Freddie Young
Vágó: Peter Hunt
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Ken Adam's Production Films: You Only Live Twice (13:54'), Whicker's World (5:14'), Welcome To Japan, Mr. Bond (50:02'); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside You Only Live Twice (30:17'), Silhouettes: The James Bond Titles (23:18'), Plane Crash: Animated Storyboard Sequence (1:30'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár
 
(2006. december 3.)

6 komment

Tűzgolyó (1965)

2008.11.09. 21:37 -Szűcs Gyula-

A film
 
Terence Young 1965-ös Thunderballja a mai napig őrzi előkelő helyét a legnépszerűbb James Bond-filmek ranglistáján. Annak ellenére, hogy a bemutatója után a kritika kissé fanyalogva fogadta, hosszú ideig a Bond-széria legtöbbet jövedelmező epizódjának számított. Kirobbanó sikerét alighanem az erős forgatókönyvnek, a biztos kezű rendezőnek, és az addig soha nem látott, izgalmas víz alatti jeleneteknek köszönhette - ám tudni kell, hogy a látszólag tökéletes felszín alatt keserves harcok és évtizedeken keresztül fennálló érdekellentétek húzódtak meg.
 
A Tűzgolyó eredetileg nem regénynek, hanem kifejezetten forgatókönyvnek készült. Ian Fleming 1959-ben döntött úgy, hogy itt az ideje bedobni Öfelsége tikosügynökét (szó szerint) a mélyvízbe - azaz kipróbálni, hogyan működik egy cápákkal, búvárokkal és bikinis lányokkal jócskán megfűszerezett Bond-történet a mozivásznon. Mivel Fleming idegen volt a filmiparban, segítőtársakat keresett: Jack Whittingham forgatókönyvíró mellett egy izgága rendező, Kevin McClory is besegített a dialógusok megírásába. És itt kezdődtek a problémák...
 
McClory korántsem bizonyult olyan jó írónak és producernek, mint ahogyan azt hangoztatta magáról. A forgatókönyv lassan haladt, a forgatások elkezdéséhez nem sikerült egyetlen bőkezű támogatót sem keríteni, így nem csoda, ha Fleming (aki ahhoz szokott hozzá, hogy nyugodt körülmények között, két-három hónap alatt ír meg egy könyvet jamaicai nyaralójában) végül elveszítette a türelmét, és otthagyta a készülő produkciót. Egymaga fejezte be a Tűzgolyót, immáron regényként, amit 1961-ben McClory is elolvasott - és beperelte Fleminget, aki állítása szerint számtalan olyan elemet vett át a Thunderball-forgatókönyvből, amit eredetileg nem is ő talált ki. Fleming nem aggódott a per miatt. Menő ügyvédei voltak, ráadásul két váratlanul felbukkanó producer (Saltzman és Broccoli) igen tekintélyes összeget kínált neki az addig megjelent, és a jövőben megírt Bond-történetek megfilmesítési jogáért cserébe. A két filmmogul kedvenc története pont a Tűzgolyó volt, ezzel szerették volna indítani a tervezett kémfilm-sorozatukat - ám az ügyvédeik tanácsára végül mégis a Dr. No mellett döntöttek, hosszadalmas jogi huzavonákat elkerülendő.
 
Az 1962-es Dr. No-val megkezdődött a 007-es sikertörténete, és időközben a Fleming-McClory páros is megegyezett peren kívül: a továbbiakban együttesen rendelkeznek a Tűzgolyó-regény szerzői jogaival. Mikor híre ment, hogy Saltzman és Broccoli a Goldfinger után épp a Thunderball-t szeretné elkészíteni, McClory azonnal helyet követelt magának a stábban. Kiharcolta magának a produceri pozíciót (a korábbi filmek két producere meg kellett hogy elégedjen egy Saltzman and Broccoli present felirattal a stáblistán, holott a szervezőmunka oroszlánrészét továbbra is ők végezték), végletekig makacs természetével valósággal az őrületbe kergetve Terence Young rendezőt. McClory amatőr sportbúvárként rajongott a készülő film víz alatti jeleneteiért, ezért egyetlen képkockányit sem engedett belőlük kivágni - mentségére legyen mondva, később pont ez bizonyult a Thunderball egyik legnagyobb erősségének.
 
A sorban negyedik Bond-filmben ismét a világ leggonoszabb tudósait, elcsapott kémeit, és hidegvérű gyilkosait sorai közt tudó nemzetközi bűnszövetkezet, a SPECTRE mozgatja a szálakat (Ernst Blofeld elit terrorcsapata a Thunderball regényben bukkant fel először, Dr. No és Rosa Klebb tervének támogatói Flemingnél eredetileg a szovjetek voltak). Orvgyilkosság, zsarolás, kábítószer-kereskedelem, kémtevékenység - a továbbra is szigorúan csak nyaktól lefelé látható, perzsamacskát simogató szupergézengúz bárkinek elvégzi a piszkos munkát, amennyiben kellően megfizetik a szolgálatait. Ha pedig épp nincs semmilyen megbízatás, maga gondoskodik arról, hogy a szervezet világszerte felépített szupertitkos bázisainak rezsijét mindig legyen miből kifizetni: ezúttal legmegbízhatóbb emberére, Largóra (Adolfo Celi) bízza az atomtöltetekkel felszerelt Vulcan típusú vadászbombázó elrablását, és biztos helyre szállítását. Az atombombák visszaszolgáltatásáért cserébe később mindössze egy Burma partjainál ledobott csomagot kér - a dolog egyetlen szépséghibája, hogy százmillió font értékű gyémánttal a belsejében. A 007-es (Sean Connery) ugyan épp egy szanatóriumban tölti a kötelező szabadságát, de hamarosan reaktiválják. És bár a hawaii-inges Q-nak ezúttal sincs ínyére a flegma ügynökkel való találkozás, ismét ellátja Őfelsége titkos ügynökét bevetés előtt a legújabb szuperketyerékkel (többek között egy mini-oxigénpalackkal és egy sugárzásmérő fényképezőgéppel).
 
Terence Young egyfelől hű tudott maradni a korábbi Bond-részekhez - másrészt viszont merészen bevállalt néhány olyan újítást, amelyek nagyban meghatározták a későbbi Bond-filmek dramaturgiáját. A Thunderball helyszíne ismét a napsütötte Karib-tenger, a Dr. No és még jó néhány másik, korai Fleming-regény egyszerre megnyugtatóan ismerős, és halálos veszedelmekkel teli vidéke. Az új film, akárcsak elődje, a Goldfinger bővelkedik akcióban és látványosságban: Bond hátirakétával menekül üldözői elől a főcím előtti nyitójelenetben, és ismét színre lép (azaz gurul) a közkedvelt Aston Martin DB5... Újításként a film egyharmadát gyönyörűen megkomponált víz alatti felvételek teszik ki. A cikázó halrajok és a tökéletes alakú búvár Bond-lány szemet gyönyörködtető látványát egy komplett békaember-armada szigonypuskás összecsapása teszi felejthetetlenné. Ráadásul az utóbbinál egy egész gyűjteményre való csodamasina (mini-tengeralattjáró, szupergyors búvármotor) hódítja meg a tenger mélyét - azt a közeget, ahová az ezután következő Bond-filmekben szinte mindig kötelező lesz ellátogatni.
 
A történetvezetésben és a karakterábrázolásban is látszik némi változás: az addig jóformán dramaturgiailag súlytalan, csinos dekoráció szerepét betöltő Bond-lányok Terence Young filmjében mintha már némi jellemfejlődésen mentek volna keresztül. A Tűzgolyóban körvonalazódik először az a fajta rendezőelv, amely alapján az elkövetkezendő Bond-filmekben háromféle nőtípust különböztethetünk meg. Az első a jó szándékú naiva, aki az esetek többségében csúf halált hal a gonosztevők keze által, annak ellenére, hogy általában mindent megtesz azért, hogy a brit szuperügynök haladjon a nyomozásban, vagy csak eltöltsön néhány kellemes órát. Előbbire jó példa a 007-es karibi összekötője, Paula Caplan (Martine Beswick - ő volt egyébként az Oroszországból szeretettel egyik cigánylánya is), utóbbi szerep pedig tökéletesen illik Bond masszázsmániás ápolónőjére (Molly Peters).
 
A második típusba tartozó nő az ellenfél táborához tartozik. Általában a Főgonosz szeretője, de a Bonddal folytatott viszonya során rájön, kinek az oldalán kellene igazából állnia - és onnantól már a lehető legodaadóbban segíti Őfelsége titkos ügynökét. A Thunderballban tipikusan ilyen a bájos búvárlány, Domino (Claudine Auger), aki saját maga kíván bosszút állni a gonosz Largón, mikor Bondtól megtudja, hogyan és miért halt meg a bátyja, a Vulcan pilótája. A harmadik csoportba a Főgonosz halálosan szép elit testőrei és bérgyilkosai tartoznak. Őket szinte soha nem lehet átállítani a jó oldalra, hiszen legjobb tudásuk szerint dolgoznak Bond elveszejtésén - de persze sohasem zárkóznak el attól, hogy mindeközben leteszteljék a 007-es legendás férfiúi helytállását. A Thunderballban így tett Largo bérgyilkosnője, Fiona Volpe (Luciana Paluzzi) is - végül persze elnyerte méltó büntetését: saját emberei lőtték le figyelmetlenségből egy előkelő koktél-partin.
 
A Bond-veteránnak számító Terence Young harmadik rendezése tehát nem csak méltó folytatása az addigi munkásságának (Dr. No, Oroszországból szeretettel), merész újításaival alaposan feladta a leckét a sorban utána következő alkotóknak. Minden emberi hibája ellenére el kell ismerni Kevin McClory szerepét is a Tűzgolyó átütő sikerében. Az már egy egészen más történet, hogy a szerzői jogokra hivatkozva 1983-ban elkészítette az őszülő Sean Connery-vel a Thunderball vérszegény remake-jét, a hivatalos James Bond-filmnek soha el nem ismert Never Say Never Againt (Soha ne mondd, hogy soha).
 
A DVD
 
Mint ahogyan a sorozat előző három tagja, a Tűzgolyó is átesett a DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén ezúttal igazi kincsek lapulnak - ráadásul jóval több, mint a korábbi filmek esetében. A nyitódarab egy érdekes kisfilm arról a valóságban is működő hátirakétáról, amivel Bond a Thunderball főcím előtti nyitójelenetében menekül el üldözői elől (nem csoda, hogy ez lett a korabeli reklámplakátok egyik kedvenc jelenete).
Ezután megnézhetjük a Bond-filmek legmókásabb (ál)dokumentumfilmjét, az A Child's Guide to Blowing Up a Motor Car-t, amelyben egy újságíró elvisz egy gyereket a Tűzgolyó forgatására - a stábra szabadítva ezzel a legelképesztőbb brit burleszk-fordulatokat. A Bond-kabát, Bond-nadrág, és Bond-toll reklámja után Ken Adam díszlettervező idézi fel archív házivideóiban a Tűzgolyó forgatási napjait, egy másik kisfilmben Michael Wilson producer narrációjában a búvárok csatajelenetének két verzióját hasonlíthatjuk össze, végül Jack Haley háromnegyed órás tévéfilmje, a James Bond hihetetlen világa zárja a sort.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié menüben egy rövidfilm a Tűzgolyó videóforgalomban lévő kópiáinak utószinkronjával kapcsolatban mutat érdekességeket, ezt követi két, egyenként közel fél órás dokumentumfilm a Tűzgolyó-jelenségről, illetve a film kulisszatitkairól (Így készült a Tűzgolyó).
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, tartalomban és kinézetben egyaránt.
 
100%
 
A film
 
Tűzgolyó
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Thunderball
Ősbemutató: 1965. december 9.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 119 perc
 
Rendező: Terence Young
Szereplők: Sean Connery, Adolfo Celi, Claudine Auger, Luciana Paluzzi
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, John Hopkins, Jack Whittingham
Producer: Kevin McClory
Operatőr: Ted Moore
Vágó: Peter Hunt
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Bill Suitor: The Rocket Man Movies (3:42'), A Child's Guide to Blowing Up a Motor Car (16:23'), James Bond Commercials, Ken Adam's Production Films - Thunderball (12:36'), Thunderball Boat Show Reel (2:43'), The Incredible World of James Bond (48:45') jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside Thunderball (3:36'), The Thunderball Phenomenon (29:42), The Making Of Thunderball (26:24); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

1 komment

Goldfinger (1964)

2008.11.09. 21:34 -Szűcs Gyula-

A film
 
A sorban harmadik, 1964-ben bemutatott Bond-film nem véletlenül vált a rajongók kedvencévé. A rendező személye új (Terence Young helyett Guy Hamilton), minden más maradt viszont a régi: a 007-es elegáns, lehengerlő modorának képtelenek ellenállni a nők, és mintegy mellékesen ismét megmenti a világot a katasztrófától. A Goldfinger a maga idejében rekord nézettséget produkált (egy ideig Guiness-csúcstartó is volt, mint a gyártási költségeit legrövidebb idő alatt visszahozó film), bár tegyük hozzá, hogy ehhez az eredményhez a kiváló alkotói gárdán túl nagyban hozzájárult a talpig aranyba mártott Shirley Eaton, és az ekkor debütáló, legendás Aston Martin DB-5, amely a mai napig az egyik legnépszerűbb "ügynök-tartozék" Q (Desmond Llewelyn) furmányos találmányai közül.
 
A régivágású krimik szellemében felépített Oroszországból szeretettel kényelmes konzervativizmusa után a készítők visszatértek a Dr. No extravagáns stílusához. Itt már nem egy titkos kódfejtő masina elrablása körül bonyolódik a cselekmény, ahol kémek és ellenkémek hangtompítós revolverekkel lövöldöznek egymásra elhagyott országutak mentén, vagy a világvárosok félreeső, szűk utcáiban. Sokkal inkább arról van szó, hogy egy megalomán bűnözőzseni valamilyen őrült tervvel világuralomra tör (vagy ha nem, hát milliárdos váltságdíjat követel), és az egyetlen személy, aki képes megállítani őt, a britek első számú titkosügynöke, James Bond.
 
Ezúttal az őrült ázsiai (Dr. No) helyett egy őrült európai, Auric Goldfinger (Gert Fröbe) a főgonosz. A többi 007-es történettől eltérően (vagy ha úgy tetszik: az eredeti regényváltozathoz leginkább hűen) ő az a fajta szuperbűnöző, aki elődeitől eltérően nem szorul Ernst Boefeld, a hírhedt SPECTRE-terrorvezér atyai támogatására - mecénásként ugyanis ott állnak mögötte a Bond-filmek állandó mumusai: a kínaiak (egy ideig az öltönyös-kalapos amerikai maffiózó-elit is, de egy erődemosntráció során gyorsan likvidálja őket). Goldfinger ördögi tervének célpontja Fort Knox, az Egyesült Államok aranytartalék-raktára (azaz a Nemzeti Bank és egy igen jól védett katonai erőd keveréke), ahol annyi kincset halmoztak fel 1936 és '64 között, hogy a kövér Főgonosz hetekig csak a teherautókra rakodással lenne elfoglalva - már ha egyáltalán átjut a megerősített védműveken. Goldfinger azonban nem véletlenül szuperbűnöző, esze ágába sincs berontani, és telerakott páncélvonattal távozni. Körmönfontabb módszerekhez folyamodik: a kínai barátaitól kapott ideggázt repülőgépekről permetezi szét a levegőben egy csinos pilótakülönítmény segítségével, majd miután egy katonai mentőautóba rejtett szuperlézerrel(!) könnyebben kinyitja az erőd páncélajtaját, mint más a sütisdobozt, atombombát robbant az erőd belsejében - évtizedekre sugárfertőzötté téve az itt tárolt aranykészletet. Számítása szerint ezzel a magánakcióval akkora konjunktúrát teremtene a nemesfémpiacon, hogy a saját (amúgy sem kevéske) aranyba fektetett vagyonának értéke villámgyorsan a többszörösére nőhet (miközben a nyugati tőzsdéken támadt káoszt kínai barátai szépen felhasználhatják a maguk kis világháborús terveikhez).
 
Goldfinger akkor követi el az első nagy hibát, amikor forró aranyba mártva meggyilkolja Bond egyik alkalmi partnernőjét, Jillt (Shirley Eaton) - az utolsót pedig akkor, amikor a Fort Knox szívében elhelyezett atombombához a brit szuperkémet is hozzábilincseli. Bond "egészen véletlenül" 0:07-nél leállítja a számlálót (az ötlet az egyik producer, Harry Saltzman humorát dicséri), feljut Goldfinger magánrepülőgépére, kilöki az apró kabinablakon a meglehetősen termetes (és itt már ki tudja miért katonai egyenruhában feszítő) gengsztert...És végül eltűnik egy ejtőernyő alatt Goldfinger időközben jó útra tért pilótanőjével, Pussy Galore-ral (Honor Blackman).
 
Csupa olyan jelenet ez, amelyek innentől kezdve meghatározó összetevőivé válnak a népszerű kémfilm-sorozatnak. A Goldfinger pontosan ezek miatt fontos mérföldkő a 007-es sikertörténetében, hiszen ez az első ízig-vérig Bond-film. Itt láthatunk először olyan "mini-történetet" a főcímzene előtt, amely mintha csak a sármos titkosügynök egy korábbi történetének záróakkordja volna, amolyan "az előző rész tartalmából"-összefoglaló. Bond egy műsirállyal a fején(!), búvárruhában érkezik meg egy valószínűsíthetően szupertitkos támaszpontra, melyet a rá jellemző hűvös eleganciával, hófehér szmokingot öltve repít pár perccel később a levegőbe - ez a jelenet (a rendező, Guy Hamilton újítása) nemcsak megadja a kezdő löketet egy ígéretes akciófilmnek, de olyan későbbi kasszasikernek bizonyuló alkotások dramaturgiai ívét is meghatározza, mint amilyenek az Indiana Jones kalandfilmek lesznek jó húsz évvel később.
 
Az első néhány akciódús jelenetet követő főcímzene itt először egyezik a film címével - Shirley Bassey dala (azon túl, hogy annak idején első lett az amerikai slágerlistán) minőségben máig igazodási pont a későbbi Bond-filmek alkotói számára. Ugyanígy a "kötelező kellék" rangjára emelkedett a főgonosz hallgatag segítőtársa. Oddjob, a bikanyakú kínai (Harold Sakata) ugyanazt a hálátlan szerepet tölti be a Goldfingerben, mint később a méltán népszerű, két filmben is felbukkanó Vasfogú: ő a világuralomra törő szupergengszter jobbkeze, aki folyton megakadályozza Bondot abban, hogy az ügynök még a stáblista legördülése előtt végezzen a főellenféllel.
 
A Goldfinger szabadabban bánik a helyszínekkel is, mint tette azt az Oroszországból szeretettel, a maga kényelmes vonatozásával. A korai Fleming-regényekre jellemző Karib-térségbe ugyan ezúttal nem jutunk el, de kapunk helyette autós üldözést az Alpok kanyargós hegyi útjain - mely utóbbi kiváló alkalom arra, hogy megtudjuk, mi mindennel szerelte fel Q az új csodajárgányt, Bond Aston Martin DB5-ösét. Olajfecskendő, ikergéppuska (előbbi a hátsó, utóbbi az elülső fényszórók mögé rejtve), golyóálló biztonsági panel, katapultülés, néhány alattomos penge, amivel az üldözők autójának kerekeit lehet tönkretenni - ezek közül nem egy szerkezet a 007-es rendelkezésére áll majd az elkövetkezendő bevetések során is. Ám a Goldfinger pozitívuma, miszerint minden téren kötelezően követendő példa a későbbi Bond-filmek rendezőinek, egyben borzasztó nagy hátrány is: olyan magasra tette a lécet, amit már saját maga sem képes átugrani, amennyiben összességében nézzük a húsz (azaz immár a Casino Royale-lal huszonegy) ügynökfilmet.
 
A DVD
 
Mint ahogyan a Dr. No és az Oroszországból szeretettel, a Goldfinger is átesett DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén menüben "eldugott" első kisfilm bemutatja a legendás csodajárgányt (On Tour with the Aston Martin), de találunk itt a szereplőkkel (Sean Connery, Honor Blackman) készített interjúkat, és megnézhetünk két színészt (Theodore Bikel, ill. Tito Vandis), amint Goldfinger nagymonológját mondják fel a szereplőválogatásról megmaradt archív felvételeken.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié menüben már húsosabb falatok találhatók: a The Making of Goldfinger egy közel félórás dokumentumfilm a harmadik Bond-opusz forgatásáról, és hasonló hosszúságú az a The Goldfinger Phenomenon is, amely a Goldfinger mozilátogatókra, a játék- és reklámiparra, valamint a további 007-es filmek készítőire tett lehengerlő hatással foglalkozik. Utolsóként megtekinthető egy pár perces kisfilm is az Oddjob-ot játszó testépítő hawaii színészről, Harold Sakatáról (bár ez igazából szerepel a werkfilmekben is, tehát fölöslegesen lett külön szedve - de ez legyen a legnagyobb problémánk a kiadvánnyal...).
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-khez a többi filmnél már megszokott igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolátza a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, mind tartalomban, mind kinézetben.
 
95%
 
A film
 
Goldfinger
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Goldfinger
Ősbemutató: 1964. szeptember 17.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 105 perc
 
Rendező: Guy Hamilton
Szereplők: Sean Connery, Gert Fröbe, Honor Blackman, Shirley Eaton, Desmond Llewelyn
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Paul Dehn
Producer: Harry Zaltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Ted Moore
Vágó: Peter Hunt
Zene: John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: On Tour with the Aston Martin DB5 (11:10'), Honor Blackman open-ended interview (3:45'), Sean Connery from The Set of the Goldfinger (3:01'), Theodore Bikel Screen Test (5:22'), Tito Vandis Screen Test (4:01'); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: The Making of Goldfinger (24:56'), The Goldfinger Phenomenon (27:55'), Original Publicity Featurette (2:06'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

 

(2006. december 3.)

4 komment

Oroszországból szeretettel (1963)

2008.11.09. 21:30 -Szűcs Gyula-

Terence Young második rendezése, az 1963-as From Russia with Love (a későbbi Bond-epizódokkal ellentétben) még igazi "régivágású kémfilm", a szó nemes értelmében. Inkább a klasszikus krimik stílusjegyeit viseli magán, és alig érhetőek benne tetten a második világháború óta nagy népszerűségnek örvendő filléres ponyvák olyan jellegzetes elemei, mint mikor a gonosz náci vagy az őrült tudós a földalatti tikos bázisában ülve egy ördögi szerkezet segítségével tör világuralomra. Itt az események egy, ha úgy tetszik teljesen hétköznapi katonai kódfejtő, a táskaírógépre emlékeztető LEKTOR körül forognak. A szovjet kémelhárítás büszkeségét a SPECTRE nevezetű nemzetközi bűnszövetkezet feje, Blofeld kaparintja meg (a perzsamacskát simogató figura, aki mindig háttal ül a nézőknek - az arcát majd csak a Thunderball-ban pillanthatjuk meg), ám az ő esetében egy szokatlanul lovagias főgonoszt ismerhetünk meg: jó pénzért hajlandó visszaszolgáltatni az ellopott kódfejtőt az oroszoknak.

 
Az arctalan Bloefeld természetesen nem maga indul el Isztambulba elrabolni a hőn áhított műszert, sokkal körmönfontabb cselt eszelt ki ennél. A nemzetközi terrorszervezethez frissen csatlakozott, veszedelmes szovjet kémnő, Rosa Klebb (Lotte Lenya) ráveszi ártatlan tekintetű spionkollegináját, Tatjana Romanovát (Daniela Bianchi): hitesse el a brit titkosszolgálattal, hogy átáll hozzájuk, és magával hozza a hőn áhított rejtjelezőt. Egyetlen feltételt szab csupán: James Bondnak (Sean Connery) kell kimenekíteni őt is és a gépet is Isztambulból. A megadott helyen és időben a Spectre egyik legmegbízhatóbb zsoldosa, Grant (Robert Shaw) először a bizalmukba férkőzik, majd lecsap rájuk, és elviszi a kódfejtőt Blofeldnek. A terv szépséghibája mindössze annyi, hogy Grantnek elfelejtették megtanítani a film elején bemutatott terrorista-kiképzőtelepen azt, hogy egy igazi angol lord (vagy egy orosz, aki annak hazudja magát) fehér bort rendel a roston sült lazachoz, és nem vöröset... Bond azonnal átlátja a helyzetet, ezért bűnhődnie kell - ám Őfelsége elsőszámú titkosügynöke köztudottan nem adja olcsón az életét.
 
Az Oroszországból szeretettel tehát igazi hidegháborús kémhistória, szövevényes bűnüggyel és ragyogó európai helyszínekkel. A gond az egésszel csupán az, hogy a készítők túlságosan is tekintettel akartak lenni a nézőkre a bonyolult Fleming-regény egyszerű filmes ábrázolásakor. A történet csak nyúlik, nyúlik, mint a rétestészta: bolgár martalócok lőnek szét egy egész cigánytábort, csak hogy a mozilátogatónak ne fájduljon meg a feje a sok isztambuli kém-ellenkém konspiráció láttán, míg a LEKTOR kódfejtő látványos elrablásáig, és a patkányokkal teli pincelabirintuson való menekülésig csak a film felénél kerül sor. A néző ekkorra már alighanem elaludt - vagy ha nem, akkor az ezután következő Orient Express-es rész alatt (ami a teljes film jó egyharmadát teszi ki) biztosan el fog...
 
A legendás luxusvonat 1883 óta falja a kilométereket Párizs és Isztambul között oda-vissza, utasai között mindig is előszeretettel képviseltették magukat a legkülönfélébb nációk diplomatái, arisztokratái, spionjai és kurtizánjai - elvileg tehát ennél ideálisabb helyszínt keresve sem találhatott volna Fleming ehhez a kémtörténethez. A patinás kávédaráló a maga szűk fülkéivel nem alkalmas arra, hogy egy több, mint fél órás, vontatott cselekménysorozat helyszíne legyen - más Bond-filmekben ugyanis ennyi idő alatt a 007-es minimum két egzotikus helyszínt bejár, legalább három nővel szűri össze a levet és majdnem az összes Q-tól kapott játékszerét elhasználja, miközben a sarkában loholó rosszfiúk a legextrémebb körülmények között próbálják őt eltenni láb alól. Az Oroszországból szeretettel a maga lassú tempójával, a kémek aranykorára és a Brit Gyarmatbirodalom századfordulós tündöklésére emlékeztető világával Fleming korai munkái előtt tiszteleg. Ezekben a második világháborús hírszerzői éveknek emléket állító regényekben a hordár és a taxisofőr mindig készséges, a pincér és a krupié pedig nagyon jól tudja, mikor nem szabad beleszólni az előkelő angol urak és hölgypartnereik viselt dolgaiba. Ám az űrkorszak hajnalán, azokban az években, amikor a régi gyarmati világ felbomlani látszik, sokak számára idejétmúltnak tűnhet az effajta "klasszikus" Bond-történet - még akkor is, ha történetesen ez Kennedy elnök kedvence.
 
80%
 
 
A DVD
 
A Dr. No-hoz hasonlóan az Oroszországból szeretettel is átesett DVD-megjelenés alkalmából egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az MI6 rejtekhelyén ezúttal három archív Ian Fleming-interjú lapul (az egyikben ráadásul a korszak másik nagy krimi írójával, Raymond Chandlerrel beszélget), valamint egy animált filmképregény, amelyik a From Russia with Love végső, motorcsónakos üldözési jelenetéhez szolgált kiindulási alapul.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié menüben két, egyenként közel félórás werkfilm található: a szokásos forgatási kulisszatitkok mellett ezúttal Harry Saltzman producer életébe nyerhetünk bepillantást.
 
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozielőzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető) A duplalemezes DVD-hez igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Nem kétséges: a James Bond filmek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázta a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, mind tartalmát, mind kinézetét tekintve.
 
95%
 
 
A film
 
Oroszországból szeretettel
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: From Russia with Love
Ősbemutató: 1963. október 10.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 106 perc
 
Rendező: Terence Young
Szereplők: Sean Connery, Daniela Bianchi, Pedro Armendariz, Lotte Lenya, Robert Shaw, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Johanna Harwood
Producer: Harry Zaltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Ted Moore
Vágó: Peter Hunt
Zene: Lionel Bart, John Barry
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: Ian Fleming and Raymond Chandler (4:55'), Ian Fleming: The BBC Interiew (7:22), Ian Fleming on Desert Island Discs (4:50'), animált filmképregény, jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside From Russia With Love (33:42'), Harry Saltzman: Showman (26:41'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár

2006. december 3.

1 komment

Dr. No (1962)

2008.11.09. 21:27 -Szűcs Gyula-

A film
 
1962-ben egy új akcióhős tűnt fel a vásznon. Bond. James Bond. Hűvös eleganciájú brit tikos ügynök, aki felrázva, és nem keverve issza a Vodka-Martinit, Őfelsége különleges engedélyével lelkiismeretfurdalás nélkül végez a gonosztevőkkel, gátlástalanul elcsábítja az ellene küldött kémnőket - és negyvennégy év után is változatlan népszerűségnek örvend.
 
A 007-es szülőatyja, Ian Fleming állítólag egykor maga is ezt az azonosítót használta, amikor a második világháború idején a brit tikosszolgálat elhárító tisztjeként tevékenykedett. A hírszerzésnél eltöltött évek alatt, majd később, tőzsdeügynökként és a Reuters valamint a Sunday Times külföldi tudósítójaként bejárta a fél világot, végül mégis Jamaica szigetén talált rá önmagára: Goldeneye névre hallgató tengerparti nyaralójában 1953-ban megírta első James Bond-regényét, a Casino Royale-t. Majd sorban a többi tizenkettőt. Fleming és az általa megteremtett halhatatlan hős sok tekintetben hasonlít egymásra: mindketten szeretik a gyors autókat, a drága italokat és a dúskeblű nőket, odavannak az elegáns szállodákért, a művészi gonddal összeállított vacsorákért - és úgy általában az angol ipar hagyományosan megbízható termékeiért, legyen az öltöny, szivar, vagy villanyborotva.
 
Fleming saját bevallása szerint mindig is puszta kedvtelésből írt. Ám idővel a sokadik nagy népszerűségnek örvendő, milliós példányszámot produkáló regénye után úgy érezte, itt az ideje, hogy kitalált hőse a könyvesboltok bestseller listái után a filmvilágot is meghódítsa. A kezdeti lelkesedése azonban hamarosan alábbhagyott, mivel a Thunderball, amely eredetileg nem is regénynek, hanem filmforgatókönyvnek indult, nem nyerte el a producer-világ tetszését. A CBS csatorna (amely már 1954-ben leforgatott egy igen vérszegényre sikerült Casino Royale tévéfilmet) 1958-ban megkereste Fleminget egy sorozat-tervvel, aki el is készítette hat epizód vázlatát, ám végül nem valósult meg egyik ötlete sem. Hasonló sorsra jutott az NBC félórás epizódokból álló kalandfilm sorozata is, a Jamaica parancsnok - bár ennek egyes elemei később visszaköszöntek a Dr. No forgatókönyvében. Kevin McClory, aki egykor a Thunderball regény- és forgatókönyv-változataiba is besegített, szintén el akart készíteni ezidőtájt egy filmet James Bond, a titkosügynök címmel, ám kellő mennyiségű pénz híján ez a próbálkozás is zátonyra futott.
 
Filmes berkekben úgy tartották, hogy a Fleming-regények népszerűségénél csak a Bond-történetek megfilmesítése körüli jogi huzavona nagyobb. Ekkor bukkant fel színen két igazán "nehézsúlyú" producer: Harry Saltzman és Albert R. Broccoli. Nem egyik vagy másik regény érdekelte őket, hanem az összes, és rendelkezésükre állt annyi pénz, hogy - a Casino Royale kivételével - megvásárolják mind az addigi, mind a később megjelenő Bond-történetek filmjogát. A producer-páros igen elszánt volt, mindent egy lapra tettek fel. Kezdettől fogva egy egész sorozatra való, látványos kémfilmben gondolkoztak, és kifejezetten e célból alapították meg az EON filmstúdiót (beszédes név, amely jelmondatukra - Everything or Nothing, mindent vagy semmit - utal), majd szerződést kötöttek az United Artisttal a Bond-filmek anyagi támogatására. Számításuk bevált: a türelmetlenségéről és a 007-es filmjeibe csempészett zseniális ötleteiről híres Saltzman, valamint a kövérkés, jó kedélyű Broccoli (akiről elsőre azt gondolnánk, a zöldség után nevezték el, pedig épp fordítva történt!) egészen a sorban kilencedik Az aranypisztolyos férfi elkészítéséig együtt bábáskodott a sikersorozat fölött.
 
Ám 1962-ben, mikor a két producer úgy döntött, egyesült erővel álmodják vászonra a népszerű brit titkosügynök történetét, még egyáltalán nem volt biztos, hogy megtalálják a megfelelő főszereplőt. Az elvárások hatalmasak voltak: világszerte olvasók milliói ismerték és szerették Ian Fleming hősét, és mindannyiuknak meg volt a határozott elképzelésük arról, hogyan néz ki, mennyire elegáns, és hogy tényleg jobban áll-e a kezében egy Walther PPK, mint a "nőies" Beretta. Saltzman és Broccoli számos brit színészt meghallgatott a szereplőválogatásokon - többek között Roger Moore-t is, aki az akkortájt induló, népszerű tévésorozta (The Saint - Az angyal) miatt csak jó tíz évvel később álhatott be duplanullásként Öfelsége titkosszolgálatába (ez volt az 1973-as Élni és halni hagyni). A producerek viszont pont hogy egy tehetséges, ám kevésbé ismert színészt kerestek, akire élete végéig úgy emlékeznek majd a nézők, mint "a" 007-es.
 
Ez az ismeretlen színész a korábban úszómesterként, koporsófényezőként és tejesemberként is dolgozó Sean Connery volt - aki származását tekintve ugyan nem angol arisztokrata, hanem munkáscsaládból származó skót, ráadásul bozontos szemöldökével és a rendre kivillanó medvebunda-jellegű mellkasával (mai szemmel legalábbis) nem az a kimondottan jóképű és sármos férfi... A Saltzman-Broccoli duó azonban olyannyira bízott új felfedezettjében, hogy rögtön egy több filmre szóló szerződést írattak alá vele. Döntésük végül őket igazolta: a mozilátogatókat meggyőzte Connery robbanékonysága, vibráló egyénisége és személyes vonzereje, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1962-es Dr. No-val életre kelt Fleming-hős népszerűsége máig töretlen.
 
A legelső Bond-film kedvező fogadtatása persze nem csak a tőkeerős producereknek és a jól megválasztott főszereplőnek (vagy a köztudatba szabályosan berobbanó, modellből lett színésznő, Ursula Andress bájainak) köszönhető, sokkal inkább a jó időzítésnek. 1962 igen mozgalmas év volt: John Glenn asztronauta sikeresen megkerülte a Földet, az addig brit gyarmati státuszban lévő Jamaica kinyilvánította függetlenségét, és ez év végére esett a kubai rakétaválság is, amely napokon át egy pusztító nukleáris háború rémképével fenyegette a világot. Az űrverseny, a jobbára üdülőhelyként ismert Karib-térség "sötét titkai", és az egymásnak feszülő atomhatalmak egy olyan fojtogató légkört teremtettek, amely '60-as évek (és a későbbi időszak) Bond-történeteiben igen népszerű díszletnek bizonyult. A Dr. No már csak azért is tökéletes választás volt egy kémsorozat indító mozifilmjének, mert a fentiek közül mindegyik elem megtalálható benne: Dr. No, az őrült zseni karib-tengeri titkos támaszpontja mélyén focipálya méretű masinákkal zavarja az USA rakétakísérleteit - egészen addig, amíg a britek elsőszámú szuperkémje bele nem löki őt egy radioaktív folyadékkal teli medencébe.
 
Fleming Dr. No-ja még egy kőkemény hidegháborús kémtörténet volt, ami a vásznon némileg szelídült, hiszen a producerek bíztak abban, hogy a Bond-filmek előbb vagy utóbb népszerűek lesznek a vasfüggönyön túl is. Míg Dr. No rakétakísérleteit a regényben a szovjetek pénzelték, a filmben már egy félelmetes nemzetközi terrorszervezet, a SPECTRE az, aki a két nagyhatalom egymásnak ugrasztásával ki akarja robbantani a harmadik világháborút - a félig kínai, robotkezű tudós pedig, mint a politikai rosszakarat szürke statisztája szíves örömest segít a bűnszervezet titokzatos vezérének, az ekkor még teljesen ismeretlen (és a későbbi részekben is csak egy fehér macskát simogató), Blofeldnek. A Terence Young által jó arányérzékkel levezényelt első Bond-film kiválóan felvázolja azt a csapásirányt, amelyet követve később egyre ötletesebb, izgalmasabb és látványosabb 007-es történetek születnek - így alighanem megbocsátható, hogy itt még teljesen hiányzik a jellegzetes főcímzene, és az előtte lejátszódó akciódús "előkaland"...
 
És hogy Q trükkös szerkezetei helyett Bond ezúttal sajnos csak egy hajókoffer méretű Geiger-Müller sugárzásmérőt kap "szuperkütyü" gyanánt a felső vezetéstől.
 
A DVD
 
A Dr. No a DVD-megjelenés alkalmából átesett egy igen impresszív, kockáról-kockára történő digitalizáláson, és egy 5.1-es hangújrakeverésen. Az eredmény több, mint lenyűgöző. A film felújított változata immár a készítők audiókommentárjával is végignézhető, az extra lemez pedig számtalan további érdekességet tartalmaz a Bond-rajongók számára. Az első kisfilmből (007: Licence to Restore) kiderül, mennyire aprólékos és fáradtságos munka egy régi kópia felújítása. Az MI6 rejtekhelyén az "igazi Q", Geoffrey Boothroyd fegyverszakértő bemutatja, miért jobb a Berettánál az a bizonyos Walther PPK (amely mint tudjuk "úgy megy át mindenen, mint egy tégla az ablaküvegen"). Ugyanitt megnézhetünk egy majd' negyedórás filmet az eddigi húsz Bond-film ünnepélyes díszbemutatóiról.
 
A 007-es küldetés opcióban tematikus sorrendben nézhetjük végig a film egyes jeleneteit (például külön a Bond-lányok belépőit, külön a 007-es által bejárt helyszíneket, stb.) eredeti nyelven. A Küldetésdosszié menüben már húsosabb falatok találhatók: a háromnegyed órás werkfilm (Inside Dr. No), a rendezőt bemutató portré (Terence Young: Bond Vivant) és a korabeli tévéműsor (Dr No 1963 Featurette) igazi csemege lehet a Bond-rajongónak.
A Propagandaminisztérium menüpontban tévé- és mozi előzeteseket, valamint korabeli rádiószpotokat találunk, majd a szokásos képgaléria zárja az extrák sorát. (Az audiókommentár csak angol, a többi extra viszont magyar felirattal is megnézhető)
 
A duplalemezes DVD-khez az alapdobozon túl igényes papírtok, valamint a forgatással kapcsolatos érdekességeket tartalmazó pár oldalas füzet is jár. Összességében tehát elmondható, hogy a James Bond fimek kétlemezes, különleges kiadása alaposan leiskolázza a mostanság itthon megjelenő kiadványokat, mind tartalomban, mind kinézetben.
 
95%
 
A film
 
Dr. No
Színes brit akciófilm
 
Eredeti cím: Dr. No
Ősbemutató: 1962. október 5.
Hazai bemutató: n.a.
Játékidő: 105 perc
 
Rendező: Terence Young
Szereplők: Sean Connery, Ursula Andress, Joseph Wiseman, Jack lord, Bernard Lee
Forgatókönyvíró: Richard Maibaum, Johanna Harwood, berkley Mather
Producer: Harry Zaltzman, Albert R. Broccoli
Operatőr: Ted Moore
Vágó: Peter Hunt
Zene: Monty Norman
 
A DVD
 
Képarány: 16:9
Hangok: magyar, angol, cseh, lengyel 5.1
Feliratok: magyar, angol, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ivrit, izlandi, portugál, román, török
Extrák: Interaktív menü, kisfilmek: 007: Licence to Restore (11:09'), The Guns of James Bond (4:50'), Premiere Bond (12:30'); jelenetek tematikus elérése, werkfilmek: Inside Dr. No (42:01'), Terence Young: Bond Vivant (17:52'), Dr No 1963 Featurette (8:16'); előzetesek, tévé- és rádióreklámok, képgaléria, audiókommentár
 
(2006. december 3.)

3 komment